Spóroljunk klímával

2023-03-08 15:27:43 | Módosítva: 2023-03-08 15:36:45

„A split klíma alapú fűtés olcsóbb és hatékonyabb, mint a gázzal való fűtés. Persze mi is tudjuk, hogy ezt még be kell szerelni” – nyilatkozta Gulyás Gergely miniszter augusztus végén. A gáz helyettesítésére egy inverteres klíma beszerelése a lehet valóban a legjobb megoldás.


A hőszivattyús megoldás sajátossága, hogy 1 kilowattóra villamos áramból 1 kilowattóra hőenergiát ad, a külső környezetből pedig még hozzátesz 3-4 kilowattóra hőenergiát. Így 70-ről 17 forintra csökkenhet a kilowattóránkénti energiaköltség. Amennyiben a berendezés hatásfoka lehetővé teszi a H tarifa használatát, az ár még alacsonyabb lehet.

A Daikin Hungary mintaszámítása alapján egy 80 négyzetméteres, három gázkonvektorral fűtött, évi 2200 köbméter gázfogyasztású lakásnál a fűtési számla évi több mint 530 ezer forint lesz. Egy három beltéri és egy kültéri egységből álló levegős hőszivattyú készülék ára megközelítőleg 1 millió forint, a telepítése közel 400 ezer forint, a H tarifa kiépítése pedig szintén legalább 300-400 ezer forint. A 1,7 millió forintos beruházás évi mintegy 75 000 forint mellett üzemeltethető, ami évente mintegy 400 ezres megtakarítást jelent.

levegő-levegő (spliák) és a levegő-víz hőszivattyúk iránt is egyre nő a kereslet. Ez leterheltséget okoz a magyarországi cégeknél, ami hosszabb várakozási időt okoz.A Portfólió kalkulációja szerint a váltást fontolgatóknak elsősorban azt kell mérlegelniük, hogy pontosan mennyi a ház gázhasználata, illetve hogy belefér-e a kedvezményes átlagfogyasztás alatti díjszabásba az otthon. Az ingatlan energiahasználatát nagyban befolyásolja az energetikai állapota, így a szigeteltsége és a külső nyílászárók állapota. Split klíma esetében a hőszivattyúk számára létrehozott kedvezményes H tarifa akkor érhető el, ha szezonális fűtési jósági foka, az úgynevezett SCOP értéke eléri a minimális 3,4 értéket. Ezt ma már a legtöbb típus teljesíti. Az egyedi díjszabást a területileg illetékes villamos energia elosztói engedélyesnél lehet igényelni. Elmondható, hogy a levegő-levegő (split klímák) és a levegő-víz hőszivattyúk iránt is egyre nő a kereslet. Ez leterheltséget okoz a magyarországi cégeknél, ami hosszabb várakozási időt okoz.


Az E.ON a blogján szedte össze a lakossági áramszolgáltatás különböző lehetőségeit, külön kiemelve az úgynevezett H tarifát, amely mostanában sokak érdeklődését felkeltette. Ez egyike a jelenleg is igénybe vehető áramdíjszabásoknak. A tarifát azért hozták létre 2010-ben, hogy kedvezményesen lehessen működtetni a hőszivattyúkat és a megújuló energiaforrásokból, így a napenergiából kiépített fűtési rendszereket. A H tarifa az utóbbi időkben gyakran kerül elő a hírekben, hiszen a módosított rezsicsökkentés rendszerének átalakítása a hőszivattyús, H tarifát használó háztartásokat nem érinti. A legismertebb és leggyakrabban használt tarifa az A1, amely zónaidős, tehát használatával éjjel-nappal ugyanazon az áron lehet hozzájutni az energiához. Átlagos esetben ezt veszik igénybe a készülékek működtetéséhez. A tarifában 1320 kilowattóra mennyiségig korábban 35,31 forint per kilowattóra kedvezményes áron volt elérhető az energia, nagyobb mennyiség esetén az ár 37,75 forint per kilowattóra volt. Az új rezsicsökkentési rendszerben havi 210 kilowattóra felett már 70,1 forint per kilowattóra az ár.

Az A2 tarifa már két zónaidős, ez akkor lehet előnyös, ha a fogyasztás fele éjszakára vagy hétvégére korlátozódik. A csúcsidőszak hétköznaponként 7:00 és 23:00 közé esik, a kedvezményesebb völgyidőszak pedig a hétvégékre és hétköznapokon 23:00 és 7:00 közé. A csúcsidőszak áramdíja eddig 43,43 forint per kilowattóra volt, a völgyidőszaké pedig 32,79, az új rendszerben viszont az A1-ével megegyező árat vezettek be a fogyasztási határ felett.


A harmadik jól ismert tarifa a korábban éjszakai tarifaként, ma már vezérelt áram néven emlegetett B díjszabás. Ez a tarifa csak olyan eszközökhöz használható, amelyek vezérelt csatlakozási ponttal rendelkeznek, azaz külön mérőre vannak kötve, és nem a konnektorba kell őket csatlakoztatni, hanem fixen a hálózatra. A B tarifa többek között bojlerek, elektromos hőtárolós kályhák üzemeltetéséhez lehet hasznos. Ebben a díjszabásban csúcsidőszakon kívüli időszakra esik az áram elérhetősége, naponta nyolc órán keresztül. A B tarifa ára korábban 23,54 forint per kilowattóra volt, a tarifa az A1 vagy A2 mellé kiegészítő lehetőségként is választható. Az új ár havi 210 kilowattóra felett 62,884 forint per kilowattóra.

A Geo és a H tarifa kivétel

Speciális, kevésbé elterjedt tarifának számít a Geo, amelyet kifejezetten hőszivattyús épületek számára dolgoztak ki. Ezzel a díjszabással a B-hez hasonlóan vezérelt csatlakozási ponttal rendelkező készülék működtethető. Az áram egész évben igénybe vehető, de naponta két alkalommal, két órára szünetel a szolgáltatás. Az árszabás itt 24,3 forint per kilowattóra, és mivel ezt a tarifát kivették a rezsicsökkentéses rendelet hatálya alól, nincs új ár. Azzal ugyanakkor érdemes tisztában lenni, hogy 2021. szeptember 1-től új szerződés nem köthető ezzel a díjszabással.

A H tarifa szintén egyedi díjszabás, hőszivattyúkhoz és a megújuló energiaforrásokhoz, jellemzően napelemekhez kiépített rendszereknél vehető igénybe. A Geóval szemben ez nem érhető el egész évben, csak október 15-től április 15-ig, viszont az érintett időszakban egész nap, 24 órában a rendelkezésre áll. A legalacsonyabb díja 23,54 forint, a Geo tarifához hasonlóan ezen díjszabás ára is változatlan maradt.

Az E.ON szerint a keringető szivattyúk, kompresszorok vagy hőszivattyúk üzemeltetése a H tarifában a leggazdaságosabb. A tarifa további előnye, hogy a Geóval szemben nemcsak hőszivattyúhoz, hanem más megújuló energiára alapuló rendszerhez is igénybe vehető. Mivel a Geóval új szerződés már nem köthető, a H tarifa jelenti a legjobb megoldást az érintett háztartások számára.

A H tarifa beköttetéséhez az illetékes áramszolgáltatóval kell felvenni a kapcsolatot, mivel a díjszabás rendeletben szabályozott, az ország egész területén elérhető. Az igénylőlap a szolgáltatónál szerezhető be, a csatlakoztatni tervezett készülékek, berendezések adatlapját be kell nyújtani. Ez a díjszabás akár B tarifa mellé is igényelhető. A bekötést csak regisztrált szerelő végezheti el, a bekötéskor pedig külön mérőt kell felszerelni.



További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Gépészeti rendszerek szigetelése

Az épületek homlokzati és magastető szigeteléseiről szerencsére már egyre több szó esik, van azonban egy ritkábban előkerülő téma: a különböző épületgépészeti elemek, vezetékek és...


A jövőben az ablakkal fogunk fűteni? Nem, már most!

A fűtési megoldások szempontjából eddig úgy tekintettünk az ablakra, mint a rendszer gyenge pontjára: itt szökik ki a drágán előállított hő, hogy lakásunk helyett az utcát fűtse. A hő- és...