Vízinövény-zónák a kerti tóban

MÁSOLVA A TERMÉSZETEST
Ha olyan tavat szeretnénk létrehozni, amely télen is működik, azaz a növények egy részét a hideg évszakban sem akarjuk fagymentes helyre behordani, akkor legalább 120-150 centiméteres vízmélységgel számoljunk. Egy kerti tó három dologban tér el lényegesen a természetes vizektől. Egyrészt sokkal kisebb, így a biológiai önszabályozó folyamatok csak részben érvényesülhetnek benne. Könnyebben felmelegszik, algásodik, probléma esetén könnyebben romlik a víz minősége, mint a jóval nagyobb víztömeget befogadó természetes képződmények esetén. A kerti tó vize nincs kapcsolatban a talaj vízkészletével sem, valamint medrének a lejtése, mélyülése is más, mint a természetes tavaké.
A tavi és tókörnyéki növények számára lényeges szempont, hogy mekkora a vízborítottság azon a részen, ahol élnek. Van, amelyik csupán állandóan nedves talajt igényel, másoknak szükségük van néhány centiméteres vagy ennél sokkal jelentősebb vízborításra. A tóban ezért különböző mélységű ültető-padokat kell kialakítani, amelyek a betelepítésre szánt növények vízmélység-igényeihez igazodnak. Ezek az előre gyártott műanyag tómedreknél már gyárilag adottak, tófóliával bélelt esetben pedig a tótükör kiásásánál, megformázásánál ezt nekünk kell kialakítani. Ezekre a különböző mélységben elhelyezett ültető-padokra helyezzük azokat a földdel töltött edényeket, amelyekbe a növényeket ültetjük majd.
Végül lényeges különbség az is, hogy egy természetes tó, vagy folyó partján a talaj állandóan nedves, ez egy kerti tó esetén nem teljesül, hiszen ott olyan vízzáró anyagot építünk be, ami megakadályozza azt, hogy a tó „leeresszen”. Emiatt a mesterséges tavunk partjára nem szerencsés a vízparti vegetáció nagy vízigényű tagjaiból válogatnunk. Ide olyan fajokat ültessünk, melyek leveleikkel a vízpartok hangulatát idézik (hosszú, keskeny „sásszerű” levelek) de mégsem túl vízigényes fajok.

MÉLYSÉGI ZÓNÁK
A tó szélén a parti zónát találjuk. Az ide ültethető fajok hagyományos kerti talajban vannak. Az előbb említett okból előnyös, ha időszakosan bírják a szárazságot, de ugyanígy a vízborítást is.
A víz felé haladva a lápi zóna következik, amely a mocsári növények élettere. Ezek állandóan nedves talajt igényelnek, némelyik megfelelő fejlődéséhez kis 1-10 centiméter mélységű vízborítás is szükséges. Ezt a sekélyvízi zóna követi, ahol a növények állandóan 20-40 centiméternyi vízmélységet igényelnek. Befelé haladva a mélyvízi zóna következik, itt a víz mélysége már több mint 50 centiméter. A közkedvelt tavirózsáknak ez az optimális élettere csakúgy, mint a víz alatt élő növényeknek, hínároknak.
A tavak zónabeosztását az úszónövények zárják, melyek a vízen lebegve élnek.
Azt, hogy egy növényt melyik zónában helyezzünk el, az alapján dönthetjük el, hogy természetes élőhelyén milyen körülmények között él. Ez a besorolás tehát irányt mutat a növények elhelyezéséhez, de nem kell túl szigorúan venni, mivel egy-egy faj nem csak a saját zónájában, hanem többnyire a szomszédos vízmélységi övekben is jól fejlődik.

DÍSZÍTENEK ÉS SZABÁLYOZZÁK A VÍZMINŐSÉGET
A megfelelően összeválogatott növények nem csak esztétikai szempontból lényegesek, hanem a tó biológiai folyamataiban is aktívan részt vesznek, így hasznosak a biológiai egyensúly fenntartásában. A víz alatti növényeknek különösen fontos szerepük van az oxigéntermelésben. Mivel teljes levélfelületükön veszik fel a tápanyagokat, ezzel csökkentik ezek koncentrációját a vízben, ami valamelyest gátolja az algák elszaporodását. A hínárok gyorsan nőnek, és kusza leveleikkel halaink búvóhelyéül szolgálnak.
Az úszónövények a víz felszínén élnek, gyökereiket egyszerűen a vízbe lógatják, innen veszik fel a tápanyagokat. Gyorsan szaporodnak, de viszonylag könnyen kordában tarthatók. Hasznuk, hogy árnyékolják a vizet, amivel csökkentik az algásodás mértékét, és jelenlétüknek köszönhetően a víz lassabban melegszik fel. Ez a forró nyári napokon különösen fontos, mivel a halak számára lényeges oxigéntartalom a víz hőmérsékletének növekedésével csökken. E lebegő fajok a vízben tartott állataink táplálékául is szolgálnak.
A kerti tó partjára ültetett fajokat is úgy válogassuk össze, hogy csak mértékkel árnyékolják a vízfelületet.

JELLEMZŐ FAJOK ZÓNÁNKÉNT.

Partra ültethetők
(Megjelenésük hasonlítson a vízparti növényekére, de nem baj, ha nem túl vízigényesek.)
nőszirmok (Iris sp.), sásliliomok (Hemerocallis sp.), árnyliliomok (Hosta sp.), boglárkák (Trollius sp.), fáklyaliliomok (Kniphophia sp.), díszfüvek

Víz felszínén úszók
Békalencsepáfrány (Azolla sp.), kagylóvirág (Pistia stratiotes), vízi jácint (Eichornia crassipes), vagy a hazánkban is honos fajok közül a békalencsék, sulyom, vagy a rucaöröm (ez utóbbiak védett növények)

Mélyvízi fajok
Legismertebbek a védett tavirózsák (Nymphaea sp.), hínárok (sok faja van: süllőhínárok, átokhínárok, stb.), tócsagaz