Hőmennyiségmérés lakásonként

Módosítva: 2009-05-20 22:19:34

A távhő felhasználóinak régi igénye a lakásonként teljes önállóságot biztosító szolgáltatás. A fűtés esetében ez a megfelelő műszaki át-alakítás után eddig is biztosítható volt, de a használati meleg víz készítése korábban csak az épület egészére volt lehetséges, így csak az együtt mért hőenergiára vonatkozó költségosztás lehetett az elszámolás alapja.

A felhasználók egyéni igényeinek kiszolgálását, mint komplett rendszert a Főtáv Zrt.-vel egyeztetve dolgozta ki a Líra Kft. és a német Meibes és a hazai Temesi Kft által forgalmazott minihőközponttal tervezi megvalósítani.
A lakásban alkalmazható hőközpont a fűtési igények korlátlan kielégítésére alkalmas, a melegvíz-készítés esetében pedig két teljesítmény-kategóriában készül. A minihőközpont fogyasztók számára megmutatkozó legnagyobb előnye az egyéni igényekhez igazodó szabályozhatóság, a fűtés tetszőleges igénybevétele (akár nyáron is) vagy szüneteltetése, vagyis kialakítása esetében ugyanazt a szabadságot biztosítja a felhasználok számára, mint a hagyományos cirko-fűtés.
A minihőközpont biztosítja az egyedi szabályozást, a Főtáv Zrt. pedig biztosítja a szükséges energiát, valamint a felhasznált fogyasztás lakásonkénti mérését, elszámolását, akár távleolvasással is.
A minihőközpont egyaránt felhasználható meglévő épületek fűtési rendszereinek felújításánál a rendszer teljes átalakítása után, valamint új létesítmények kialakításánál. Alkalmazásával lehetőség van meglévő panelházak távfűtéses rendszerének egyedi, lakásonkénti mérésének kialakítására, vagy meglévő társasházak távhőre kapcsolására. Meglévő épületek esetén természetesen a jelenlegi központi fűtési rendszert teljes egészében el kell bontani, és helyette egy lakásonként önálló rend-szert kialakítani. Ebben a konstrukcióban a minihőközpont biztosítja az egyedi mérés, szabályozás feltételeit, a meleg víz előállítását. Meglévő épület átalakítása esetén a hőközpont és a szükséges átalakítások együttes költsége lakásonként 3-500 ezer forint között változhat. Az átalakítást természetesen az épület valamennyi lakásban el kell végezni.
Új létesítmények esetén pedig egyre inkább elvárás a társasházi lakások fűtési és használati melegvíz-ellátó rendszereinek kialakításakor a felhasznált hőmennyiség egyedi mérése, szabályozása és elszámolása.
A szolgáltató a minihőközpont energiaellátása és a mért fogyasztás elszámolás során a felhasználó igényeihez rugalmasan alkalmazkodik. Ennek részeként a Főtáv Zrt. ingyenesen biztosítja az egyéni hőközpontok mérő-berendezéseit, az épület meglévő hőköz-pontjában szükséges átalakításokat, a táv-adatleolvasáshoz és távműködtetéshez szükséges eszközöket, szerelvényeket. Természetesen lakásonként egyénileg köt szerződést a felhasználókkal, és az egyénileg fizetendő alapdíj mellett a lakásonként mért hőfogyasztás alapján állítja ki a számlát.

Meglévő épületben szükséges átalakítások

Jelenleg egy-egy lakásban több fűtési felszálló vezeték (strang) van. Ez az oka annak, hogy nem lehet egy lakást leválasztani a rendszerről. Ezeket a strangokat meg kell szüntetni, és az egymás fölötti lakásokhoz egy-egy szekunder felszálló strangot kell kiépíteni. Erre a vezetékpárra csatlakozik a lakást ellátó minihőközpont. Az átalakítást az épület valamennyi lakásában el kell végezni.
A minihőközpont rendszerbe állításával az eddigi melegvíz-hálózat - a teljes csőrendszer és cirkulációs rendszer - feleslegessé válik, azt meg kell szüntetni. Ezzel jelentős hibaforrás küszöbölhető ki, és költség takarítható meg. A melegvíz-ellátást a minihőközpontba épített hőcserélő helyben és folyamatosan biztosítja. A fűtési rendszer szekunder strangjának kiépítésével egy időben - a gépészeti rendszerek műszaki állapotára tekintettel - a lakás hidegvíz strangját is célszerű kicserélni. A felújított strangra csatlakoztatható a minihőközpont, amely tartalmazza a már a hitelesített egyéni vízmérőt is.

A távhővel együtt alkalmazott minihőközpont előnyei

  • Nem kell lakásonként kéményt kialakítani
  • Nincs a lakásban gáztüzelés
  • A gáz égéstermék visszaáramlása nem történhet meg
  • Új építésnél a kéményekre és gázvezetékre előírt kötöttségektől mentesül a tulajdonos és a beruházó, a gáz hiányában könnyebben teljesíthetők az építésügyi előírások
  • A minihőközpont közvetlenül csatlakozik az épület fűtési elosztó hálózatához, valamint a hidegvíz-rendszerhez, tehát a lakásig, üzlethelyiségig csupán a hideg víz és a fűtési vezetékpár kiépítése szükséges
  • A használati meleg víz előállítása és elosztása közvetlenül a lakásban történik
  • A minihőközpont után a lakásban vízszintes fűtési és melegvíz-hálózat kerülhet kiépítésre, úgy, mint bármely egyedi készülékkel rendelkező lakásban vagy családi házban
  • Lakáshoz tartozó minihőközpont meglévő épületeknél elhelyezhető a jelenlegi strangban, közös területen, vizesblokkban; új létesítményben pedig bárhol
  • Nincs szükség kiterjedt központi használati melegvíz hálózatra és keringtető rendszerre, ezáltal szinte nincs hővesztesége a melegvíz-szolgáltatásnak
  • Egyedi kombinált készülékekkel és a hozzájuk szükséges kéményekkel szemben alacsonyabb a minihőközpontra kapcsolt távhő beruházási költsége, nincs helyi füstgázkibocsátás
  • A meleg víz hőmérséklete a legnagyobb és a legkisebb vételezési mennyiség között csak +/- 3°C mértékben változik
  • A lakásokban a többi lakótól független fűtési rendszer, az egyéni hőmérséklet-szabályozás érdekében mágnesszeleppel és egy szobatermosztáttal vezérelt, a hőleadók pedig egyedi szabályozókkal is elláthatók

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-271/Homennyisegmeres_lakasonkent