Új családvédelmi akcióterv

2019-02-14 14:56:07 | Módosítva: 2019-03-02 08:56:19

A kormány nemrég bejelentett családvédelmi akcióterve alaposan megmozgatja majd az ingatlanpiacot, beleértve a használt lakások adás-vételét és a lakásfelújítást is. Ha egy piacra plusz pénz áramlik be, akkor az mindenképpen élénkíti az adott területet, és járulékos következményként valószínűleg az árak emelkedését is serkenti. Sok részlet cikkünk írásakor még nem ismert, támaszkodni azokra a tényekre tudunk, amik már bejelentésre kerültek.


Legserkentőbbnek a fiatalok számára felkínált támogatás, szabadon felhasználható kamatmentes hitel tűnik, amely vissza nem térítendő támogatássá válhat, tehát könnyen előfordulhat, hogy nem kell visszafizetni. Két gyerek után (amelyből legalább az egyik 2019. július 1-je után születik) 30%-os, három gyerek után 100%-os tartozás-elengedés vehető igénybe. Az első változat szerint hitelt olyan házaspárok kaphatják meg, ahol a nő 18 és 40 év közötti, és első házasságában él (érdekes, hogy a férjnél nem szerepelt ez a megszorítás). Február 18-án a Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár módosította ezt a kitételt. Eszerint mégis megkaphatják a gyerekekre a 10 milliót az elvált nők és az özvegyek. A férfiak is igénybe vehetik a fiatal házasok gyermekvállalási támogatását, és nem számít az sem, ha mindkét házastárs elvált, ha addig nem született gyermekük. Vagyis amennyiben még sem a férjnek, sem a feleségnek nem született gyermeke, de korábban voltak házasok, akkor felvehetik a 10 millió forintos kamatmentes hitelt. A felvételhez legalább 3 éves munkaviszony is kell. Egy újabb kiegészítés szerint a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) negatív nyilvántartásában szereplőkön kívül bárki felveheti a kamatmentes gyerekvállalási hitelt, aki megfelel a kormány feltételeinek, ugyanis a hitel nem lesz jövedelemhez kötve. A lehetőséget az örökbefogadó szülőkre is kiterjesztik, ők legfeljebb néhány százan vannak.

Ha érkezik az első baba, már a várandósság harmadik hónapjánál felfüggesztik 3 évre a törlesztő részletek visszafizetését (a tőke közben nem csökken), a második babánál a tőke a fennálló tartozás 70%-ra csökken, a harmadik babánál pedig egyáltalán nem kell visszafizetni. Nem kell előre nyilatkozniuk arról a fiataloknak, hogy hány gyermeket szeretnének - a hitelfelvétel után 5 éven belül kell születnie gyermeknek. Ha nem születik 5 éven belül, akkor viszont vissza kell fizetni a már igénybe vett kamattámogatást is, a fennmaradó tőketörlesztés pedig piaci kamatozással megy tovább. A támogatást a kereskedelmi bankokon keresztül lehet majd igénybe venni, az ügyfélköltségeket finanszírozni fogja a kormány. A 10 millió forint a maximálisan felvehető összeg, de ennél kevesebbet is fel lehet venni. Ha a 10 millió forintos maximális hitelt veszi fel valaki, a havi törlesztő akkor sem lesz nagyobb, mint havi 50 ezer forint. A maximális összeg esetében a futamidő nagyjából 20 év. Ez a program 2019. július 1-től nyílik majd meg, és a programba 3 évig lehet majd belépni.

A kamattámogatott kölcsönt használt lakások vásárlására is kiterjesztik, ez szintén július elsejétől lesz hatályos. 2 gyermek vállalása esetén 10, három vagy több gyerek után 15 millió forintos hitelt lehet felvenni. Eltörlik a 35 milliós értékhatárt, vagyis ennél drágább használt lakásra is lehet kapni hitelt.


A gyermekszülési kedvet igyekszik serkenteni a többgyermekes anyáknak járó szja-kedvezmény, ez várhatóan jövőre fog indulni. Annak a nőnek, aki legalább négy gyermeket vállalt – szült vagy örökbe fogadott -, élete végéig nem kell jövedelemadót fizetnie. Az szja-mentesség mindenkire érvényes lesz, akinek van már négy gyermeke, sőt, azokra az édesanyákra is, akinek már felnőtt gyerekeik vannak.


Az új támogatási rendszer segíti, hogy a nagyszülő is gyed-re mehessen, ez lehetővé tenné, hogy a szülők visszamehessenek dolgozni. Fontos azonban, hogy nem nyugdíjas nagyszülőről, hanem aktív nagyszülőről van szó. Ebben az esetben a szülő azonban lemond a gyed-ről, azaz egyszerre csak egy személynek jár majd a családban a juttatás. A gyed extrát viszont a nagyszülők nem tudják felvenni. Ugyancsak a nemes cél érdekében a kormány 2022-re szeretné megvalósítani a teljes bölcsődei ellátást. Ehhez 70 ezer bölcsődei férőhelyre lenne szükség, hiányzik még nagyjából 20 ezer.


A kormány úgy látja, hogy vannak, akik azért nem vállalnak negyedik gyermeket, mert egyszerűen nem férnének be a négy gyerekkel az autóba. Ezen próbál segíteni az új autóvásárlási program, ami várhatóan szintén július elsejétől indul. Ebben maximum 2,5 millió forintos hitelt lehet fölvenni egy legalább hét személyes új autó megvásárlására. Fontos kitétel, hogy a támogatási összeg az autó vételárának maximálisan az 50%-a lehet, vagyis legalább 5 millió forintos autóra lehet felvenni a 2,5 milliós maximális támogatást.


Fontosabb szabályok CSOK igénylése esetén



További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Medenceterek páracsökkentése

Egy medence vízfelülete folyamatosan párolog. Ez egyrészt folyamatos energiaveszteséget jelent, másrészt a légtérbe jutó vízgőz károsítja az épület szerkezetét és megjelenését.


Korlátok közt élni

Bár a köznyelvben semmi jót nem jelent, ha valaki korlátok között éli életét, ennek ellenére a korlátok és kapaszkodók értünk, a biztonságunkért vannak…