Természetes hidrogén a föld alatt

2023-03-22 12:25:29 | Módosítva: 2023-03-22 12:27:29

Egyre jobban igazolódni látszik annak a maroknyi tudósnak a feltevése, akik a tudományos konszenzussal szemben úgy gondolják, hogy nagy mennyiségű természetes hidrogén létezik a föld alatt. Ők ugyanis úgy vélik, hogy egyes kőzetek, illetve a felszín alatti vizek reakciója révén folyamatosan hidrogén keletkezik, melynek a legnagyobb része elszivárog a földkéregből, bizonyos helyeken azonban csapdába esik, és felhalmozódik. A tudóscsoport szerint több ezer évre elegendő készletek állhatnak rendelkezésre.


A fehér- vagy aranyhidrogén geológiai értelemben évtizedek óta ismert, legfeljebb eddig az energetika számára nem volt jelentősége. Ennek fő oka, hogy a hidrogén nagyon kényes, és jóval nagyobb biztonságot kívánó anyag, mint az olaj, a gáz vagy pláne a szén. Most azonban, hogy a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése mozgatja a világot, minden olyan téma, így ez is felértékelődött.

A természetes hidrogén nemcsak tiszta energiaforrás, hanem minden valószínűség szerint megújuló is. Miközben több millió évbe telik, amíg az eltemetett és összepréselt szerves anyagok szénhidrogénekké alakulnak, addig a hidrogén mindig újratermelődik, amikor a föld alatti víz magas hőmérsékleten és nyomáson reakcióba lép magas vastartalmú kőzetekkel.

A hidrogént ma alapvetően fosszilis energiahordozókból állítják elő, ami karbonkibocsátással jár, a költsége pedig kilogrammonként kb. 1-2 dollár. A másik módszer a megújuló energiával történő vízbontás, az így keletkező zöldhidrogén ára jóval magasabb, körülbelül 5 dollár/kg, amit a következő évtizedre szeretnének 2 dollár alá leszorítani a legjobb adottságokkal rendelkező területeken. A hidrogén bányászata sokkal olcsóbb lenne, ezért néhányan aranyhidrogénnek is nevezik a természetben előforduló változatát.

 

A természetes hidrogénnel kapcsolatos kutatások egyelőre viszonylag korai szakaszukban járnak. A tudósok még nem teljesen értik, hogyan képződik és vándorol, és – ami a legfontosabb – kereskedelmi szempontból hasznosítható módon halmozódik-e fel.

forrás; villanyautosok.hu

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-9901/Termeszetes_hidrogen_a_fold_alatt