Honda NR

A különleges 750 cm3-s benzinbefecskendezésű motor 14000 fordulaton 130 LE teljesítmény leadására volt képes. Négyhengeres erőművében speciálisan kialakított, s akkoriban szenzációként beharangozott ovális, ikerhajtókaros dugattyúk dolgoztak. Szokás szerint tervezői bele adtak "apait, anyait", ami az NR nagyteljesítményű szériamotort versenytársai fölé emelte. Kezdve az akkor még nem gyakori fordított állású villától, az egyoldalas hátsó lengőkaron át, a fémszállal erősített, remek vonalvezetésű műanyag "ruhájáig", ami alatt egy valóban high-tech erőmű dorombolt. Pazar kivitelű, igen drága álommotor volt, a Honda piaci erejét bemutató jelkép, és sokaknak az még ma is az, bár áramvonalazása ma már szokatlanul gömbölydednek tűnhet a lendületesebb vonalú, fiatalabb társai mellett.
Az 1991-es milánói bemutatkozás után egy évvel később már készen volt a róla készült 1:12-es Tamiya replika, és Fekete András jóvoltából mondhatni frissiben meghitt viszonyba is kerültem vele. A kit egyszerűen megbabonázott. Azután rövid idő múltán eltűnt az üzletek polcairól. Most pedig új, szűz paneljei a régen összerakott modell mellett pihennek, de már nem sokáig. Jó alkalom ez arra, hogy lemérjem akkori munkám "minőségét", mostani véleményemet pedig összevessem a tíz év előttivel.
Már az első pillanatban feltűnt a krómok hiánya. No, mert az új kitekben ha nem is sok, de mindig akad néhány szépen csillogó alkatrész. A Monocoque váz két féldarabját, a villaszárakat, a hátsó lengővillát és még egy halom aprólékot azonban a szürkésezüst színű panel tartalmazza. Van még egy-egy fekete és átlátszó anyagú panel, ezeken összesen 93 db alkatrész sorakozik jó bontásban. A készletet a szokásos Tamiya tartozékok, két remek mintázatú gumiköpeny, PVC bekötőcsövek, parányi csavarok, műanyag szitaanyag, jó minőségű matricalap, és a szokásos mini srófhúzó teszi teljessé.
A felmérő ismerkedés alapján anno remek, ma azonban már "csak" jó minősítést kapott tőlem. Miért? Nos,'92-ben teljesen odavoltam az NR egybeöntött darabjainak részletessége láttán, ma már jobban örülnék, ha pl. a vázra öntött darabokat külön alkatrészként festhetném le. Ez a jellegzetesség vet egy leheletnyi árnyékot a kitre. A blokk finom tagolású darabjai most is meggyőző hatásúak, de az utóbbi években készített Tamiya modellek után ezt már ováció nélkül nyugtáztam. Az ovál dugattyúk sülylyesztéke most egyáltalán nem hatott meg, hiszen teljesen "beépítésre" kerül. (Nem úgy, mint régen!) Az viszont megdöbbentett, hogy anno miért nem festettem le ezt a remek darabot, sőt, a felniket sem. (Valószínűleg a szerény és esetleges festékválaszték volt az oka. A natúrban összerakott motor, festetlen felnik mai szemmel nézve már durva hibának mondhatók.) S bár e remek szerkezetből nem sok látszik a burkolat miatt, azért ezüstös grafitszürkén sokkal attraktívabb az erőmű látványa. A matt feketék is foltosak, kopottak voltak a régi modellen, az ezüstökről, krómezüstökről már nem is szólva. Ezek egy évtized alatt teljesen eloxidálódtak, fényüket vesztették. A kevlár matrica is számos helyen lepattogzott a burkolatról, ami a számos kiállítási szerepeltetés, szállítás következménye (?). Szóval kicsit kopottnak, patinásnak tűnt a régi makett. Persze közben eltelt 10 év, előnyösen megváltoztak a modellfestékek, és igényesebbé vált az építési technológia is.
A motor, részletességével most is megfogott, nem beszélve a gyertyapipákról, amelyek '92-ben még újdonságszámba mentek. A kábeleit akkor is, és most is élvezetes kínlódás volt bekötni a váz gyújtótekercseire. A váz fémes fényezéséhez most a Dupli Color krómezüstjébe kevert Humbrol színtelen lakk 3:1-es keverékét használtam. A ráöntött szerelvény selymes fekete alaplemezét csak ezt követően festhettem le. A hátsó vázkengyelek középső ragasztásait most is kritikusan gyengének tartottam, ezért vékonyfalú fémcsövekkel megerősítve ragasztottam össze. A hátsó lengővillát és a remek bontású, több darabból álló leömlő csőkígyót is az előző ezüst koktéllal fújtam le. A leömlőket a leírás szerint 2x2 féldarabból összeragasztva érdemes lefújni, különben később egyiket sem lehet a helyére ragasztani. (Erre még emlékeztem régről, mert akkor nem figyeltem rá eléggé, és rá is fizettem.) A kész motort könnyű a helyére szerelni, becsavarozása után a váz igen szilárd egységé válik.
A hátsó villa összeállítása, beerősítése gondmentes, ha jól készítjük elő a műveletet, gyorsan el lehet felejteni. Ám a hátsó rugós tag ún. szabvány alkatrész, és alkalmas arra, hogy rugóssá tegyük, amit ez év márciusi számunk Road Star cikke alapján lehet megoldani. Vigyázat, az alsó himbának ebben az esetben működnie kell! (Ennek megoldása sokkal nehezebb, mint a rugós tag kialakítása, mert új himbát, felfüggesztő rudakat kell készíteni, és az eredeti csuklóbakokat is működőképessé kell tenni. Nekem ez sikerült, talán mások is elboldogulnak vele.)
A motor teljes bekötése szórakoztató türelemjáték, bár az első két henger gyújtókábelét ajánlatos a motoron méretre szabni. A többi csatlakozódarab pontossága szokás szerint példás, tévedni szinte lehetetlen. Miután a hűtők és a kipufogó dobok is a helyükre kerültek, jöhet a motor "ruhájának" az adjusztálása.
A fényezés egyszerű színre fújás, ám a középső darabot ajánlatos ezt megelőzően színre alapozni, mert e darabok átlátszóak (üvegelemek), domborulatuk miatt "elkenik", torzítják e remek hatású motor látványát. E kétes értékű gyári plusz (?) szolgáltatásról tehát jobb lemondani. Ha a remek motort is láttatni akarjuk, inkább e két burkolatot ne csavarozzuk majd fel a vázra. Ebben még a két oldalsó hűtőrács sem jelent akadályt a jó tagolás miatt. Az alapozófestés után az is kiderült, hogy bizony ezeken a darabokon akad anyagbeszívódási horpadás, és néhány szükségtelen szerszámosztó gerinc is. Némi tapaszolással, finom csiszolással ezek eltüntethetők. Régen és most is megfogott a hűtőnyílások takarásához mellékelt finom fekete szita anyag. Az egybeszabott és már lefényezett felső burkolatra nem gond felragasztani a mellékelt műanyag hálódarabból kiszabott fedéseket, ám motor előtt levő idom alsó nyílásához kissé domborúra kellett nyújtanom a hálóanyagot, és pontos méretre vágása után csak így tudtam pillanatragasztóval a helyére rögzíteni.
Az NR villáit elég egyszerűen oldották meg a Tamiya konstruktőrei, mintha itt már kifáradtak volna. A villagyámokat csak egy hosszú csavar fogja össze, csőperemük lötyög a váznyakban. Két szűkítő gyűrűvel azonban könnyű ezen változtatni. (A villaszáraknak én csak az alsó részét tartottam meg, mert a teleszkópokhoz teljesen új rugós tagot készítetem vékonyfalú antennacsövekből. Az ilyen extrémitások mindig vonzottak, és most sem mondtam le erről a megoldásról.) A féktárcsák hűtőfuratait természetesen kilyuggattam 0,5 mm-es fúróval, s csak ezt követően fújtam le szürkés ezüstre. (Anno erre gondolni sem mertem, csak fekete pöttyökkel imitáltam a lyukakat.) A fenéklemezen is újítottam keveset, mert lefújása után nem ezüsttel, hanem alufóliából kiszabott darabbal fedtem le az alsó fém fedőlemezt. Így a hatása valóságosabb, tartósabb, és a festéssel sem kellett bajlódnom. A hátsó sárvédővel egybeöntött alsó burkolati elemnél a kifedés kissé macerás volt, ám még ennél is nehezebb a hátsó burkolat belsejébe ragasztani az oldalsó szellőző nyílásokat fedő szitaanyagot.
A peremek ugyanis elég keskenyek, a szita anyagot ezért pontosan méretre kellet szabni. Szerencsére a gyári szabásminta pontos. (Régen is, most is elég sokat kínlódtam vele.)
Akadt még egy dilemmám, a kevlár matricákat illetően. A régi motorra felragasztott ugyanis számos helyen megsérült, pattogzani kezdett, s ezt még egyszer nem kívántam megkockáztatni. Annál is inkább, mert a burkolat eme részei felületükön is mintázottak, ami a matricadarabok tapadását csökkentheti. A félfényes feketére fújt felületeken azonban jól érvényesült a finoman mélyített mintázat, ezért mellőztem a kevlár matricák felragasztását. Aki azonban vállalkozik rá, Gunze matricafeszítő használata nélkül aligha fog a nagyon tagolt tank és alsó burkolat matricadarabjaival, és illesztésükkel boldogulni! A burkolat gyári színétől eltértem, mert a szokvány (italian) pirosnál jobban tetszett a sárga aranymetál, és így a selymes fekete felnik is jobban érvényesülnek.
Az NR kit-je - eltekintve néhány fanyalgásomtól - ma is megállja a helyét, minősége, részletezettsége kiváló, és ha ma találkoztam volna vele először, csak egy árnyalatnyival mondanám szerényebb adottságúnak a valóban új kivitelezésű motoroknál. Könnyen megépíthető, kissé munkaigényes viszont a festése, ezért az NR modellje inkább a rutinosabb modellezőknek való. E szép motorkerékpár modell még ma is szemet gyönyörködtető, az ár/teljesítmény aránya pedig még most is kiváló.