Újdonságok a szakma legnagyobb kiállításán

Ujjlenyomatra nyílik a Hörmann-garázskapu

A Hörmann cég legfontosabb újdonságait Európa kétévente megrendezett legnagyobb építőanyag-ipari seregszemléjén, a müncheni BAU kiállításon mutatja be. Idén is számos új termékkel jelentkeztek: a január harmadik hetében először a nagyközönség elé vitt újdonságok mind a garázskapuk, mind a kiegészítők, mind pedig az ipari kapumegoldások területén nagy sikert arattak.

- Idén a biztonság és a kényelmes kezelhetőség állnak az előtérben, ezeken a területeken jelentős előrelépésre számítunk - mondta Szujó László, a cég magyarországi leányvállalata, a Hörmann Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.
Ma már nem számít különlegességnek, ha egy garázs- vagy kertkapu távirányítással nyílik. Ám bizonyos objektumok esetén fontos lehet a szokásosnál is nagyobb biztonság - hogy valóban csak azok jussanak be egy épületbe, akiket erre feljogosítottak. A szokásos számkódos rendszerek nem elég biztonságosak: a kódokhoz mások is hozzájuthatnak, sőt még mi is elfelejthetjük őket. Ezeket a problémákat küszöböli ki az ujjlenyomat-azonosítással működő garázskapu-vezérlés. A felhasználónak csupán rá kell nyomnia az ujját egy megfelelő érzékelőlapra, és amennyiben ujjlenyomata megegyezik az eltárolt minták valamelyikével, máris feltárul a bejárat.
Ugyancsak a XXI. század világát idézi egy másik kiegészítő. Egy - első ránézésre - egyszerű távirányítónak tűnő dobozkáról van szó, amely azonban jóval többet tud a szokásos távirányítóknál. Az "io-homecontrol" névre keresztelt rendszerrel ugyanis a házon belül minden lényeges berendezés távirányítással vezérelhető, amennyiben a berendezés "homecontrol" kompatibilis. Egy gombnyomás, és nyílik a garázs vagy a bejárati ajtó; egy újabb klikk, és bekapcsoltuk a riasztórendszert. Meleg van? Máris leereszkednek az ablak előtti külső zsaluk lamellái, vagy lejjebb vehetjük a fűtést. A készülék kezelése rendkívül egyszerű, s a kábel nélküli vezérlés az utólagos beépítést is lehetővé teszi.
A BAU-kiállításon a látogatók számos új, modern és az épülettel könnyen összhangba hozható design-elemmel ismerkedhettek meg, amelyeket mind a garázskapukon, mind pedig a Hörmann egyéb nyílászáróin alkalmaznak. Hogy csak egyet emeljünk ki a sorból: a C-kazettás motívum és az üvegelemek még az amúgy nem túlzottan izgalmas, nagy felületű garázskapukat is esztétikussá varázsolják.
A Hörmann mindig kitüntetett figyelmet szentelt a garázskapuk és a hozzájuk tartozó berendezések egyszerű felszerelhetőségének is. Ezen a területen jelent újdonságot a szekcionált kapukhoz használt meghajtómotorok új felszerelési módja. Ezeket korábban eléggé fárasztó módon az - általában betonból készült - födémbe kellett meglehetősen nehézkesen felerősíteni. A Hörmann most egy olyan megerősített összekötő profilt dolgozott ki, amely közvetlenül a kapuhoz csatlakozik, s erre lehet erősíteni a motort. Így például igen nagy belmagasság esetén sem kell valamilyen felfüggesztési rendszerre szerelni a motort.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: garázs, kapu

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-259/Ujjlenyomatra_nyilik_a_Hormann_garazskapu