Szobanövénynek hinnénk

2015-03-20 11:34:57 | Módosítva: 2015-03-21 10:14:48

Sok olyan virágbolti cserepes növény van, melyek fagyálló kerti növények ugyan, de bizonyos jeles napokkor kaphatók a virágbolti kínálatban is. Ezek - miután elvirágoznak - általában a kukában végzik, lévén leveleik elszáradnak, vagy legalábbis egy ideig nem kezdenek újra virágozni, ami a vesztüket jelenti. Pedig ha kiültetnénk a kertbe, még évekig díszítenék környezetünket. Tanulság: nem minden növény halott, amelyik elszárad.

Termin kultúrás cserepesek

A termin kultúra, vagy magyarul időzített növényi kultúrák lényege, hogy egy-egy növényfajt nem akkorra virágoztatnak be, amikor annak az ideje lenne az időjárás, és a növény életciklusa szerint, hanem akkorra, amikor valami jeles nap van, és eladható a „termék”. Számtalan példa van erre. A mikulásvirágnak mikulás idején van a szezonja. A krizantémoknak mindenszentek táján. A mini rózsa kifejezetten anyák napi virág, míg a kankalint nőnapra szokás virágoztatni. Számos hagymás növényt (jácint, nárcisz, tulipán stb.) már télen elkezdik virágosan árusítani, a vásárlók tavaszváró hangulatára várva, hátha megveszik, hogy a lakásban tavasziasabb legyen a hangulat.

Mikulásvirág

A téli hónapok egyik kedvenc szobai dísze a mikulásvirág, mely eredetileg Mexikóból származik. Mediterrán éghajlatú országokban kertbe kiültetve is tartják. Nálunk nem télálló, de lakásban gondozva évekig megtarthatjuk és telente újra „virágoztathatjuk”. Az idézőjel azért kell ide, mert a mikulásvirág igazi virága apró és jelentéktelen, tehát botanikailag itt fellevél színeződésről van szó, mint díszítőértékű részről.


A vásárolt, színes fellevelű példányokat tartsuk ablak mellett napos helyen, 15-20 °C hőmérsékleten viszonylag sokáig maradnak színesek a levelek. Télen és tavasszal legyen a földje nedves, de ne pangó vizes. Virágzás után elég kevesebbet is öntözni, és a töveket vágjuk 10-15 centiméteresre. Ekkor ritkán öntözzük, majd 6-8 hét múlva megjelennek az új hajtások. Ekkor kezdhetjük újra öntözni a növényt, új lombot kinevelni rajta, hogy következő télre újra beszíneződhessenek a fellevelek. Októbertől naponta 14 órán át tartsuk sötétben a növényt – akár takarással is, így e rövid nappalok indukálják majd az újabb virágzást, ami a díszes fellevél színeződéssel is együtt jár. Ebben az időszakban növeljük az öntözővíz mennyiségét és tápoldatozzuk is. Amikor elkezdődik a fellevelek színeződése, akkortól abba lehet hagyni a rövidnappalok miatti takarást.


Ciklámen

A növény a nyári időszakban jellegtelen megjelenésű, sőt leveleit is eldobálja. Mivel rövidnappalos, szeptembernél hamarabb nem tér magához. Először levelei jelennek meg, és amikor a zöldje már kellően megerősödött, sokszor nagy, zöld-fehér mintázatú levéllemezeket fejlesztve, akkor indul virágzásnak. Tartós és bőséges virágzásra akkor számíthatunk, ha hűvös, 18 °C körüli, félárnyékos-árnyékos helyen tartjuk a növényt. Jó neki a világos lépcsőház, a fűtetlen veranda, esetleg egy ablakköz. Ne öntözzük csapvízzel, mert a víz és a talaj sótartalmára is érzékeny.

Ha jól érzi magát ciklámenünk, akkor egész télen megörvendeztet virágaival, és a virágzást csak március végén hagyja abba. Központi fűtéses helyen nehéz tartani. Virágzást követően is megmaradnak díszítő levelei, és csak a nyári kánikula idején húzódik vissza teljesen a növény. Ám a talajba visszahúzódva még nagyon is életben van. A virágok csoportosan nyílnak, egyszerre akár 10-15 virág is található egy növényen. Fajtától függően a virágzási idő januártól egészen júniusig is eltarthat.


Kankalin

Ne dobjuk ki a virágzás után a kis cserepes kankalint sem, tegyük tavaszig hűvösebb helyre, akár kamrába is, ha már leveleit ledobta. Földjét tartsuk épphogy nedvesen, és tavasszal ültessük ki a kertbe, vagy akár egy nagyobb virágtartóba. Lakásban tartva virágzása idején tegyük minél világosabb helyre, ez lehet egy ablak is, ám a túl meleg hőmérséklet a növény halálához vezethet, ezért hűvösebb helyet keressünk számára. Az öntözésnél érdemes odafigyelni, mert a túlöntözés és a kiszáradás is végzetes lehet. A hidegebb időszakban legyen földje nedves, de ne álljon alatta a víz folyamatosan. Így nem csak otthonunkban, de tavasztól a kertbe kiültetve következő évben is gyönyörködhetünk ebben a kedves tavaszi virágban.


Mini rózsa

A rózsa cserepét helyezzük egy „kavicsos tálcára”, amely nem más, mint egy kavicsokkal és vízzel megtöltött tálca. Ily módon nem áll a vízben a rózsa gyökere, ami e növények gondozásának kulcsfontosságú pontja. A tálcában található víz folyamatos párolgása biztosítja a rózsa számára magas páratartalmat. Amennyiben a lakás levegője nagyon száraz, helyezzünk egy párásító berendezést a mini rózsa közelébe.

A mini rózsatövek nem igényelnek metszést. Tél után meg kell őket tisztítani a sok apró, száraz vesszőrésztől, majd a bokor felső felét – akár sövényvágó ollóval is – el kell távolítani. A kertbe kiültetett rózsatöveket késő ősszel felkupacoljuk úgy, hogy 10-15 cm magasságban takarja a föld a tövet. Takarás előtt a föld alá kerülő hajtásokat lombtalanítsuk, a leszedett lombot távolítsuk el. Ha a rózsatövek magasra nőttek, egyharmad részüket vágjuk vissza.

Hosszú évekig díszítik majd kertünket, és félfás dugványozással egyszerűen szaporíthatók a nyár folyamán. Olyan vesszőt szedjünk le gyökereztetéshez, melynek a végén már nyílt virág. A 10-15 centiméteres hajtást ültessük laza talajba, és borítsunk rá egy befőttes üveget, amit alul akár egy kaviccsal megemelve megoldjuk a párás környezet mellett a szellőzést is. Gombaölő szeres vízzel öntözzük, és tartsuk félárnyékban. Ha a dugvány új levelet hoz, az a gyökeresedés jele. Ekkor előbb távolítsuk el az üvegtakarást, majd fokozatosan szoktassuk a fényhez a kis rózsatövet.


Tavaszi hagymások csoportja

Tavasszal cserepesen hajtatva, vagy speciális üvegből készült hagymavázákban, sokfelé találkozhatunk hagymás növényekkel, melyek tél végi időszakban egyszerűen hajtathatók, és virágoztathatók ki lakásban is. Ilyen a tulipán, jácint, nárcisz, krókusz. E fajoknak számos színpompás változata van. Addig, amíg kinyílik a virág, érdemes melegebb helyen tartani őket, ezzel ösztönözve a gyorsabb fejlődésre. Ám amikor kinyílt, jobb a hűvösebben tartás, mert így később fog elnyílni. Miután a virág elnyílik, a növény visszahúzódik, de nem pusztul el. E hagymákat érdemes a kertbe kiültetni tavasszal, hiszen minden évben újra kihajtanak majd, és idővel egyre többen.

A kertben található lombhullató fák is télen levéltelenek, élettelennek tűnnek, ám ez a pihenési ciklusuk, ami teljesen természetes. A virágboltban vásárolt egyébként fagytűrő növények is visszahúzódnak, néha ledobják a leveleiket, ami természetes folyamat. Ha ilyenkor kukába kerülnek – azt gondolván, hogy elpusztultak – akkor tényleg elpusztulnak.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-7154/Szobanovenynek_hinnenk