A megfizethető biztonság

Biztonságtechnikai szakanyagunk összeállítása közben kerültünk kapcsolatba a City-Alarm Biztonságtechnikai Kft.-vel. A cég vezető szaktanácsadójával, Horvátits Ferenccel folytatott beszélgetéseinkben olyan sok fontos gondolat és gyakorlati tapasztalat hangzott el, hogy ezeket mindenképpen tanácsosnak tartottuk megosztani olvasóinkkal.

A City-Alarm a biztonságtechnika legalapvetőbb ágazataival; a szereléssel, a szervizeléssel, szaktanácsadással és telemarketinggel egyaránt foglalkozik. Ezen belül is elsősorban – az olvasóinkat is valószínűleg leginkább érdeklő – lakásriasztókkal, illetve üzlethelyiségek, telepek, raktárak, ingatlanok védelmével, illetve kamerás megfigyelő rendszerek kiépítésével. Fő területeik Budapest és agglomerációja, valamint Eger és a Balaton környéke. A távfelügyeleti riasztórendszerek kapcsán kapcsolatban állnak őrző-védő cégekkel is, legfőképpen a Group 4 Security (Budapest és kb. 50 km-es környéke) valamint a Monda Kft.-vel, akik a 29-es telefonhívó körzetben látnak el távfelügyeleti szolgálatot.
A szakemberek a mechanikus és elektronikus vagyonvédelem „vitájában” a kettős védelmet tartják legmegfelelőbbnek. Egy jó mechanikus védelem alkalmas arra, hogy a betörő dolgát megnehezítse, tevékenységét időigényessé tegye, esetleg eltántorítsa szándékától. Önmagában azonban kevés, mert ha a behatolási szándék eltökélt, akkor csak idő kérdése, hogy a legtökéletesebb biztonsági zár is kinyíljon. Az elektronikus védelem viszont a behatolás tényét jelzi, szakszerű tervezés és kivitelezés esetén szinte kivédhetetlenül. A két rendszer együtt a leghatásosabb, különösen akkor, ha a riasztó távfelügyeleti rendszerben működik. A lakás belső terében megszólaló sziréna hangereje önmagában is riasztó hatású, pár másodperc után elviselhetetlen. A lakáson kívül elhelyezett külső sziréna jelzést ad a környezetnek, ami különösen akkor jó, ha ebből a környezetből segítség remélhető, és menekülésre késztetheti a betörőket. Ennek a külső szirénának a távfelügyeleti rendszereknél még egy szerepe van; hang és fényjelzése segíti a járőrszolgálatot a cél megtalálásában. Önmagában beltéri riasztót sohasem szerelnek fel, annak vagy kültéri riasztóval, vagy távfelügyelettel, vagy mindkettővel kell párosulnia. A riasztó magát a betörést nem tudja megakadályozni, de legfontosabb szerepe abban van, hogy meggátolja a nagy vagyoni kár okozását. Az elkövetőknek egyszerűen nincs ideje arra, hogy a lakásban, szisztematikus munkával megkeressék az értékeket, és minden mozgathatót elvigyenek.
Szakértőnk tanácsait kértük a különféle lakástípusokban élő lakástulajdonosok számára. Hová, milyen védelem kiépítése ajánlatos, gazdaságos? Először is érdemes figyelni arra, hogy a MABISZ előírásoknak megfeleljen a rendszer, mert akkor a biztosítóval lényegesen kedvezőbb feltételekkel köthető meg a lakásbiztosítás (akár 40 %-kal olcsóbb lehet a díj). A tapasztalatok szerint lakótelepi lakások közül legveszélyeztetettebbek a földszinti és a legfelső emeleti lakások. Az első emelettől a 9.-ig egy alapkiépítés és a távfelügyeletei rendszer megfelelő védelmet nyújt. Ennél gyakorlatilag a bejárat mögötti területet kell védenünk (az ún. csapdaelv alapján az előszoba folyosó mozgásait figyeli a berendezés), valamint az erkélyes szobát, mert ide a legkönnyebb a bejutás. Ehhez beltéri jelzőberendezés kapcsolódik, szabály szerint kültéri sziréna a lépcsőházban nem lehet, de a ház külső falán igen. Teljes körű védelmet kell viszont alkalmazni a földszinten, ahol minden egyes ablakos helyiséget ellenőrizni kell, vagy ún. héjvédelmet kell alkalmazni, amely az ablakok nyitásérzékelővel való ellátását jelenti. A legfelső emeleten különösen figyelni kell az erkélyekre, illetve akár a közbülső emeleteken is, ha a szomszédos erkélyről könnyű átmászni.
Társasházaknál ugyancsak a teljes körű védelem javasolt, kültéri jelzőberendezéssel (és persze lehetőleg távfelügyelettel). A földszinti és emeleti ablakokat, ajtókat, erkélyeket egyaránt biztosítani kell. A védelemnél itt arra is gondoljunk, hogy a kétszintes lakások zöménél a teljes „alvótér” felül van, és míg a család az igazak álmát alussza, addig az alsó szintet vagy a szuterént zavartalanul kirámolhatják. Ide olyan védelem kell, amely a család jelenlétében is működik. A mellékhelyiségek kis ablakait is elsősorban a beltéri (a főbb lakóhelyiségekben elhelyezett) mozgásérzékelőkkel kell védeni.
A családi házak esetében csak a teljes körű védelem lehet eredményes. Itt különösen nagy jelentősége van már a biztonságtechnikai szakembernek, aki a házra (lakásra) a lakókra, azok szokásaira szabja a védelmi rendszert. Ezt a riasztórendszert úgy kell megtervezni, hogy a lehető legbiztonságosabb legyen, de a család életét ne zavarja, szellőztetni is lehessen, vagy éjszaka kimenni a mosdóba, a betörő azonban ne maradjon rejtve. Itt az infrás védelem és a héjvédelem legkülönbözőbb kombinációit érdemes megvalósítani (kettős védelem).
Ahogyan a lakók egyre távolabb költöznek a városból, a betörők követik ezt a mozgást, és a betörések száma növekszik a külterületeken és az agglomerációban is. Sajnos ezt a folyamatot elősegíti az is, hogy még az új házat építők is gyakran utoljára hagyják a biztonságot, és csak akkor ijednek meg igazán, amikor már megtörtént a baj. Ezért is szeretnénk mindenképpen néhány tanácsot adni az új építkezőknek.
A biztonságtechnikai szakembert legkésőbb akkor hívják ki az építkezéshez, amikor az épület már tető alatt áll, de a belső munkák még nem kezdődtek meg, vagyis a villanyszerelés becsövezése előtt. Ekkor kell ugyanis megtervezni a riasztórendszert, és a gyengeáramú kábelcsatornákat (amelyek nem eshetnek egybe az erősáramúval) elhelyezni a falba. Ezután jöhetnek a belső kőműves- és szerelvényezési munkák, de a riasztórendszernek meg kell előznie a készre szerelést. Mielőtt még a csapok, a radiátorok, a kazán, az elektromos szerelvények a helyükre kerülnének, a riasztórendszernek már működnie kell. Mi tagadás ez pénzbe kerül, a biztonsági berendezés a teljes építési költség 1-2 százalékát is elérheti, de ezen nem szabad spórolni, mert nagyon pórul járhatunk.

A City-Alarm Biztonságtechnikai Kft.
a 06-80-205-205 ingyenes zöld számon
(reggel 8-tól este 9-ig) fogadja az érdeklődő
hívásokat, további kérdéseikre választ
kaphatnak olvasóink is.
City-Alarm: 365-1423, 06-80-205-205

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: biztonság, riasztó

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-1455/A_megfizetheto_biztonsag