A falfűtésről

Többféle módja van annak, hogy lakásunkban a hő eljusson az emberhez. Az egyik a konvekciós fűtés, ahol egy közvetítő – pl. radiátor – segítségével a helyiség levegőjét a fajsúlykülönbség segítségével cirkuláltatják, vagyis a levegőt melegítik fel, és annak a hőmérsékletét érzékeljük. A másik, amikor a hő sugárzó, meleg felületről érkezik. Ilyen a napsütés, de így „működik” a cserépkályha is. Gondoljunk csak arra, hogy ha egy hideg téli napon a napsütötte fal előtt állunk, az abból sugárzó, visszaverődő hő milyen kellemesen melegít.

A fűtővíz nem csak a padlóban vezethető csövekben, hanem a falakban is. Amikor sugárzó falak vesznek körül bennünket, a ténylegesnél melegebbnek érezzük a hőmérsékletet. Ezt a hatást használja ki a falfűtés, amely napjainkban egyre terjed. Tulajdonképpen nem új dolog, már Rómában is alkalmazták az egyre terjedelmesebb fürdők fűtésénél ezt a gőzlecsapódást megakadályozó fűtési formát. Igaz, itt nem melegvíz volt a fűtő közeg, hanem egy külső tűzhelyen „gyártott” füstgázt áramoltattak a fűtendő helyiség padlójában, falában. Egy másik építésmódot egy 2. században átépített pergamoni fürdőben tártak fel. Itt a falfűtéshez tetőcseréplemezeket használtak, melyek távolságát a tartófalból kiálló agyagpeckek biztosították. Szép példája a padló és falfűtés együttes alkalmazásának a németországi Trier császári fürdője. A maga idején optimálisnak tekinthető római technika tanulmányozásából ma is hasznos tanulságok vonhatók le. A falfűtés lényege, hogy a szabad falfelületre a vakolat alá kis átmérőjű műanyag csövet szerelnek. Ebben a csőben áramoltatják a melegvizet, melytől a falfelület átmelegszik, és fűti a helyiséget. Természetesen a nyári melegben hűtésre is használhatjuk, ebben az esetben hideg vizet keringtetünk a rendszerben. Ezeket a csöveket elsősorban a helyiség külső, határoló falainak belső oldalára szerelik, de lehet térosztó falakra is helyezni. Falfűtéssel nagy felületek kerülnek felfűtésre alacsony hőfokon, így a hatásfok és a komfortérzet nő. Önállóan is alkalmazható, de hidegpadlós helyiségben padlófűtéssel szokták kombinálni (mint a már korábban említett ókori fürdőben is). Ilyenkor padlótemperálásról beszélünk, mert a megnövelt fűtőfelület alacsonyabb fűtővíz ill. padlóhőmérsékletet eredményez. A falfűtés egy rendszerbe egyesítette a korszerű anyagokat, szerelvényeket, így szerelhetősége gazdaságos, olcsó. A falfűtésnél használt 35-40 °C hőmérsékletű melegvizet szivattyú szállítja a hőtermelőtől (kazán) a fűtendő helyiségek közelében elhelyezett osztó-gyűjtő csomópontig. Az osztó csonkjairól a fűtővíz a vakolatba beépített csöveken keresztül áramlik, és áramlás közben átadja hőjét a falszerkezetnek, majd a lehűlt víz a gyűjtőn keresztül kerül vissza a hőtermelőhöz. A falakat felmelegítve kiemelkedően kellemes hőérzetet biztosít, amivel messze megelőzi a radiátoros rendszereket. A fűtőtestekkel kialakított rendszerekkel szemben létrejön a falak és a helyiségben tartózkodó személyek közti sugárzási egyensúly, egyenletes hőmérséklet elosztást hozva létre a padlótól a mennyezetig, így biztosítva az optimális komfortérzetet. Szálló por a működéséből adódóan nem alakul ki. A falfűtés helyes működése szempontjából nagy jelentősége van a falszerkezet felépítésének. A nedves fektetésű rendszert úgy kell elképzelni, mintha a padlófűtést a falon alakítottuk volna ki. A falakra U profilú tartósínek kerülnek, amibe műanyag csővezetéket kell bepattintani. Ezután a falat már csak vakolni kell. Vakolásnál alkalmazható hagyományos mészvakolat is. Azonban a durvázást követően a simítóréteg felhordása előtt egy műanyag szálas rabic háló kerül bedolgozásra, mely a csövek hőtágulási feszültségéből adódó repedéseket akadályozza meg. A száraz fektetésű rendszernél szálerősítésű gipszlapba rögzített csövekről van szó. Ezek az előre gyártott elemek könnyen, gyorsan szerelhetők, alkalmazásuk egyszerű. Különösen előnyös tetőterek kiépítésénél. A falra rögzített táblák azonnal festhetők, tapétázhatók, csempézhetők. Tetőtéri és könnyűszerkezetes épületeknél használható a hőtükörrel ellátott falfűtő panel. A hornyokkal ellátott horganyzott lemezből készült hőtükör hornyaiba 10 mm átmérőjű, oxigéndiffúzió ellen védett műanyag csövet fektetnek. A felszerelt panelre utólag gipszkarton borítás kerül. Nagyságát a hőszükségletnek megfelelően kell meghatározni. A falba rejtett csövek nem kívánnak különösebb védelmet. Némi veszélyt furatok kialakítása, szögek beverése jelent, ám a csövek helyét egy speciális, hőérzékeny fólia segítségével utólag is pontosan meghatározhatjuk. Ezután a fúrást, szerelést pontosan, a rendszer megsértése nélkül végezhetjük. A falfűtés önállóan is alkalmazható, de hidegpadlós helyiségekben rendszerint padlófűtéssel kombinálják. Sugárzó hatása miatt a hagyományos fűtéshez képest azonos hőérzet mellett a helyiség levegőjének hőmérséklete 2-3 °C-kal alacsonyabb lehet, ami energiatakarékos üzemeltetést jelent. Az elérhető hőmérsékletcsökkentési lehetőség önmagában kb. 12-15%-os energia megtakarítást jelent. A modern, gazdaságos fűtésrendszereknél elvárás, hogy a helyiség addig legyen fűtött, amíg valaki ott tartózkodik. A rendszer felfűtési ideje rendkívül gyors, a vékony vakolaton átsugárzó hő szinte azonnal érezhető. Az éves energia megtakarítás 20%, vagy még több lehet. A falfűtési rendszer további előnye, hogy alacsony hőmérsékletű fűtővízzel üzemel, ezért kiválóan alkalmazható kondenzációs kazánnal, vagy alternatív energiával működő berendezéssel (pl. hőszivattyúval).

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: falfűtés

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-710/A_falfutesrol