Lakásfelújítás télen

2023-04-04 20:08:34 | Módosítva: 2023-04-04 20:29:37

Bármelyik évszakot is választjuk a lakásfelújításra, lehet érvelni az időszak mellett. Nincs ez másképpen a téli lakásfelújítással sem, el is mondjuk miért.

 

A téli lakásfelújítás kulcsa

Hogy egy adott helyiséget, lakrészt ki tudunk-e vonni a forgalomból ideiglenesen. Na, nem, mint ha másképpen lenne ez tavasszal vagy ősszel – egy lakás esetén még a nyár közepén is, hiszen akkor sem lakhatunk a kertben. Ha az adott fürdőszoba, konyha, lakószoba egy-két napig, hétig helyettesíthető, akkor máris sok érvet tudunk felsorakoztatni éppen a téli munkálatok mellett.

A lakás hőmérséklete télen mindenféle munkára optimális lehet. A fűtést adott esetben lezárhatjuk, leszabályozhatjuk, hogy a mesteremberek ne fázzanak, de ne is legyen melegük. (Nyár közepén pl. nehéz elkerülni a hőséget.) A belső festésnek kulcskérdése az optimális hőmérséklet és páratartalom. Enyhe szellőztetéssel száríthatjuk a levegőt, ami segíti a festék gyors száradását.

Hideg és meleg burkolati munkák egyaránt elvégezhetők télen. Az új csempe és járólap tehát nem akadály, sőt a szanitereket is cserélhetjük divatosabbakra – mindössze a hosszabb száradási időkkel kell számolni. A ragasztók használata miatt itt is fontos a rendszeres szellőztetés, és gondoskodjunk arról is, hogy a szoba hőmérséklete ne menjen 10-12 °C alá. Ha viszont egy résnyire nyitott ablakkal, és minimálisra leszabályozott fűtéssel 10-15 °C-ot állítunk be, akkor a levegő páratartalma garantáltan alacsony lesz, az új burkolat járható­sága is gyorsabb lesz. Laminált parketta esetén különösen fontos, hogy minimum egy napig akklimatizálódjanak az alapanyagok a burkolásra szánt helyiség hőmérsékletéhez. Ugyanígy van ez természetesen más évszakokban is, de lehet, hogy a nyár közepén, vagy tavasszal – amikor az éjszaka még hideg, a nappal pedig már túl meleg – az állandó hőmérséklet sokkal nehezebben állítható be, mint a temperált téli lakásban.


Az utóbbi években nagyon nehéz megbízható, jó szakembert találni. Aki bármikor, rövid időn belül elérhető, az mindig gyanús, akire pedig hónapokat kel várni, azt nem mindig tudjuk kivárni. Mivel azonban az emberek felújítást inkább tavasztól őszig terveznek, jó esélyünk van rá, hogy télen jó mesterembert találunk, elfogadható határidőkkel. Extra előny, hogy ilyenkor még akár árengedményre is számíthatunk. Egy festőnek is kényelmes a temperált lakásban festeni a falakat, mázolni az ajtókat. Persze nem lehet kitárva az ablak, de annyira meg lehet nyitni, hogy az egyébként elkülönített helyiség folyamatosan szellőzzön. Oldószeres festéket ilyenkor ne használjunk az ártalmas kipárolgás miatt.

A falbontás nélküli épületgépészeti munkák is gond nélkül végezhetők télen. A vezetékek behúzása, a konnektorok, a lámpatestek és a kapcsolók cseréje sem szezonális feladat, így egész évben nekifoghatunk. Nagy vésésekbe és falbontásokba azonban ne vágjuk a fejszénket, hiszen az nagyfokú porképződéssel jár, így állandó szellőztetést igényel.

A téli évszak a lakás átszabására is töké­letes, ha gipszkarton falakban tudunk gondolkodni. Ha leválasztanánk egy helyiséget a nappaliból, vagy elkülönítenénk egy hálórészt a szobából, akkor minimális porképződés mellett bátran belefoghatunk a munkába, februárban is. A gipszkarton bevetésével akár egyetlen nap alatt is drasztikusan átalakíthatjuk otthonunk képét. Gipszkartonból remek gardróbszekrény is készíthető.


Az asztalosnak is nagyon megfelel munkájához a téli időszak. Akár készen vett konyhabútorban gondolkozunk, akár egyedi tervezést és gyártatást részesítünk előnyben, a felmérés és a tervezés teljesen tiszta munka. Aztán a tényleges gyártás mindkét esetben a szakműhelyben történik, és a készre szerelés szerencsés esetben egyetlen nap alatt megvan. Annyit ki lehet bírni a lakott lakásban is, és aztán már csak az alapos takarítás, pórszívózás marad hátra.

Még az ablakcserétől sem kell megijednünk, ha télre esik. Hasonlóan a konyhabútorhoz a mérés, tervezés gyors és tiszta munka, az ablakok legyártása pedig megint csak a szakműhelyben történik. Egy átlagos lakás nyílászáróinak beszerelését egy igazán profi cég egyetlen nap alatt elvégzik. Még csak nagy piszkot sem hagynak maguk után. Estére már újra lakható a lakás.


További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-9913/LakasfelUjitas_telen