top of page

Támogatott tartalom

Kiadványaink

Kövess minket

  • Facebook
  • X
  • Youtube
  • Instagram

Legnépszerűbb címkék

Szerkesztőségi

Pedelec kerékpár-autó

  • 2024. jún. 10.
  • 1 perc olvasás

A francia Karbike startup cég által tervezett kerékpár-autó forradalmasíthatja a városi közlekedést. Egyszerre nyújtja a kerékpár környezetbarátságát, gazdaságosságát, hiszen pontosan olyan hajtással rendelkezik, mint egy pedelec elektromos kerékpár, ugyanakkor hozzáadja egy mini autó védelmét az eső, a szél és bizonyos mértékig a hideg ellen is.

A kis jármű hátsó ülésére be lehet ültetni két gyereket, hogy az oviba vigyük őket, vagy egy felnőttet. A kerékpárosnak nem is kell megszakadnia a hajtástól, hiszen a 250 W-os villanymotortól és az 1,2 kWh-ás akkumulátortól éppen elég rásegítést kap ehhez. Az akku akár 75 km hatótávon segíti a közlekedést.

Bevásárló kocsinak sem utolsó, hiszen a hátsó ülés támlája lehajtható, és máris megvan a mini furgon. Jó néhány kosár elhelyezhető a raktérben.

A jármű oldalt nyitott, és teljesen zárt kivitelben is készül majd. Van rajta lámpa, kürt, riasztó, irányjelző, féklámpa és minden, ami a biztonságos közlekedéshez kell. Ehhez hozzájárul a jól merevített karosszéria, és természetesen a négy kerék, ami sokkal stabilabb, mint a kerékpár kettője.

Reméljük, minél hamarább megvásárolható közlekedési eszköz lesz belőle, mert igen csak hiánypótló termék lenne az elektromos autó és a kétkerekű kerékpár között a városi közlekedésben.

Forrás: karbike.com

A cikk az Ezermester alábbi nyomtatott lapszámában érhető el: 2024/TÉL.

bottom of page