Budapest főpályaudvara lesz a Nyugati

2022-03-26 09:23:40 | Módosítva: 2022-03-26 09:24:32

A fejlesztés célja, hogy az egyre növekvő, főleg az agglomerációs településekről érkező autóforgalmat csillapítsa úgy, hogy a kötöttpályás közlekedést fejlesztik, és a vasút a fővároson belüli közlekedésben is nagyobb szerepet kap. A terv szerint ehhez Budapesten 16 új vasúti megállót építenek a meglévő pályák felújítása mellett.


Sűrűbb vonatközlekedés

Mivel a sűrűbb vonatközlekedést a fejpályaudvar-rendszer már nem bírná kiszolgálni, egy vasúti alagúttal összekötnék a Kelenföldi és a Nyugati pályaudvart, mindkettő átmenő állomássá alakulna. Egy 4 és fél kilométeres alagút megépítését tervezik, ami a Déli pályaudvar után, még Kelenföld előtt jönne fel a földből. Ezáltal felszabadulna a Nyugati pályaudvar egy jelentős része, az Eiffel-csarnok megtartásával. Eltűnne a Déli pályaudvar is, megszűnne Bel-Budán a sínek elvágó hatása. A Nyugati átalakulását már most úgy kell végezni, hogy az átépített Nyugati készen várja az alagutat és a többi távlati fejlesztést, az észak-déli elővárosi és városi gyorsvasutat (más néven 5-ös metrót), amely a szentendrei, ráckevei és csepeli HÉV-ekből jönne létre, de integrálná a kelebiai vasútvonal elővárosi járatait és az esztergomi vasútvonal vonatainak egy részét.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-9580/Budapest_fopalyaudvara_lesz_a_Nyugati