A megvilágításon tehát nem érdemes takarékoskodni, ráadásul nem is kerül sokba
pl. egy hármas halogén lámpatestből összeállítható áthidaló, amelyet a már falra
szerelt szekrények közé célszerű felerősíteni. Mérete a szekrények távolságától
függ, ám a munkapult aktív zónája alapján ezeket akár át is helyezhetjük. Ezzel
szabadabbá teszszük a felette levő teret, a világítótestek pedig megfelelő
fénnyel áraszthatják el a pultot.
Az áthidaló 16-19 mm vastag, a bútorzathoz illő laminált bevonatú faforgács-
vagy MDF-lapból leszabott, 150-200 mm magas elő- és hátlapból, valamint 200-250
mm széles fenéklapból áll. E darabokat U-alakban, merőlegesen él-lap kötésben
összeragasztva szegezve állítsuk össze. A két oldallap közé célszerű egy-egy
középen szerelőnyílással ellátott tartólapot is erősíteni. Az U-alakú idom
pontosan a két szomszédos szekrény közé illeszkedjen, esetleg a falig érjen. Az
oldallapok felső élének a sarkaira készítsünk mélyített aljazásokat, és ezekbe
csavarozzunk egy-egy 1,5-2 mm vastag acélszalagból leszabott 70 mm hosszú
darabot (1). Ezek majd a szekrények felső élére támaszkodva tartják meg az
áthidalót. A következő lépésben határozzuk meg a lámpatestek helyét. Ezeket
készletben célszerű megvásárolnunk a trafóval együtt. Lehetőleg nagy
sugárzásszögű, és fénytükrös készletet vásároljunk. A lámpatestek helyét a
reflektorhoz, illetve a takarógyűrűhöz igazodó méretű koronamaróval vágjuk ki
(2). A három nyílás egymástól és a híd széleitől is egyenlő távolságra legyen. A
kör alakú nyílásokat természetesen lyukfűrésszel is kivághatjuk. Ezután már csak
az alapanyagtól függően élfóliáznunk, illetve színre kell mázolnunk az idomot,
majd következhet a lámpatestek beszerelése (3), az esetleges húzó- vagy
függőkapcsoló bekötése, végül pedig a fényhíd helyére emelése (4). A kiegészítő
elem vasalatait a szélső szekrények élére egy-egy facsavar behajtásával
rögzítsük, majd a trafón keresztül csatlakoztassuk a hálózathoz, és máris
fényárba boríthatjuk a munkapult előkészítő részét.
Fényhíd
A konyha köztudottan "veszélyes üzem", és különösen az, ha a munkapult nincs jól megvilágítva. Az előkészítő munkák így nemcsak fárasztóbbak, de veszélyesek is, és ez befolyásolhatja még az asztalra kerülő étkek minőségét is.
További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!
A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-1340/Fenyhid