Polcos asztalka széklábakból

A már másutt bemutatott székek átszabásakor a támlás „maradékok” azért is nem kerültek kidobásra, mert ügyes kezű tulajdonosaik keskeny tárolóasztalt kreáltak belőlük. Ötletüket más székek esetében is érdemes számításba venni.
A hátrahajló széklábak persze nem eredeti pozíciójukban kerültek felhasználásra, mert így a lábuk esetleg útban lett volna. Egymás felé fordítva viszont érdekes és szokatlan formájú asztallábakká váltak, és csak a két kész szerkezeti egység új funkciónak megfelelő összeerősítését kellett megoldani. Ehhez pedig az ülőlapok és a háttámlák szintjében közéjük erősített, kb. 800 mm hosszú hevederekre volt szükség. Az alsó polc összekötőlécei a lábak belső oldalára ragasztva, csavarozva rögzítettek, felül pedig a háttámla dőléséhez és enyhe íveltségéhez igazodó végükkel csatlakoznak a támlalapokhoz. Ezt rézsűmérővel könnyű a felső hevederekre átmásolni, és utána már az összekötő elemeket a helyükre lehet ragasztani, csavarozni.
Az asztallap rögzítését a hevederek belső oldalára erősített hosszanti lécek teszik lehetővé. E lécekhez alulról behajtott, átmenő facsavarokkal már szilárdan a vázra fogható az asztallap. Az alsó polcot széles lécekből leszabott darabok is alkothatják, de 19 mm-es faforgácslapból kiszabott is megteszi. Ez az asztallapra is vonatkozik, ám e célra jó a lécekből összeragasztott építő-, vagy az egyszínű, laminált bútorlap is, amely azonban csak olyan hosszú legyen, mint a váz legszélesebb része. A szélessége természetesen azonos, vagy 20-30 mm-rel legyen nagyobb a támlás rész szélességénél, és csak elől nyúljon túl a vázelemeken. Ha mázolt bevonatot kap az új bútordarab, akkor az öszszeállítást követően még egy alapos csiszolás kell, és jöhet a két-három rétegben felterített bevonó festék. Végül már csak a felső asztallapot kell a váz tetejére csavarozni, s máris használatba vehető az újdonsült bútordarab.