Megtévesztő reklámfogások ellen

2020-06-17 13:38:04 | Módosítva: 2020-08-22 10:07:06

Jelentősen bővíti a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési lehetőségeit az ágazati törvény frissen elfogadott módosítása. A hatóság a jövőben nemcsak a fogyasztóval közvetlen szerződéses kapcsolatban lévő eladóval szemben járhat el jogsértés esetén. A szakemberek a kiskereskedő mellett a raktárat, nagykereskedőt, importőrt és gyártót is, a korábbi egy helyett tehát az ellátási lánc öt szintjét ellenőrizhetik. A törvénymódosítás a fogyasztóvédelem megerősítésével védi a magyar vásárlókat és a jogkövető vállalkozásokat.


A kiskapukat bezáró többletjogosítványokkal tipikus visszaéléseknek veheti elejét a fogyasztóvédelem. Így például a korábbi előírások szerint a hatóság csak nyilatkoztatni tudta a vállalkozást az egyes árucikkek raktárban elérhető darabszámáról. Ezért nem állt módjában személyesen meggyőződni arról, hogy egy webáruház okkal sürgette-e a fogyasztót gyors döntésre azzal, hogy a honlapon figyelmeztető feliratban jelezte, „már csak 5 termék raktáron”. Pedig ha a cég ilyen esetben valótlan készletinformációt közöl, agresszív kereskedelmi gyakorlatot valósít meg, ami akár 2 millió forintig terjedő bírsággal szankcionálható

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-9025/Megteveszto_reklamfogasok_ellen