A két ülőalkalmatosság a használtcikk piacon roskadozott más, rájuk
halmozott, egyéb, rozzant bútordarab súlya alatt. Állapotuk szemmel láthatóan
nem volt éppen bizalomgerjesztő, ám kecses lábaik megejtően szép vonalúak
voltak. Némi alkudozást követően potom áron gazdát cserélt a két, hajdanában
jobb napokat megélt szék, s újdonsült tulajdonosuk hazafelé tartva már azon
gondolkodott, miként készítsen belőlük egy remek dohányzóasztalt.
Őt csak a székek első lábai bűv ölték el, a háttámlával egybeépített hátsókkal
még fogalma sem volt, hogy mit csináljon. Hölgyről, és nem kimondottan
gyakorlott barkácsolóról lévén szó, amint hazatért megpróbálta rögvest
szétfűrészelni a székeket, ám a további munkát már párjával karöltve végezték
el. A mellső lábakról levágták az első és oldalsó hevederléceket, majd az ülőlap
süllyesztéke alatt közvetlenül egyforma magasra szabták mind a négy, kecsesen
ívelt széklábat.
A következő lépésben e bázis darabokhoz és a szoba helyi lehetőségeihez igazodva
határozták meg a leendő asztal vázát és az új asztallap méretét. Az asztallap
19x700x1200 mm-es, színfurnérral borított és 60 fokban ferdére vágott élű
bútorlapból szabatták le, éleit felvasalható furnér élfedővel borították le. Az
éleket finoman lekerekítették, a felületeket pedig tökéletes simaságúra
csiszolták. Az asztallap mívességét sötétbarna színre pácolt csíkozással
imitálták. A csíkozás kontúrjainak határozott, és egyenes vonalait
ragasztószalaggal lehatárolva könnyű volt biztosítaniuk. Az asztallap
végkikészítését későbbre halasztották, és nekiláttak a váz kialakításához.
Egyszerű megoldást választottak. A lábakat a felső méretükkel azonos fenyőfa
staflikból szabták le, amelyeket két-két, hosszan a hevederekbe hajtott
facsavarral és ragasztóval megerősítve fogattak össze. A lábakat természetesen
előbb átfúrták, majd a ragasztó felkenése után hajtották be a facsavarokat,
amelyeknek fejét beragasztott fadugókkal tüntették el. A lábak merőleges
beállítására nagyon ügyeltek, és az így összeerősített asztalváz stabilan állt
kecsesen ívelt lábain. Amint a ragasztó megkötött, a hevederek és a lábak
felületét teljesen simára csiszolták, majd az egész vázat az asztallap
díszítéséhez használt páccal vonták be.
Még egy utolsó finom csiszoló szivaccsal végzett simítókoptatás, és után
jöhetett a narancsolajos alapozó bevonat, azt követően pedig a keményviaszolás,
ami természetes és kellemes tapintást, selymes fényű, kemény felületi bevonatot
adott az új bútordarabnak. Az asztallap vázra csavarozását a hevederek felöl
behajtott csavarokkal oldották meg, utána már csak a helyére kellett állítani az
új dohányzó asztalt.
A két régi székből így lett nemes vonalú dohányzóasztal, amit más, hasonló lábú
székekből bárki elkészíthet. A mérete persze különböző, akár négyzet alakú is
lehet. Az asztal lapja meg akár 6-8 mm vastag, lehetőleg biztonsági, azaz
ragasztott üveglap, feltéve, ha erre alkalmas, gérbevágott, lapolt csapozással
összeerősített keretet készítünk az üveghez. A keret aljazásába ugyanis kellő
biztonsággal helyezhetjük bele a méretre vágott üveglapot.
Asztal, régi székekből
A régi bútoroknak tagadhatatlanul nosztalgikus bájuk van. Még akkor is, ha rozogák, és ebben az állapotukban aligha látnánk szívesen az otthonunkban. Szép vonalú alkatrészeik mozgásba hozhatják alkotó kedvünket, feltéve, ha a barkácsolásra is fogékonyak vagyunk. Sok esetben az ilyen hirtelen jött ötletek meg is valósulnak. Példa erre az alábbi székpár átalakulása is.
További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!
A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-902/Asztal__regi_szekekbol