Homoktövis

2023-05-31 08:46:43 | Módosítva: 2023-05-31 08:53:29

A homoktövis egy olyan gyümölcs, melyre sokszor nem is gyümölcsként, hanem gyógynövényként tekintünk inkább. Ízét sokan nem kedvelik önmagában, de más gyümölcsökkel keverve már egész kellemes, és nagyon hasznos fogyasztani, ha beltartalmi értékeit is számításba vesszük.


Egy igazán nagyra nőtt gyógynövény

Latin neve Hippophae rhamnoides. Tudományos latin nevében a „homok” nem szerepel, így feltételezhető, hogy a német Sandorn szó tükörfordításának az eredménye a magyar név. Már az őskorban gyűjtötték, az ókorban is ismerték gyógyhatásait. A kínaiak nevezték el a gyógyító növények királynőjének, de a tibetiek és a mongolok is nagy alázattal tisztelik varázslatos erejét, melyet a testre és a lélekre gyakorol. E hazánkban is őshonos növény gyümölcsének a fogyasztása azonban mégsem terjedt el, mert nagyon apró gyümölcsei erősen tövises ágairól nagyon nehezen takaríthatók be. Csekély száma miatt vad termőhelyein hazánkban védett növény.


Egy világpolgár, mert mindenhol megél

Kozmopolita faj, nagyon nagy területen elterjedt a legkülönbözőbb talaj-, és éghajlati viszonyok között. Természetes előfordulási helyei közé – a tengerpartok laza, erősen alkálikus homoktalajaitól a hegyvidéki kötött, savanyú erdőtalajokig – sok terület tartozik. A növény fényigényes, a hőmérsékleti viszonyokra nem érzékeny: ismerik a golf áramlattal védett Angliában, valamint a hosszú téli hideg éghajlat alatt Szibériában és Mongóliában.

Pont ezek a tulajdonságai teszik alkalmassá erdőirtásokon a talaj megkötésére. Igénytelensége miatt az elhagyott bányaterületek rekultivációjára is felhasználható. Ilyenkor elsősorban környezetvédelmi és nem termelési céllal telepítik. Hazánkban gyakran ültetik dísznövényként, mert termése hosszú ideig díszlik: élő sövényként tövisei miatt, parkokban pedig szoliterként szépsége miatt.

Botanikailag is érdekes

Az ezüstfafélék (Elaeagnaceae) családjába tartozó homoktövis, 2-5 m magas, tövises cserje vagy kisebb fa. Általában egy hímivarú egyedre 7-10 nőivarú példányt számítanak ültetvényekben. Kétlaki növény, vagyis a nő-, és hímvirágok más növényeken találhatók. A nőivarú egyedek rügyei kisebbek, megnyúltak és vesszőhöz simulók, a hímbokrok rügyei lekerekítettek a fás részektől elállók. A hímivarú növények erőteljesebb növekedésűek, amit telepítéskor figyelembe kell venni. A homoktövis bogyótermése borsónyi gömbölyű, vagy megnyúlt hengeres, 5-10 mm hosszú, 4-8 mm vastag, fajtától függően a citromsárgától a narancsvörösig színeződik.

Ültetvényekben a jó beporzás miatt a hím és nőivarú egyedeket vegyesen helyezik el az állományban, házi kertben tartva a hímivarú egyed a díszkertben is tartható, mert ezek többnyire kompaktabb, szebb növények, míg a nőivarúak, lazább ágrendszerűek, kesze-kuszábbak. Főgyökérzete mélyre hatoló, ez magyarázza szárazságtűrő képességét. Oldalgyökérzete viszont sekélyen helyezkedik el, messzire nyúló, és – különösen mechanikai sérülések után – erőteljes gyökérsarj-képződés jellemzi. Gyökerein gümőkben szimbionta baktériumok élnek, melyek megkötik a légkör nitrogénjét. Ugyancsak a gyökereken élnek micorrhiza gombák, amelyek szintén a szimbiózis élő példái, ahol az együttélés mindkét fél számára előnyös.

Fás részei sűrű pikkelyszőrökkel borítottak, általában ezüst-szürkék, az idősebbek rozsdabarnák. Rövid termőrészei szúrós tövisben végződnek, ami megnehezíti a betakarítást. Márciustól májusig virágzik a lomblevelek megjelenése előtt. Virágai kicsik sárgás – barnásak, fejecskés füzérben állnak.

Üzemi ültetvényeken érdekes a betakarítása, hiszen kétévente szüretelik. Ennek oka, hogy a gyümölcsöket a veszőkkel együtt vágják le, majd ezeket lefagyasztják és így le lehet rázni róla a bogyókat, amik további feldolgozásra kerülnek. Az erősen megmetszett állomány azonban következő évben termést nem, csak új hatásokat hoz, melyek rá egy évre hoznak majd termést.


Sok terápiás értéke van

Az immunrendszer erősítésére és általános roborálásra is ajánlott, főleg fertőzésveszélykor, például influenzajárvány idején. Allergiás megbetegedések, szénanátha esetén is csökkenthetők a tünetek immunerősítő hatása miatt. Betegség utáni lábadozás időszakában is kedvező a fogyasztása. A szív funkcióinak javítására, illetve érrendszeri betegségek kezelésére is alkalmas. Vitaminhiány esetén fellépő központi idegrendszeri zavarok korrigálására, különösen cukorbetegeknél is javasolt a fogyasztása. Májregeneráló hatása miatt is ajánlott. Alkoholfogyasztás esetén az elvonási tünetek csökkentését eredményezi. Külsőleg bőrsérüléseknél lehet segítségünkre: felfekvés, szúrt-, vágott sebek, égési- és sugárzás okozta károsodás esetén, gyulladt fekélyek kezelésére.


Aszalt homoktövis

A leszüretelt, szennyeződésektől mentes gyümölcsöt megmossuk és leitatjuk róla a nedvességet. Száraz, meleg helyen kiszárítjuk, vagy saját készítésű napaszalóban megaszaljuk. Ha a gyümölcsöt nem tudjuk egy sorban elteríteni, akkor forgatni kell, hogy egyenletesen száradjon. Az aszalt gyümölcsöt leforrázva, vagy előző napon langyos vízben áztatva teaként fogyaszthatjuk, a kiázott gyümölcsöt meg is ehetjük. Használhatjuk müzlibe, és készíthetünk belőle gyümölcslevest is.


Homoktövis lekvár

Úgy készül, mint a nektár, de gyümölcspektinnel és kukoricakeményítővel sűrítjük, ami már hőkezeléssel jár, tehát megfőzzük. 55 g gyümölcshöz 5 g pektint, 20 g mézet és 20 g kukoricakeményítőt használunk.

Homoktövis gyümölcsleves

Fejenként 100 g homoktövist 50 g vegyes virágmézzel, késhegynyi fahéjjal, 2 szegfűszeggel, 2 szegfűborssal, csipetnyi szerecsendió virággal felforralunk 2,5 dl desztillált vízben. 2,5 dl szója vagy mandulatejben elkeverünk 1 evőkanál rizslisztet, és ezzel behabarjuk a levest. Melegen és hidegen fogyaszthatjuk.


Mélyhűtött homoktövis

Az előbbi módon megtisztított homoktövist szárazon műanyag tasakokba adagoljuk és megfagyasztjuk. A lapos adagokat dobozba helyezve csökkentjük a helyigényét. A téli hónapokban vitaminbombaként fogyasztjuk reggelente a felengedett gyümölcsöt. Előnye, hogy nincs hozzáadagolt cukor, vagy más idegen anyag benne. A felhasználáskor dönthetjük el a feldolgozás módját.

Homoktövis velő

A megtisztított homoktövist mosás, szárítás után gyümölcscentrifugán átengedjük. Keverünk bele egy ezrelék aszkorbinsavat. Tiszta üvegbe töltjük, és lezárjuk. A héj és mag szárítása után megőrölhető, és teában, müzliben fogyasztható. A homoktövis nektár úgy készül, mint az előbbi, csak a kicentrifugázott léhez vegyes virágmézet keverünk.

Homoktövis mártás

Fejenként 200 g homoktövist 100 g vegyes virágmézet fahéjjal, szegfűszeggel, szegfűborssal és szerecsendió-virággal felforralunk 2,0 dl vízben. 2 dl szója vagy mandulatejben elkeverünk 2 evőkanál rizslisztet és felöntjük a gyümölcslével. Állandó keverés mellett felforraljuk. Melegen és hidegen fogyaszthatjuk, tálalhatjuk húsokhoz, tofuhoz, édes kásákhoz, édes puliszkához, csicsóka fánkhoz. Ha sűrűbbre készítjük, akkor pudingként fogyaszthatjuk.


További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Illatos gyógyvizek

Akinek van otthon pálinkafőzője, nagyon egyszerűen készíthet vele akár friss, akár szárított gyógynövényekből hidrolátumokat is. Ezek egyébként az illóolaj gyártás melléktermékei, ám ha nincs...


Együtt jobban megéri! Bővebb információ itt!

A könyvek kedvezményes áron, 0 Ft postaköltséggel megrendelhetők!