Kisállatok a lakásban

2020-08-22 09:46:06 | Módosítva: 2020-08-28 11:07:32

Házi kedvenceink sok örömet tudnak szerezni a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt, ám ideális életkörülményeikről a tulajdonosaiknak kell gondoskodni. Ez pedig csak akkor teljesülhet megfelelően, ha a teendőkről – az adott fajta életkörülményeiről és egészséges táplálásáról – a gazdinak kellő ismerete van. Tudjunk róla, hogy háziállatainkat a jog is védi!


Gondoskodást igényelnek

Természetesen alapvető szabály, hogy az állatok számára – tekintettel azok fajtájára – biztosítani kell a megfelelő táplálékot. Rágcsálóknál a fogak koptatására is gondolni kell. A tartásuknál ezen felül biztosítani kell az állatok természetes viselkedésének gyakorlását a nélkül, hogy ezek zavarnák környező lakók mindennapjait. Ezért is kell pl. a kutyákat rendszeresen sétáltatni, futtatni, beoltatni és az ürüléküket eltakarítani, a cicákat pedig jól tartani orvossal rendszeresen megvizsgáltatni.

Az állatok tartási helyét úgy kell megválasztani, hogy az ne legyen folyamatosan sötét vagy napsütötte helyen. A halakat nem szabad gömb alakú akváriumban tartani, és az ebeket sem szabad rövid láncra kikötni. A gerinces állatokat tilos kör alakú ketrecben tartani. A kis kedvencek helyét és állapotukat naponta kell ellenőrizni, ha pedig pár napra, vagy hosszabb időre a gazdájuk elutazik, akkor meg kell valakit bízni, hogy távollétünkben helyettesítse őt. Ezek az alapvető szabályok természetesen a kedvtelésből tartott állatokra ugyanúgy érvényesek, mint a haszonállatokra. Aki pedig a fenti előírásokat nem tartja be, és az állat maradandó egészségkárosodását, netán pusztulását okozza, állatkínzás miatt büntetőjogi felelősséggel tartozik.

A fentiek alapján téves az a nézet, hogy a kisállatok tartása egyszerű és nem jár felelősséggel. Ezért nagyon fontos, hogy mielőtt bárki kisállat tartására vállalkozna, ismerje meg az állatra vonatkozó tartási és gondozási szabályokat, ismereteket. Ezek az állatkereskedésekben is megtudhatók, de szakkönyvekből is megismerhetők.




Azt is figyelembe kell venni, hogy az állatok a kereskedésekben csoportos tartásban élnek, és innen kiszakítva kerülnek a számukra idegen környezetbe. Ezért fontos, hogy az otthoni tartásukhoz ideális tartózkodási helyet biztosítson az állat új gazdája. Azt is figyelembe kell venni, hogy a gyerekek által kiválasztott állatok gondozása többnyire a szülőkre marad, és ezt vállalniuk is kell, legalább is addig amíg, ez nem tudatosul a gyerekekben. Arra is fel kell készíteni a kis tulajdonosokat, hogy vannak olyan állatok, melyek csak néhány évig élnek, így ez alatt kell számukra a gondos odafigyelést is biztosítani.

A kerekedésekben lehetőleg fiatal állatot kell választani, mert azt könnyebb „kézhez” szoktatni. Ez főleg a kisemlősöknél lényeges szempont, mert az idősebbek harapósak lehetnek, a fiatalok pedig még könnyen simogatásra szoktathatók. Más fajok egyedei – pl. a csincsilla – pedig az egyedüllétet szenvedik meg. Társválasztásnál a nemükre is figyelni kell, mert az azonos fajúak civakodhatnak egymással, ha viszont eltérő neműek kerülnek egy terráriumba, akkor később gondot okozhat a szaporodásuk.




A kis állatok tartásához speciális, és lehetőleg minél nagyobb méretű kalitkák, terráriumok, illetve akváriumok szükségesek, amelyek elég életteret biztosítanak az állatok számára. A méretüket a tartott állat méretéhez és szokásaihoz igazodva kell kiválasztani. A nagyon kedvelt, kis testű madarak – hullámos-, nimfa-, rozellapapagájok, kanárik és gyémánt galambok – számára egy 50x40x30 cm nagyságú kalitka is elég, bár a nagyobbakban ideálisabb az életterük, és jobban is érzik magukat.

A szárnyasok igen kedvelt társak ugyan, ám étkezési szokásaikra is érdemes jobban figyelni. A papagájok – mielőtt megennék a magvakat – kibontják a héjukból, amit közben szétszórnak. Ha az etetőtál a kalitka aljára kerül, megelőzhető, hogy a maghéjak a kalitkán kívülre kerüljenek. A kistestű galambok pedig előbb szétszórják a magokat, és csak ezután csipegetik fel. Ez is elkerülhető a mély etetőtálba szórt eleséggel, amibe a madárnak nyakig bele kell dugnia a fejét, és így nem képes azt szétszórni. Az itatótál mélysége is lényeges, mert pl. a galambok a csőrükön szívják fel a vizet, amihez mély tál szükséges.

Ahány állat, annyiféle igényt kell tehát kielégíteni a tárolóhely berendezésétől a változatos eleségek biztosításáig. A kedvtelésből tartott kisállatok változatos étrendjének a biztosítása ma már nem jelent gondot, a kereskedésekben beszerezhető a jó minőségű, a fajnak megfelelő táp. Ám azt is tudni kell, hogy a nem megfelelő táplálék a kedvencek megbetegedését is okozhatják. Ilyen esetekben feltétlenül állatorvoshoz kell vinni a gyengélkedő állatot, különben az könnyen elpusztulhat.

Egyéb okok miatt is előfordulhatnak fertőző betegségek a kisemlősöknél, ezek lehetnek külső és belső paraziták és gombás fertőzések. A jó gazdától elvárható, hogy rendszeresen állatorvossal ellenőriztesse kis kedvence egészségét, mert a kis állatoknál már egynapos késés is szomorú következménnyel járhat.

A lakásban tartható állatok közül lehetőleg olyan egyedek kerüljenek a családhoz, amelyeknek a gondozása nem jelent nagyobb problémát az ott lakóknak. Az állatok nem játékok, az életminőségük a gondozóiktól függ és ezt soha nem szabad elfelejteni.

Néhány közkedvelt kisemlős jellemző életviteli tulajdonságai

– A hörcsög nagyon mozgékony, játékos és kedves állatka, ám mozgása csak az esti órákban élvezhető. Nappal a búvóhelyén pihen, és csak ritkán jön elő. Kézhez szoktatható, de csak fiatal korában. Ijedelem esetén haraphat is. 3 évig él.


– A hörcsögnél kevésbé mozgékony állat a tengerimalac. Ám szeret nagyobb térben is mozogni, nem bújik el, ezért jobban észrevehető, ha szomorú, vagy vidám, netán izgatott. Szereti, ha van társa is. Könnyen szelídíthető, barátságos, bár félénk állat, amely 6 évig is élhet.


– A mongol futóegér is mókás egyéniségű kis állat, aki ha van társa, akár 4-5 évig is a család kedvence lehet. Hirtelen mozdulatok hatására megijedhet és félelmében haraphat is.


– A csincsilla több házi kedvenc tulajdonságával bír. Egy kölyökmacska, kutya és hörcsög is egy személyben. Nagyon intelligens állat, és sok mindenre megtanítható. Ő is éjszakai állat, de nagyon szeretnivaló, fürge, és akár egy-két évtizedig is társa lehet bárkinek.


– A házi nyúl főként húsvétkor kerül a legtöbb családhoz, mint ünnepi ajándék. Nagyon kedves állat, ám tartása hosszabb távon problémás lehet. Megoldásként meg kell állapodni a kereskedővel, hogy az ünnepek után visszafogadják az állatot. Amíg azonban a lakásban éli a napjait, mozgását nem szabad egy nagyobb ketrecbe zárva korlátozni, minden szabad mozgástól megfosztani őket. Naponta szabadon kell engedni olyan helyen, ahol nem tehet kárt a berendezésben, és felügyelni kell rá. A nyúl nagyon kedves társállat lehet - akár 7-9 évig is. Biztosítani kell számára megfelelő búvóhelyet, de a szabad mozgást is igényli az állat.


Lásd még: Olcsó házak cicáknak


További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-9077/Kisallatok_a_lakasban