A City-Alarm a biztonságtechnika legalapvetőbb ágazataival; a szereléssel,
a szervizeléssel, szaktanácsadással és telemarketinggel egyaránt foglalkozik.
Ezen belül is elsősorban az olvasóinkat is valószínűleg leginkább érdeklő
lakásriasztókkal, illetve üzlethelyiségek, telepek, raktárak, ingatlanok védelmével,
illetve kamerás megfigyelő rendszerek kiépítésével. Fő területeik Budapest és
agglomerációja, valamint Eger és a Balaton környéke. A távfelügyeleti riasztórendszerek
kapcsán kapcsolatban állnak őrző-védő cégekkel is, legfőképpen a Group 4 Security
(Budapest és kb. 50 km-es környéke) valamint a Monda Kft.-vel, akik a 29-es
telefonhívó körzetben látnak el távfelügyeleti szolgálatot.
A szakemberek a mechanikus és elektronikus vagyonvédelem vitájában a kettős
védelmet tartják legmegfelelőbbnek. Egy jó mechanikus védelem alkalmas arra,
hogy a betörő dolgát megnehezítse, tevékenységét időigényessé tegye, esetleg
eltántorítsa szándékától. Önmagában azonban kevés, mert ha a behatolási szándék
eltökélt, akkor csak idő kérdése, hogy a legtökéletesebb biztonsági zár is kinyíljon.
Az elektronikus védelem viszont a behatolás tényét jelzi, szakszerű tervezés
és kivitelezés esetén szinte kivédhetetlenül. A két rendszer együtt a leghatásosabb,
különösen akkor, ha a riasztó távfelügyeleti rendszerben működik. A lakás belső
terében megszólaló sziréna hangereje önmagában is riasztó hatású, pár másodperc
után elviselhetetlen. A lakáson kívül elhelyezett külső sziréna jelzést ad a
környezetnek, ami különösen akkor jó, ha ebből a környezetből segítség remélhető,
és menekülésre késztetheti a betörőket. Ennek a külső szirénának a távfelügyeleti
rendszereknél még egy szerepe van; hang és fényjelzése segíti a járőrszolgálatot
a cél megtalálásában. Önmagában beltéri riasztót sohasem szerelnek fel, annak
vagy kültéri riasztóval, vagy távfelügyelettel, vagy mindkettővel kell párosulnia.
A riasztó magát a betörést nem tudja megakadályozni, de legfontosabb szerepe
abban van, hogy meggátolja a nagy vagyoni kár okozását. Az elkövetőknek egyszerűen
nincs ideje arra, hogy a lakásban, szisztematikus munkával megkeressék az értékeket,
és minden mozgathatót elvigyenek.
Szakértőnk tanácsait kértük a különféle lakástípusokban élő lakástulajdonosok
számára. Hová, milyen védelem kiépítése ajánlatos, gazdaságos? Először is érdemes
figyelni arra, hogy a MABISZ előírásoknak megfeleljen a rendszer, mert akkor
a biztosítóval lényegesen kedvezőbb feltételekkel köthető meg a lakásbiztosítás
(akár 40 %-kal olcsóbb lehet a díj). A tapasztalatok szerint lakótelepi lakások
közül legveszélyeztetettebbek a földszinti és a legfelső emeleti lakások. Az
első emelettől a 9.-ig egy alapkiépítés és a távfelügyeletei rendszer megfelelő
védelmet nyújt. Ennél gyakorlatilag a bejárat mögötti területet kell védenünk
(az ún. csapdaelv alapján az előszoba folyosó mozgásait figyeli a berendezés),
valamint az erkélyes szobát, mert ide a legkönnyebb a bejutás. Ehhez beltéri
jelzőberendezés kapcsolódik, szabály szerint kültéri sziréna a lépcsőházban
nem lehet, de a ház külső falán igen. Teljes körű védelmet kell viszont alkalmazni
a földszinten, ahol minden egyes ablakos helyiséget ellenőrizni kell, vagy ún.
héjvédelmet kell alkalmazni, amely az ablakok nyitásérzékelővel való ellátását
jelenti. A legfelső emeleten különösen figyelni kell az erkélyekre, illetve
akár a közbülső emeleteken is, ha a szomszédos erkélyről könnyű átmászni.
Társasházaknál ugyancsak a teljes körű védelem javasolt, kültéri jelzőberendezéssel
(és persze lehetőleg távfelügyelettel). A földszinti és emeleti ablakokat, ajtókat,
erkélyeket egyaránt biztosítani kell. A védelemnél itt arra is gondoljunk, hogy
a kétszintes lakások zöménél a teljes alvótér felül van, és míg a család az
igazak álmát alussza, addig az alsó szintet vagy a szuterént zavartalanul kirámolhatják.
Ide olyan védelem kell, amely a család jelenlétében is működik. A mellékhelyiségek
kis ablakait is elsősorban a beltéri (a főbb lakóhelyiségekben elhelyezett)
mozgásérzékelőkkel kell védeni.
A családi házak esetében csak a teljes körű védelem lehet eredményes. Itt különösen
nagy jelentősége van már a biztonságtechnikai szakembernek, aki a házra (lakásra)
a lakókra, azok szokásaira szabja a védelmi rendszert. Ezt a riasztórendszert
úgy kell megtervezni, hogy a lehető legbiztonságosabb legyen, de a család életét
ne zavarja, szellőztetni is lehessen, vagy éjszaka kimenni a mosdóba, a betörő
azonban ne maradjon rejtve. Itt az infrás védelem és a héjvédelem legkülönbözőbb
kombinációit érdemes megvalósítani (kettős védelem).
Ahogyan a lakók egyre távolabb költöznek a városból, a betörők követik ezt a
mozgást, és a betörések száma növekszik a külterületeken és az agglomerációban
is. Sajnos ezt a folyamatot elősegíti az is, hogy még az új házat építők is
gyakran utoljára hagyják a biztonságot, és csak akkor ijednek meg igazán, amikor
már megtörtént a baj. Ezért is szeretnénk mindenképpen néhány tanácsot adni
az új építkezőknek.
A biztonságtechnikai szakembert legkésőbb akkor hívják ki az építkezéshez, amikor
az épület már tető alatt áll, de a belső munkák még nem kezdődtek meg, vagyis
a villanyszerelés becsövezése előtt. Ekkor kell ugyanis megtervezni a riasztórendszert,
és a gyengeáramú kábelcsatornákat (amelyek nem eshetnek egybe az erősáramúval)
elhelyezni a falba. Ezután jöhetnek a belső kőműves- és szerelvényezési munkák,
de a riasztórendszernek meg kell előznie a készre szerelést. Mielőtt még a csapok,
a radiátorok, a kazán, az elektromos szerelvények a helyükre kerülnének, a riasztórendszernek
már működnie kell. Mi tagadás ez pénzbe kerül, a biztonsági berendezés a teljes
építési költség 1-2 százalékát is elérheti, de ezen nem szabad spórolni, mert
nagyon pórul járhatunk.
A City-Alarm Biztonságtechnikai Kft.
a 06-80-205-205 ingyenes zöld számon
(reggel 8-tól este 9-ig) fogadja az érdeklődő
hívásokat, további kérdéseikre választ
kaphatnak olvasóink is.
City-Alarm: 365-1423, 06-80-205-205