Virágos begónia

Angol kertészek állították elő, még az 1800-as években, a jól ismert gumós begónia fajok keresztezésével. Napjainkban igen sokféle változatban terjedt el nálunk is.
A bokros növény 35-40 cm-es magasságot ér el. Levelei csillogó zöld színűek, húsosak, a szélük kissé karéjosan fogazott, enyhén hullámos. Rendszerint kicsúcsosodnak, jellegzetesen aránytalanok, vagyis egyik felük nagyobb, mint a másik. Többnyire felálló hajtásai nagyon nedvdúsak, fiatalon különösen könnyen, szinte pattanva törnek. A hajtások törékenysége miatt érdemes kis hurkapálcika darabokkal megtámogatni, illetve körbekötni őket. A kertészeti nevelés során használt vegyszeres kezelésnövekedést gátló hatása, a kedvező növénymagasság elérése mellett, a hajtástörések veszélyét is némileg csökkenti.
A virágok, amelyeknek csészelevelei is színesek, sziromszerűek, a levelekkel sűrűn borított hajtások végén többesével, egymást követően fejlődnek ki. Ezek nemcsak egyszerűek, hanem teltek is lehetnek. A színük leggyakrabban piros, de sárga, narancssárga, rózsaszín és szinte egészen fehéres is lehet. A virágnyílás eredendően ősszel, a nappalok rövidülésével kezdődik, miután rövid-nappalos növény, vagyis a virágzásának kiváltója a nappalok hosszának 12 óra alá csökkenése. A kertészetekben, az elsötétítés és megvilágítás tudatos alkalmazásával, ma már akár egész éven át virágoztatható.
Legszebb, a többszöri visszavágásnak köszönhetően sokágas, bimbós, még inkább virágzó állapotában. Találkozhatunk vele mininövényként is. Lakásba kerülve, virágos állapotban, világos, de nem közvetlenül napsütötte helyet kíván. A közvetlen erős napfény ugyanis égési foltokat idézhet elő a levelein és gyors elnyílásra készteti, akárcsak a számára túlságosan nagy meleg. A napsütéstől védett és mérsékelten meleg, valamint nem túlságosan száraz levegőjű helyen, viszont néhány hétig is szépen tovább virulhat. Elviseli a csupán 15-18 °C hőmérsékletet is. Az ennél jobban le nem hűlő és a szobainál általában párásabb légterű ablakköz lehet még megfelelő helye, ha elfér anélkül, hogy virágai vagy levelei a túlságosan lehűlő külső ablaküveghez érnének.
Öntözése rendszeres legyen, nem szabad kiszáradnia. Alatta viszont ne álljon a víz, mert az a gyökerek pusztulását válthatja ki. Az öntözővízből a leveleire, virágaira lehetőleg ne kerüljön, de legalább sokáig, az éjszakai lehűlések idejére ne maradjanak vissza cseppek a leveleken, vagy virágokon, mert csúnya barnuló és rohadó foltokat idézhetnek elő. Ugyanez érvényes a kéthetente sorra kerülő tápoldatozáskor kijuttatott tápoldatra is, ami két ezreléknél töményebb semmiképpen se legyen.
Az elhelyezése önállóan vagy méretben és igényében is hozzá illő növények együttesében egyaránt mutatós lehet. Nem túlságosan magasan lévő falitartóba is kerülhet.
A helytelen öntözések miatti túlnedvesedéskor különösen könnyen elhatalmasodó gombás betegségek közül, mindenek előtt, a tényleg lisztszerű bevonatot, fehéres foltokat előidéző lisztharmat károsíthatja. A takácsatka fertőzésre is érzékeny.
Elvirágzás után visszavágva egy ideig még lehetséges a továbbnevelése. Ezzel azonban otthon nem igazán érdemes foglalkozni. A számára száraz szobalevegőn, az elvirágzás után, idővel elpusztul.
Szaporítása sem szokott sikerülni otthoni körülmények között. Ezt a kertészekre kell hagyni. Be kell érni a virágzó állapotban rövidebb-hosszabb ideig lehetséges továbbtartásával, az elvirágzásig.