A különleges 750 cm3-s benzinbefecskendezésű motor 14000 fordulaton 130 LE
teljesítmény leadására volt képes. Négyhengeres erőművében speciálisan
kialakított, s akkoriban szenzációként beharangozott ovális, ikerhajtókaros
dugattyúk dolgoztak. Szokás szerint tervezői bele adtak "apait, anyait", ami az
NR nagyteljesítményű szériamotort versenytársai fölé emelte. Kezdve az akkor még
nem gyakori fordított állású villától, az egyoldalas hátsó lengőkaron át, a
fémszállal erősített, remek vonalvezetésű műanyag "ruhájáig", ami alatt
egy valóban high-tech erőmű dorombolt. Pazar kivitelű, igen drága álommotor volt,
a Honda piaci erejét bemutató jelkép, és sokaknak az még ma is az, bár
áramvonalazása ma már szokatlanul gömbölydednek tűnhet a lendületesebb vonalú,
fiatalabb társai mellett.
Az
1991-es milánói bemutatkozás után egy évvel később már készen volt a róla készült
1:12-es Tamiya replika, és Fekete András jóvoltából mondhatni frissiben meghitt
viszonyba is kerültem vele. A kit egyszerűen megbabonázott. Azután rövid idő
múltán eltűnt az üzletek polcairól. Most pedig új, szűz paneljei a régen összerakott
modell mellett pihennek, de már nem sokáig. Jó alkalom ez arra, hogy lemérjem
akkori munkám "minőségét", mostani véleményemet pedig összevessem a
tíz év előttivel.
Már az első pillanatban feltűnt a krómok hiánya. No, mert az új kitekben ha nem
is sok, de mindig akad néhány szépen csillogó alkatrész. A Monocoque váz két
féldarabját, a villaszárakat, a hátsó lengővillát és még egy halom aprólékot
azonban a szürkésezüst színű panel tartalmazza. Van még egy-egy fekete és
átlátszó anyagú panel, ezeken összesen 93 db alkatrész sorakozik jó bontásban. A
készletet a szokásos Tamiya tartozékok, két remek mintázatú gumiköpeny, PVC
bekötőcsövek, parányi csavarok, műanyag szitaanyag, jó minőségű matricalap, és a
szokásos mini srófhúzó teszi teljessé.
A
felmérő ismerkedés alapján anno remek, ma azonban már "csak" jó minősítést
kapott tőlem. Miért? Nos,'92-ben teljesen odavoltam az NR egybeöntött
darabjainak részletessége láttán, ma már jobban örülnék, ha pl. a vázra öntött
darabokat külön alkatrészként festhetném le. Ez a jellegzetesség vet egy
leheletnyi árnyékot a kitre. A blokk finom tagolású darabjai most is meggyőző
hatásúak, de az utóbbi években készített Tamiya modellek után ezt már ováció
nélkül nyugtáztam. Az ovál dugattyúk sülylyesztéke most egyáltalán nem hatott
meg, hiszen teljesen "beépítésre" kerül. (Nem úgy, mint régen!) Az
viszont megdöbbentett, hogy anno miért nem festettem le ezt a remek darabot,
sőt, a felniket sem. (Valószínűleg a szerény és esetleges festékválaszték volt
az oka. A natúrban összerakott motor, festetlen felnik mai szemmel nézve már
durva hibának mondhatók.) S bár e remek szerkezetből nem sok látszik a burkolat
miatt, azért ezüstös grafitszürkén sokkal attraktívabb az erőmű látványa. A matt
feketék is foltosak, kopottak voltak a régi modellen, az ezüstökről, krómezüstökről
már nem is szólva. Ezek egy évtized alatt teljesen eloxidálódtak, fényüket vesztették.
A kevlár matrica is számos helyen lepattogzott a burkolatról, ami a számos kiállítási
szerepeltetés, szállítás következménye (?). Szóval kicsit kopottnak, patinásnak
tűnt a régi makett. Persze közben eltelt 10 év, előnyösen megváltoztak a modellfestékek,
és igényesebbé vált az építési technológia is.
A motor, részletességével most is megfogott, nem beszélve a gyertyapipákról,
amelyek '92-ben még újdonságszámba mentek. A kábeleit akkor is, és most is
élvezetes kínlódás volt bekötni a váz gyújtótekercseire. A váz fémes
fényezéséhez most a Dupli Color krómezüstjébe kevert Humbrol színtelen lakk
3:1-es keverékét használtam. A ráöntött szerelvény selymes fekete alaplemezét
csak ezt követően festhettem le. A hátsó vázkengyelek középső ragasztásait most
is kritikusan gyengének tartottam, ezért vékonyfalú fémcsövekkel megerősítve
ragasztottam össze. A hátsó lengővillát és a remek bontású, több darabból álló
leömlő csőkígyót is az előző ezüst koktéllal fújtam le. A leömlőket a leírás
szerint 2x2 féldarabból összeragasztva érdemes lefújni, különben később egyiket
sem lehet a helyére ragasztani. (Erre még emlékeztem régről, mert akkor nem
figyeltem rá eléggé, és rá is fizettem.) A kész motort könnyű a helyére
szerelni, becsavarozása után a váz igen szilárd egységé válik.
A hátsó villa összeállítása, beerősítése gondmentes, ha jól készítjük elő a
műveletet, gyorsan el lehet felejteni. Ám a hátsó rugós tag ún. szabvány
alkatrész, és alkalmas arra, hogy rugóssá tegyük, amit ez év márciusi számunk
Road Star cikke alapján lehet megoldani. Vigyázat, az alsó himbának ebben az
esetben működnie kell! (Ennek megoldása sokkal nehezebb, mint a rugós tag
kialakítása, mert új himbát, felfüggesztő rudakat kell készíteni, és az eredeti
csuklóbakokat is működőképessé kell tenni. Nekem ez sikerült, talán mások is
elboldogulnak vele.)
A motor teljes bekötése szórakoztató türelemjáték, bár az első két henger
gyújtókábelét ajánlatos a motoron méretre szabni. A többi csatlakozódarab
pontossága szokás szerint példás, tévedni szinte lehetetlen. Miután a hűtők és
a kipufogó dobok is a helyükre kerültek, jöhet a motor "ruhájának" az
adjusztálása.
A
fényezés egyszerű színre fújás, ám a középső darabot ajánlatos ezt megelőzően
színre alapozni, mert e darabok átlátszóak (üvegelemek), domborulatuk miatt
"elkenik", torzítják e remek hatású motor látványát. E kétes értékű
gyári plusz (?) szolgáltatásról tehát jobb lemondani. Ha a remek motort is láttatni
akarjuk, inkább e két burkolatot ne csavarozzuk majd fel a vázra. Ebben még a
két oldalsó hűtőrács sem jelent akadályt a jó tagolás miatt. Az alapozófestés
után az is kiderült, hogy bizony ezeken a darabokon akad anyagbeszívódási horpadás,
és néhány szükségtelen szerszámosztó gerinc is. Némi tapaszolással, finom
csiszolással ezek eltüntethetők. Régen és most is megfogott a hűtőnyílások
takarásához mellékelt finom fekete szita anyag. Az egybeszabott és már
lefényezett felső burkolatra nem gond felragasztani a mellékelt műanyag
hálódarabból kiszabott fedéseket, ám motor előtt levő idom alsó nyílásához kissé
domborúra kellett nyújtanom a hálóanyagot, és pontos méretre vágása után csak
így tudtam pillanatragasztóval a helyére rögzíteni.
Az NR villáit elég egyszerűen oldották meg a Tamiya konstruktőrei, mintha itt
már kifáradtak volna. A villagyámokat csak egy hosszú csavar fogja össze,
csőperemük lötyög a váznyakban. Két szűkítő gyűrűvel azonban könnyű ezen
változtatni. (A villaszáraknak én csak az alsó részét tartottam meg, mert a
teleszkópokhoz teljesen új rugós tagot készítetem vékonyfalú antennacsövekből.
Az ilyen extrémitások mindig vonzottak, és most sem mondtam le erről a
megoldásról.) A féktárcsák hűtőfuratait természetesen kilyuggattam 0,5 mm-es
fúróval, s csak ezt követően fújtam le szürkés ezüstre. (Anno erre gondolni sem
mertem, csak fekete pöttyökkel imitáltam a lyukakat.) A fenéklemezen is
újítottam keveset, mert lefújása után nem ezüsttel, hanem alufóliából kiszabott
darabbal fedtem le az alsó fém fedőlemezt. Így a hatása valóságosabb, tartósabb,
és a festéssel sem kellett bajlódnom. A hátsó sárvédővel egybeöntött alsó
burkolati elemnél a kifedés kissé macerás volt, ám még ennél is nehezebb a hátsó
burkolat belsejébe ragasztani az oldalsó szellőző nyílásokat fedő szitaanyagot.
A peremek ugyanis elég keskenyek, a szita anyagot ezért pontosan méretre kellet
szabni. Szerencsére a gyári szabásminta pontos. (Régen is, most is elég sokat
kínlódtam vele.)
Akadt még egy dilemmám, a kevlár matricákat illetően. A régi motorra
felragasztott ugyanis számos helyen megsérült, pattogzani kezdett, s ezt még
egyszer nem kívántam megkockáztatni. Annál is inkább, mert a burkolat eme részei
felületükön is mintázottak, ami a matricadarabok tapadását csökkentheti. A
félfényes feketére fújt felületeken azonban jól érvényesült a finoman mélyített
mintázat, ezért mellőztem a kevlár matricák felragasztását. Aki azonban
vállalkozik rá, Gunze matricafeszítő használata nélkül aligha fog a nagyon
tagolt tank és alsó burkolat matricadarabjaival, és illesztésükkel boldogulni! A
burkolat gyári színétől eltértem, mert a szokvány (italian) pirosnál jobban
tetszett a sárga aranymetál, és így a selymes fekete felnik is jobban
érvényesülnek.
Az NR kit-je - eltekintve néhány fanyalgásomtól - ma is megállja a helyét,
minősége, részletezettsége kiváló, és ha ma találkoztam volna vele először, csak
egy árnyalatnyival mondanám szerényebb adottságúnak a valóban új kivitelezésű
motoroknál. Könnyen megépíthető, kissé munkaigényes viszont a festése, ezért az
NR modellje inkább a rutinosabb modellezőknek való. E szép motorkerékpár modell
még ma is szemet gyönyörködtető, az ár/teljesítmény aránya pedig még most is
kiváló.
A színen egy régi ismerős
Honda NR
Nincs ebben semmi szokatlan, sokszor megesik, általába örülünk is a váratlan találkozásnak. Csakhogy a modellvilágban az utóbbi időben szokássá vált, hogy a régi kiteket újdonságként harangozzák be. A Tamiya azonban nem így tett, csupán újra gyártási repertoárjába sorolta a 90-es években technikailag csúcsteljesítményű Honda NR motorkerékpárról készült makettjét. Az eredeti motor egy évtized múltán is szemet gyönyörködtető különlegesség, néhány paramétere még ma sem lebecsülendő.
További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!
A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-1410/Honda_NR