Ehhez ugyanis csak
kellő mennyiségű könnyű kartont, vagy műszálas
textíliát, vékony, erős horgászzsinórt,
néhány szemescsavart, apró fémkarikákat
és néhány falécet kell beszereznünk. Ezekből
már elkészíthetjük az ablakok méretére
szabott rolóinkat.
Először is azt nézzük meg, hogy milyen széles
az ablaknyílás. A textíliák általában
140 cm szélesek, és nem érdemes feleslegesen elszabni
az anyagot, ha az egyben is megfelelő széles. Az ablaknyílásnál
szélesebb rolókat, pl. a fal síkjába is felerősíthetjük.
Ha az ablak felülete nagy, és a szélessége meghaladja
a textíliáét, akkor ne varrjuk össze, hanem osztott
felületű rolót készítsünk. A roló
egyik végét visszahajtva öltsük le kétsorosan,
és a képződött korcba dugjunk 10x20 mm-es lekerekített
élű lécet, a szemközti, beszegett végére
pedig varrjunk tépőzárat. A roló szélessége
szerint két vagy három sorban varjunk rá 150 mm-enként
apró fémkarikákat, és redőny ezzel készen
is van.
A felerősítéséhez azonban szükségünk
lesz még egy hosszú, az ablak teljes szélességével
azonos, vagy annál valamivel hosszabb tartólécre,
amit majd a karnisra, vagy közvetlenül a falra kell felerősítenünk
úgy, hogy a roló a függöny mögé kerüljön.
A karnisra csak akkor erősítsük fel, ha az szilárdan
van a falra szerelve, és a rolótartó-lécnek
van hely a függöny sínje mögött. Arra is gondoljunk,
hogy a felhúzott roló ne gátolja az ablakszárnyak
kinyitását, ezért jobb, ha az ablaknyílás
fölötti falrészre kerül fel a rolótartó-léc.
Mérete legalább 30x30 mm legyen. A roló felső
végének felerősítéséhez ragasszunk
rá tépőzár darabokat, a felhúzózsinórók
elvezetéséhez pedig hajtsunk az élébe három-négy
szemescsavart.
A rolót
ezt követően széltében kifeszítve rögzítsük
a tartólécre, majd az alsó karikákra hurkoljuk
fel a felhúzó zsinegeket, amelyeket azután a többi
karikán is átbujtatva a felső szemescsavarokon is
fűzzünk át. A zsinegeket a tartóléc egyik
vége felé vezessük el, végeiket csomózzuk
össze, majd segítségükkel a rolót teljesen
húzzuk fel. A zsinórokat összefogva, a végüket
újból csomózzuk össze, majd az oldalfalra fogassunk
fel egy akasztóhorgot, amibe már beakaszthatjuk a felhúzott
roló zsinórjait. Ha két roló kerül az
ablakok elé, akkor célszerű a felhúzózsinórokat
jobb és bal oldalra kivezetni, három roló esetében
a középső zsinórjait bármelyik oldal felé
elvezethetjük. A roló alján levő karikákba
azonban úgy rögzítsük a zsinórok végét,
hogy a csomók oldhatók legyenek, mert ez megkönnyíti
a textíliák leszerelését, mosás előtt.
Fényfogót az ablakra
Borult időben nagyon vágyódunk a Nap meleg sugarai után, ha meg süt, kénytelenek vagyunk védekezni ellene. Különösen a napsütötte lakásokat fűtik fel igen gyorsan az éltető napsugarak. Ez ellen csak a különféle redőnyökkel, rolettákkal, vagy sötétítő függönyökkel lehet védekezni. Ha olcsó megoldás a cél, akkor szinte csak a sajátkészítésű redőzött roletta jöhet szóba.
További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!
A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-2085/Fenyfogot_az_ablakra