Téli előkészületek a kertben

Kertünk növényei közül nem csak a fagyérzékenyeknek van szükségük téli felkészítésre, hiszen minden egyedet megviselhetnek a hideg évszak időjárási viszonyai.

A díszfák, cserjék műtrágyázását és öntözését már nyár végén abba kellett hagyni, hogy a vesszők beérhessenek, azaz ne növekedésük közepette köszöntsön rájuk a tél. Az augusztus végi hajtásnövekedések mostanra már megfásodnak, és felkészülten várják a telet.
Metszeni ilyenkor ősszel jobban ráér az ember, mint tavasszal, ám ennek ellenére érdemes tél végére hagynunk ezt a munkát, mert akkor látható, hogy a téli fagyok milyen károkat okoztak. Ha most metszünk és kemény tél lesz, akkor a visszafagyott, elpusztult részek eltávolításával kezdhetjük - majdnem elölről - a metszést tavasszal is.
A rózsák, szőlők tövét kupacoljuk fel földdel, védendő a tövüket. Az örökzöldek, főleg a törpe örökzöldek köré hordjunk lombot, ami véd a kisebb fagytól, és a takarás hatására az olvadás is hamarabb indul meg. Az örökzöldek télen is vesznek fel vizet, hiszen lombjuk, ha csak minimálisan is, de párologtat. Ha csak jéggé szilárdult víz van jelen a talajban hosszú időn át, akkor sem megfagynak ezek a példányok, hanem a relatív vízhiánytól egyszerűen kiszáradnak.
A fagyérzékeny növényeket - ha tudjuk - fektessük a földre, és takarjuk lombbal. Ha ez nem járható út, akkor se fóliával, hanem papírral tekerjük be a már lombtalan vesszőket - fagyvédelem gyanánt. Ez a megoldás persze csak kisebb növények esetén kivitelezhető.
A laza ágrendszerű örökzöldeket madzaggal kössük össze, hogy a hó ne tudja szétnyomni ágaikat. Amennyiben az örökzöldek (tuják, oszlopos borókák stb.) lombját rendszeresen nyírjuk, úgy tömöttebb, kompaktabb lombozatot fejleszt a növény, ami kötözés nélkül is jobban ellenáll a hónyomásnak.
A lehullott lombot csak abban az esetben használjuk fel növények töve körüli talajtakarásra, vagy komposztálásra, amennyiben az egészséges volt, nem pedig betegség következtében hullott le.
A fagyérzékeny növények többsége, már a teleltető helyén tölti a novembert. A dézsásokat beköltöztetésük után párszor permetezzük le szisztemikus rovar-, és gombaölő szer keverékkel, mivel teleltetés során a növények fogékonyabbak bizonyos betegségekre, és egyes kártevők is rendszeresen megjelennek rajtuk a téli pihenőidőszak alatt.
E mediterrán eredetű növényeken (leander, mályvarózsa, citrusfélék stb.) rendszerint megjelennek a liszteskék (üvegházi molytetvek), levéltetvek, pajzstetvek, amelyek ellen ha nem védekezünk, tavaszra legyengítik, sőt el is pusztíthatják növényeinket.
A magasabb páratartalom, az alacsony hőmérséklet, és gyakorta a fényhiány is fellép a teleltető-helyiségben, ami végül is a növények szempontjából kényszermegoldás a téli hónapok átvészelésére. Ezek a körülmények mind a gombás fertőzések terjedésének kedveznek.
Ezt elkerülendő rendszeresen szellőztessünk, csökkentve a páratartalmat, és csak annyit öntözzünk, hogy növényeink lankadását megakadályozzuk, de a növekedés ne induljon meg. Ha a pincében, lakásban teleltetett mediterrán növényeinken hajtásnövekedést tapasztalunk, akkor csökkentsük az öntözést, a helyiség hőmérsékletét.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Nzr

Címkék: tél, előkészület

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-650/Teli_elokeszuletek_a_kertben