Időtálló ablakpárkány

Az épületek ablakai előtt párkányokat szokás kialakítani, amelyeket meg többnyire horganylemezből készült burkolattal látnak el az építők. A saját építkezők viszont ezt betonból is elkészíthetik, ami ugyancsak időálló, ám saját kezűleg is kialakítható (lásd címképünket). E módszernek a fázisait mutatjuk be képeinken és leírásunkban.

Az ilyen párkányoknak legalább 80 mm vastagságúaknak kell lenniük, mert csak így lehet majd betonacélból összeállított vázzal megerősíteni. A fal síkjából viszont 30 mm-nyire álljon ki. Az ablaknyílás alját ennek megfelelően tisztítsuk le (1), és egy palló darabból a zsaluzó sablont is e méreteknek megfelelően alakítsuk ki (2). A szélesebb darabra szegezzünk alul egy hosszabb, két oldalt pedig egy-egy 80 mm hosszú palló darabot, és ezzel máris kész a formázózsalu. Ezt a falba erősített szárú szorítókkal rögzítsük az ablaknyílás elé (3). A zsaluzott párkány alja kb. 30 mm-rel kerüljön lejjebb a falnyílás élénél. A sablon felső, vízszintes éle ugyancsak kerüljön lejjebb az ablaktok síkjánál, hogy a csapadékvíz majd gyorsan lefolyhasson a leendő párkányról. A lejtés mértéke legalább 10 mm legyen (4).
5Ha már a zsalut felerősítettük a helyére, az ablak alatti részt tisztítsuk meg az ablaktokot tömítő purhabtól (5) és habarcstól. A mélyedésbe ezt követően 6-8 mm-es betonacélból és lágyacél huzalból állítsuk össze az erősítő vázat. A három hosszú, az ablaknyílás teljes hosszát végig érő betonacélrudat 6 mm-es huzalból hajlított kereszttartókra rögzítsük. A vasalatokat elmozdulás ellen a köréjük hajlított 1 mm-es kötöző huzalokkal biztosítsuk, majd a vázat fektessük a fal mélyedésébe (6).
A következő lépésben keverjünk annyi híg betonhabarcsot, amennyi a falmélyedésbe töltve ellepi a vasalatot, majd kőműveskanállal a rudak közé nyúlva, mozgatva tömörítsük a betonhabarcsot (7). Néhány óra elteltével azután töltsünk rá sűrűbbre kevert betont, amit egy vékony farúd segítségével dolgozzunk be a tok alá (8). A feltöltés felületét alaposan zömítsük, majd simítsuk el (9). A betonnal feltöltött, és ferde síkban lesimított betonpárkány felületére töltsünk hígabb betont, majd kőműveskanállal ezt a réteget is simítsuk el (10). A betonozott párkányt hagyjuk tökéletesen megkötni, majd sarokcsiszolóval koptassuk teljesen simára a felületét (11), és a zsalut csak ezt követően távolítsuk el a falról. A fasablont óvatosan üssük le a kész párkány éléről, majd az ablak alatti hézagot UV-álló szilikongumis tömítőmasszával kikenve tegyük teljesen vízzáróvá. A betonpárkány élét és lapját azonban nem árt vegyszeres kezeléssel még vízállóbbá tenni, hogy a téli fagyok semmiképpen ne okozzanak kárt a felületén.
9

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: ablakpárkány

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-2059/Idotallo_ablakparkany