Segítő ,,extrák'' mozgáskorlátozott autósoknak

Magyarországon még bizonyára közlekedik egy-egy Velorex, a félévszázad előtti " rokkant kocsi". A Trabant Hycomatokból pedig még jó néhány, hűséges társa a mozgásában korlátozott vezetőjének. Ám az autókonstrukciók fejlődése ma már sokkal alkalmasabb megoldásokat kínál a valamiért mozgáskorlátozott autósok számára. Nagyon sokat készítettek már ügyes kezű mestereink is. A mozgáskorlátozottak esetében az autó ma már nélkülözhetetlen része közlekedésüknek, mert éppen ők nem képesek igénybe venni a tömegközlekedési járműveket.

A WHO statisztikái szerint Európában 10 000 személyből 53-at fogyatékossága korlátoz az autóvezetésben, közülük 23-at valamilyen "végtagi" korlát. (A többit látása, hallása, mentális problémái.) A 23-ból átlagban 16-17 számára már készítettek valamilyen, az autóvezetést segítő eszközt, s a 16-17-ből 9 számára pedig már van katalógusból rendelhető szerkezet is, amelyet a szériakocsiba átalakítás nélkül be lehet szerelni, és ha már nem szükséges, el lehet távolítani.
Az olasz mozgáskorlátozottak segítésére a FIAT széleskörű programot dolgozott ki, amelynek keretében kifejlesztették a MOBILITY Assesment Centert. Ez egy kis, a korlátozottságot vizsgáló bázis. Fő eleme a központi fülkébe épített elektromos, elektromechanikus vizsgáló-, adatrögzítő szerkezet (1). Egy átlagos személyautó vezetőfülkéjére emlékeztet, s benne - akárcsak egy repülő szimulátorában - még a zajokat is szimulálni lehet. A páciensnek nincs más dolga, mint hogy megpróbálja az "autót" vezetni (2). A másik fülkében lévő műszerek segítségével objektíven állapítható meg a korlátozottság foka. Az adatokat a MAS memóriája rögzíti is. A FIAT 1999-ben egy ilyen, sokmillió értékű MAS-t adományozott az Országos Igazságügyi Orvosszakértői Intézetnek.
3 A Volkswagen-konszern tíz kis- és közepes típusához közel százféle segítőszerkezetet ajánl, amelyek száma a technika, s főleg az elektronika fejlődésével tovább nő.
Az OPEL az Easytronic-os személyautókat ajánlja a részben mozgáskorlátozottaknak. A szerkezetek típusspecifikusak, és előny, ha a kocsi automataváltós és szervokormányos.
A segítőeszközöket nem az autógyártók, hanem erre szakosodott vállalatok készítik, amilyen a német Lenz, a nemzetközi ABB és New-Holland, az olasz Guido Simplex, Kemp stb., amelyek természetesen szorosan együtt dolgoznak a gyárak tervezőrészlegeivel.
A korlátozottságot enyhítő eszközök nemcsak a vezetőt, hanem a mitfárert is segíthetik. Vannak a kerekes-székesek mozgását a kocsiig, és a szék beemelését könnyebbé tevők is. Hogy kinek melyik segítőszerkezet a legcélszerűbb, csak pontos orvosi vizsgálattal lehet megállapítani. (Erre szolgál a FIAT MAS bázis is.) Ám, hogy azt érdeklődő legalább nagyjából jelezhesse, hogy melyik tagját sújtja a baj, kidolgoztak egy húsz tagból álló tájékoztató piktogram rendszert. Persze, ha valakinek könyök alatt érintett a bal karja-keze, az lehet konkrét hiány, de esetleg csak bénulás, vagy fájdalmas mozgatás is (lásd az egyes ábrák piktogramjait).
Ezek után a katalógusból rendelhető hatalmas kínálatból lássunk néhány az autóvezetést segítő szerkezetet, amelyeket az ügyes kezű ezermesterek figyelmébe is ajánlunk.
4 A Volkswagen "Mobil mit VW", (azaz: a VW-val közlekedővé válhat) szlogenjével, nagyon szemléletes, röntgenrajzos tájékoztatót bocsátott ki az érdekeltek részére. Annak kínálatából persze csak néhányat van helyünk bemutatni.
A tengelykapcsolót és gázt is működtető szerkezetet a bal lábuk használatában gátoltak számára alakították kis, s azt a Polo, Golf, Bora, Passat, Sharan kocsikba és változataikba szerelik (3).
A rendkívül kis növésűek részére is készítenek toldókat, hosszabbítókat és emelőket, amelyekkel számukra is elérhetőek és biztonságosan kezelhetők a karok, kapcsolók. A bonyolultabbak közé tartozik a kuplungot, a gázt és a féket pedálok helyett húzó-nyomó karral működtető kiegészítő (4). Egyelőre a Golf és a Bora változataiba gyártják, de rövidesen minden közepes VW-ba szerelhető lesz.
Különleges a Franz-készülék, amelyet az ugyancsak mozgássérült Eberhardt Franz technikus dolgozott ki. Ezzel a mindkét karjukat vállból, vagy könyökből elvesztettek is vezethetnek autót. A rendkívüli készüléket az ASEA Brown Bovery gyártja. Az érintettek részére azt előzetes orvosi vizsgálat alapján a heidelbergi vállalatuknál adja át, és tanfolyamon oktatja ki használatára a vevőt.
8 Egyszerűek a kormány sérült kézzel történő forgatását segítő rátétek (5, 6), valamint az index és más kapcsolók meghosszabbításával, azok működését könnyítők (7).
Ugyancsak egyszerű a jobb láb - korlázottak számára könnyen fel-le szerelhető - rátét, amelyet automataváltós kocsikhoz ajánlanak (8).
A szállított mozgássérült ki-be szállását segíti a kifordítható ülés (9). Ezt részben pótolja egy olyan házilag is elkészíthető ülőlap, amelyet az eredeti fenékpárna helyére, görgőkön forgathatóan kell beszerelni. Az ülés váza, háttámlája marad az eredeti.
A gyakorlatban is bevált szériagyártású eszközöket látva, felmerül a kérdés, hogy Magyarországon, miért nem ajánlanak, gyártanak ilyen eszközöket. Sokak szerint ezek a kisszériában készülő szerkezetek a magyar piacon még eladhatatlanul drágák, és az Egészségbiztosítási Pénztárnak sincs elég hozzájárulási kerete. Olcsóbb, ha a nagyon ügyes magyar szakiparosok vagy ezermesterek "egyediként" gyártják a segítő szerkezeteket.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-1581/Segito___extrak___mozgaskorlatozott_autosoknak