Májusi egyelés

A helybe vethető virágok és zöldség vetése még májusban is lehetséges a kertben. A sűrűn kikelő magok, két-három leveles állapotuktól kezdve viszont már ritkítást kívánnak annak érdekében, hogy csak nagy térközökkel maradjanak meg, különben kedvező kifejlődésük nem várható.
A hagymaféléket, a céklát és a többi gyökérgumóst, a répaféléket, valamint az egyéb gyökérzöldségeket olyan sűrűn kell meghagyni, hogy a soron belüli tőtávolságuk a föld alatti, felhasználható részük várható átmérőjének kétharmada körüli legyen. A végleges térállásra egyelésnél hasznosabb a sárgarépa és a petrezselyem, valamint az agyagos talajon is nevelhető paszternák szakaszos egyelése, ritkítása. Ez esetben is akkor kell elvégezni az egyelést, amikor a kelést követően már jól kivehető a sor, négy-öt levélkét hozott egy növény. Ekkor úgy kell kihúzni a felesleges szálakat, hogy egymástól egy-másfél centiméterre maradjanak csak vissza. A körülöttük lévő talaj megbolygatása, fellazulása miatt, a megmaradó kis apró növények megdőlése, elfekvése az egyelést követően ugyan elkeserítő látványt nyújt, de csupán pár nap kell ahhoz, hogy ezek is felegyenesedjenek, megerősödjenek.
Két-három hét elteltével, amikor a sorban egymás mellett lévő répák levelei összeérnek, kell újra egyelni, de már olyan módon, hogy kettő-kettő és fél centiméter hely maradjon a növények között. Ebben az időszakban naponta is lehet ritkítani, akár egyszerre annyit kiszedve a már ceruzavastagságú répákból, hogy fogyasztható mennyiség összegyűljön belőlük. Ahogy újra összeérnek a levelek, a ritkítást lehet folytatni, folyamatos felhasználással összekapcsolva. Az utolsó egyeléskor alakul ki a végleges tőtávolság, egymástól mintegy öt-hat centiméterre, ami elegendő a teljes nagyság eléréséhez. Ekkor már szépen fejlett példányok húzhatók ki a többi közül, és a visszamaradóknak is lesz még idejük megnőni az őszi begyűjtésig.
Ha viszont hat centiméternél is nagyobb térközökkel maradnának vissza répák, annak a veszélye áll fenn, hogy túl nagyra nőnének, ami az ízletességüket és az eltarthatóságukat egyaránt rontaná. A jól végzett szakaszos, ritkító egyeléssel viszont semmi sem vész kárba.
A föld feletti zöld részükért vagy termésükért termesztett zöldségfélék soron belüli tőtávolsága, a várható növényátmérő kétharmada és egyharmada között legyen. A kétharmados érték, a zömök alakzatúak, mint a saláta és káposztafélék, az egyharmad-fél távolság a laza levélzetű és ágrendszerű paradicsom, paprika esetében ajánlatos. A várható növényátmérőnél nagyobb tőtávolságra ritkítás a terület-kihasználás miatt sem indokolt. Ez érvényes a sorba vetett és így nevelt, egynyári vagy évelő virágokra is. Ezeknél is, ha csak egy mód van rá, mindig a legerősebb palánta maradjon vissza.
A felesleges, kiszedett növények, különösen ha nem kézzel húzgálták ki, hanem a beöntözést követően ültetőkanállal, jó gyökérzettel sikerül kiemelni őket, még felhasználhatók foghíjak pótlására, palántázásra. A végképp feleslegesek kitépése helyett is jobb a talajszintnél, tőben elcsípni (pl. uborka esetében) a felesleges egyedeket.