Fényhíd

A konyha köztudottan "veszélyes üzem", és különösen az, ha a munkapult nincs jól megvilágítva. Az előkészítő munkák így nemcsak fárasztóbbak, de veszélyesek is, és ez befolyásolhatja még az asztalra kerülő étkek minőségét is.

A megvilágításon tehát nem érdemes takarékoskodni, ráadásul nem is kerül sokba pl. egy hármas halogén lámpatestből összeállítható áthidaló, amelyet a már falra szerelt szekrények közé célszerű felerősíteni. Mérete a szekrények távolságától függ, ám a munkapult aktív zónája alapján ezeket akár át is helyezhetjük. Ezzel szabadabbá teszszük a felette levő teret, a világítótestek pedig megfelelő fénnyel áraszthatják el a pultot.
Az áthidaló 16-19 mm vastag, a bútorzathoz illő laminált bevonatú faforgács- vagy MDF-lapból leszabott, 150-200 mm magas elő- és hátlapból, valamint 200-250 mm széles fenéklapból áll. E darabokat U-alakban, merőlegesen él-lap kötésben összeragasztva szegezve állítsuk össze. A két oldallap közé célszerű egy-egy középen szerelőnyílással ellátott tartólapot is erősíteni. Az U-alakú idom pontosan a két szomszédos szekrény közé illeszkedjen, esetleg a falig érjen. Az oldallapok felső élének a sarkaira készítsünk mélyített aljazásokat, és ezekbe csavarozzunk egy-egy 1,5-2 mm vastag acélszalagból leszabott 70 mm hosszú darabot (1). Ezek majd a szekrények felső élére támaszkodva tartják meg az áthidalót. A következő lépésben határozzuk meg a lámpatestek helyét. Ezeket készletben célszerű megvásárolnunk a trafóval együtt. Lehetőleg nagy sugárzásszögű, és fénytükrös készletet vásároljunk. A lámpatestek helyét a reflektorhoz, illetve a takarógyűrűhöz igazodó méretű koronamaróval vágjuk ki (2). A három nyílás egymástól és a híd széleitől is egyenlő távolságra legyen. A kör alakú nyílásokat természetesen lyukfűrésszel is kivághatjuk. Ezután már csak az alapanyagtól függően élfóliáznunk, illetve színre kell mázolnunk az idomot, majd következhet a lámpatestek beszerelése (3), az esetleges húzó- vagy függőkapcsoló bekötése, végül pedig a fényhíd helyére emelése (4). A kiegészítő elem vasalatait a szélső szekrények élére egy-egy facsavar behajtásával rögzítsük, majd a trafón keresztül csatlakoztassuk a hálózathoz, és máris fényárba boríthatjuk a munkapult előkészítő részét.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: világítás, fény

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Energiatakarékossági tippek

Legyen szó akár otthonunk komfortjáról, akár háztartási gépekről vagy háztartási munkáról, akár szórakozásról, megkerülhetetlen téma az energiával való takarékoskodás. Ezt azonban tanulni kell,...


Rejtett világítás

Az ANRO polisztirol stukkókat nagyon sok területen fel lehet használni, azonban a leglátványosabb mind közül a rejtett világítás. Az oldalfal illetve a mennyezeten történő világítás kialakításnak...