Enteriőrök modell méretben...

...avagy egy autóépítő ábrándjai

A modellezők fantáziáját mindig megmozgatja egy-egy új készlet, ám amikor kibontják az ominózus dobozt, gyakran kedveszegettek lesznek. E holtponton azonban a legtöbben hamar átlendülnek, s utána már egyre örömtelibb és izgalmasabb a munka. Különösen, ha nem ismert úton lépkedve haladunk tovább, és teret engedhetünk a fantáziánknak is.

Így járt, és ezt tette Woleszky Zsolt, az amerikai autó mániákus megszállottja, aki számos modellverseny nyertese is. Őt nemcsak ezek az utcai cirkálók, oldtimerek, HotRoad kocsik, hanem az ezzel kapcsolatos tengerentúli autós extrémitások is érdeklik, mint pl. a kocsik karosszéria darabjaiból készített szoba berendezések, vagy az újabb kori csicsás HotRoad "sufnik" enteriőrjei. Ám eddig csak gondolatban játszadozott el ezek megmodellezésével.
Történt a közelmúltban, hogy becserkészett egy sokat ígérő szerviz állomást. Amint otthon kinyitotta a lefóliázott dobozt, bejött a szokásos formula: a csábító dobozfedő alatt egy nagyon is snassz készlet lapult. Maga az épület szerény kivitelű homlokzat portálból és egy oldalfal darabból állt, és ráadásként csak néhány, igaz igen jól kidolgozott berendezési tárgy színesítette az egyébként nem túlságosan fantáziadús enteriőrt. Az első mérge csillapodtával - jó sokba került a készlet - egyre derűsebben vizslatta a szerény adottságú makettet, és közben képzeletében lassan-lassan formát öltött egy komplettebb állomás fantáziaképe. Amerikai autós újságok számos fotót közöltek már az ilyen jellegű műhelyekről, volt tehát éppen elég adaléka egy saját változat valószerű kialakításához. Ez volt az álmodozások rövid ideje.
Zsolt ugyanis gyorsan a tettek mezejére lépett, mert már nagyon bizseregtek az ujjai. Először is 2 mm vastag sztirol lemezből kipótolta a hiányzó oldalfalakat, majd leválasztotta a megrendelő iroda és shop helyiségét a műhelytől. Az oldalfalak burkolatához az egyik kreatív papír és dekorációs anyagokat árusító üzletben vásárolt különféle terméskő és tégla utánzatú kartonokat. Ezek finoman mélymintázottak és kitűnő mintázattal nyomott anyagok voltak. A padlóra szürke alapú, finoman fehérrel szemcsézett öntapadó műanyag tapéta került burkolatként, a falak pedig belül terméskő, kívül dísztégla burkolatot kaptak, durvább terméskő lábazattal kiegészítve. Az épület párkányzatát és nyíláskereteit a burkolás előtt Zsolt rőt vörösre, fehérre fújta, így a megfelelő nagyságúra vágott téglaburkolat darabok helyére ragasztásával viszonylag gyorsan "bepucolta" a kiegészítésekkel most már komplettnek mondható épület. Az ajtók világos faburkolatot kaptak öntapadó műanyagtapétából, és természetesen a megfelelő feliratok sem hiányoztak róluk, mint ahogyan a portálüvegről a díszítő matricák sem. Tető természetesen nem kerülhetett rá, mert ez akadályozná a nem túl tágas belső terekbe való bepillantást. Mivel az eredeti alaplap nem volt sem elég nagy, sem túl igényes, egy nagyobb, mahagónifából készült elegáns talapzatra került át az épület.
Az ezt követő feladat már összetettebb volt, be kellett rendezni a helyiségeket. Mivel a berendezési tárgyak tekintetében egyáltalán nem volt bőkezű a gyártó, és az adott darabok nem is illetek a módosult funkcióhoz, barátunk előbb összehordta a különféle modellek építése során megmaradt alkatrészek garmadát. (Főként AMT autókat készített, amelyek általában két-három verziósak, ezért bőséges alternatív alkatrész-készlet felett rendelkezett.) Akadt néhány félbehagyott "elment tőle a kedvem" járgány is, és még az 1930-as évjáratuk is megfelelő volt a céljaihoz.
Viszont műhelyasztalból, szekrényből, és más, ilyen műhelyekben szokásos dekorációkból nem volt túl rózsás a helyzet. Körtelefon a kollégáknak, van-e valakinek régi Fujimi garázs készlete, és tudja-e nélkülözni. Volt, s tudta. (Szerencsére mindannyian spájzolunk, így mindenkinek vannak elfekvő készletei!) Az már más lapra tartozik, hogy végül is nem sok került belőlük a műhelybe. Zsolt barátunknak ugyanis jobb ötlete támadt, a műhelyasztalokat a modellboltokban kapható, 5 mm-enként hornyolt sztrilol lapból alakította ki. A hornyolást használta ki a szekrények testéhez, erre ragasztotta rá a fiókok előlapját, azokra pedig fogantyúként 0,7 mm-es alumínium huzalból leszabott darabok kerültek. A szerszámok, a hegesztő apparát, a görgős szerelő trepni, a kis hidraulikus emelő, és még néhány szekrény azonban igencsak valóságos hatást keltő volt. A műhely nem koszlott bütykölő sufnit utánozza, hanem a ma már megszokott, nívósan, színre komponáltan berendezett kis tuningoló műhelyt vette alapul. Ezt pedig az Amerikában megszokott harsány, kontrasztos színeket használva komponálta meg. Világosszürke, skarlát piros, fekete, no meg sok króm a jellemző. Ez utóbbi természetesen szinte csak a polcokra és az asztalra helyezett alkatrészekre vonatkozik.
Az ilyen HotRoad műhely autó nélkül nem az igazi, és ide stílszerűen nem egy mai modern-, hanem egy 20-as évekbeli "öreglegény" kell. Kaszni még csak akadt, de az alváza már ezt megelőzően "elenyészett". Szerencsére a Fujimi készletben volt négy támbak, így ezek kerültek alváz helyett a feketére fényezett szögletes karosszéria alá (1). Ezen kívül még egy komplett alvázra is szükség volt. Zsolt egy újabb és alaposabb leltár közben rábukkant egy másik régi balfogásának alváz maradványaira, amit a rendelkezésére álló AMT alkatrészek felhasználásával néhány nap alatt HotRoad-dá spécizett fel. (Jó, ha ismeri az ember az ilyen szerkezeteket, mert nem ilyenkor kell háttér anyagokat kotorni a munkához.) Aligha veszi észre a szemlélő, hogy a falon levő kerékfelfüggesztést ábrázoló poszter azonos az alvázon alkalmazottal, pedig barátunk fél napig nyálazta újságjait, míg rálelt a megfelelő ábrára, és ennek alapján tupirozta fel az alváz kerék felfüggesztéseit. Néhány jól elhelyezett csillogó felnis kerék a tárlón, bakra szerelt motorblokk, amely az alvázból lett kiszerelve, krómozott alkatrészek a Fujimi és a saját készítésű apró polcokon, vagy az éppen kibontott dobozban, némi életszerű rendetlenség a szerszámok terén, és a műhelyben máris mindent a helyére lehetett ragasztani. Kívülről a redőny felhúzva, alváz az előtérbe kitolva jelzi, hogy nyitva a "bazár", be lehet fáradni (2). Kár, hogy az ajtó viszonylag szűk, így csak felülről bepillantva lehet igazán élvezni a kis műhely megkapó és részletekbe menő enteriőrjét (3).
Következett a kisebb, iroda helyiség berendezése. A hátsó falra fényesre festett motorfedél, ablakkeret, és más elem került képreliefként, autós újságok hirdetéseiből kivágott logok képezték a további faldekorációkat. Ezekből a világosszürke, spriccelt mintázatú padlóra is került néhány, hogy tudja az ide belépő delikvens, hol is van. A recepciós asztal alakra vágott, és öntapadó tapétával bevont sztirollemez darab, lábként pedig egy-egy pirosra festett fogkrémes kupak került alá. Mögötte kettős üléskárpitból kialakított fekete ülő kanapé van, amelynek karfáit fordítottan felerősített hátsó sárvédő páros keretezi, természetesen skarlátvörös színre fényezetten. A kis iroda fő attrakciója a falból kitörő autó komplett első fele, dúsan krómozott tuningolt motorral, spéci felnis kerekekkel. Egyáltalán nem látszik rajta (hála a gondos tulajdonosi utókezelésnek), hogy eddig 70%-os roncsként húzta meg magát egy dobozban (4). A többi használható alkatrésze a falra és a műhelybe került.
Végül az egész épület a talapzatra ragasztva elnyerte végső helyét, s körülötte durvább polírpapírral burkolt keskeny járdákkal, majd némi gyeprésszel, apró kőzúzalékkal kiegészítve a környezete is rendezett lett. Az egész épület így teljesen átalakult, komplettebb lett, és falai között sok eddig hányódó alkatrész, roncs újra fontos szerephez jutott.
A kellékek, alkatrészek felkutatása közben még egy másik, szerény adottságú öreg autó is előkerült, ebből újabb, egyedi autós hobbiszoba sarkot rendezett be a speciális enteriőrökbe belefeledkezett kollégánk. Alapját igényesen kialakított nemesfa talapzat alkotja, padlója nyomott műkőmintás ún. kreatív karton, és a sarkosan kialakított falakat is hasonló, de terméskő mintázatú kartonok borítják. A magasan elhelyezett hosszúkás ablakok üvege vastagabb vákuumformázott víztiszta csomagolóanyag sík része, kerete pedig fapadló-mintás karton csíkokra vágott szálaiból összeragasztva megmintázott. A kocsi karosszériája matt feketére fújt, kárpitja és felnijei skarlátvörösek, szintúgy a kocsi mögötti pamlag párnázata, amelyet fekete oldalkárpit szélek szegélyeznek. A bársonyos fekete alapra ragasztott apró autóposzterek alkotta faliképet az ablakkeretekhez használt karton burkolóanyagból kivágott falécek keretezik. Bár ez az összeállítás igencsak extrém, pont ez a megkapó benne (5).
Akinek ez a kimondottan autós szemüvegen át nézett világ nem túl bizarr, az a szoba sarkába állított, óraként működő, de egyébként hamisítatlanul valódi benzintöltő egységen, és annak környezetén sem rökönyödik meg (6). Az ilyen relikviák a gyűjtők szemében valódi kincsek, ám modellenteriőr formában nekünk határozottan kellemesebb együtt élni velük, mint a valóságos méretű társaikkal. Ezt a furcsa, számunkra talán extrém életformát jól illusztrálja a két utóbbi kis enteriőr, amelyet azért inkább a modellépítés "maradványainak" a hasznosítása, és csak másodlagosan meghökkentő látványuk inspirált. Ráadásul ez a munka Woleszky Zsolt számára rendkívül élvezetes is volt, mert közben egy kicsit beleálmodta magát abba a miliőbe, amelybe nagyon vágyik ugyan, de csak néhány órányi időre. Ezt az illúziót pedig e kis léptékű munkák majdnem tökéletesen megadták neki. Feltételezhetően ezzel nincs egyedül, ezért másoknak ötletadóként mutattuk be munkáit.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Babos János

Címkék: modell, modellezés

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-1334/___avagy_egy_autoepito_abrandjai