Hazatért az utolsó Ikarusz busz

2017-11-20 07:51:15 | Módosítva: 2017-11-20 07:51:39

A megújuló Közlekedési Múzeum fontos feladatának érzi, hogy a múlt-jelen-jövő kontextusában mutassa be a magyar közlekedés teljesítményeit és kihívásait. Az áprilisban hazahozott egyik utolsó magyar Ikarus buszt most először mutatták be a nagy nyilvánosság előtt. A magyar járműipar egyik mérföldkövének számító, a maga korában rendkívül modern Ikarust éppen az Andrássy úton mutathatták be, ott, ahol több mint száz éve ugyancsak jobbkormányos buszokkal indult el a fővárosi buszközlekedés – mondta el Vitézy Dávid, a múzeum főigazgatója.


Közlekedési Múzeum


A múzeum sátránál lehetett megtekinteni az a 2001-ben épült Ikarus 489 Polaris típusú autóbusz, mely idén tavasszal tért haza Magyarországra az angliai Cleckheaton-ből. Az egykori mátyásföldi Ikarus gyárban tervezett és gyártott típust, korának egyik leginnovatívabb városi autóbuszát, 15 év szolgálat után vonták ki a forgalomból. A típusból – finanszírozási nehézségek miatt – mindössze tizenegy darabot gyártottak, ám a magyar gyár tervezői és mérnökei így is bizonyították, képesek a nyugat-európai piacok megrendelésére korszerű autóbuszokat tervezni, még a 2000-es évek legelején is.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-8160/Hazatert_az_utolso_Ikarusz_busz