Kerti tavak és medencék

Meleg nyári napokon igazi felüdülés a kerti tó partján ülve figyelni a víz alól kibukkanó halak játékát, vagy hallgatni a szökőkút lágyan csobogó hangját. A víz betölti a kertet fénnyel és élettel. A rugalmas medencebélések elterjedésének köszönhetően egy hétvége alatt elkészülhet kertünkben a medence, amelyet aztán tetszésünk szerint telepíthetünk be halakkal és növényekkel. A medence nem csupán víz, halak és növények együttese, de vonzza a vadon élő békákat, gőtéket, szitakötőket is. A kerti tó így közelebb hozza a szabad természetet otthonunkhoz, és szemet gyönyörködtető kikapcsolódást biztosít.

A medence megtervezése

A vízinövények kis edényekben is megélnek, de ha azt szeretnénk, hogy a víz tiszta maradjon, a vízfelület ne legyen kisebb 4 m2-nél. A vízmélység legalább 50 cm legyen, de ha többféle halat is kívánunk telepíteni, alakítsuk 60-80 cm mélységűre. A kerti tónak keleti széltől védett, magas helyet válasszunk. Fontos, hogy a medence közelében ne legyenek fák (1). A fűzfának, magyalnak, vadgesztenyének, aranyesőnek mérgező hatású levele van. Ezen kívül bármilyen, a medencébe hullott levél bomlása során olyan sók és gázok keletkeznek, amelyek ártanak a halaknak, és elősegítik a zöldalgák elszaporodását.
Kis kertben szabályos alakú medence mutat a legjobban. A szabályos kerti medence határozott körvonalakkal mértani alakzatot formáz. Partvonala lehet enyhén ívelt. A kert egyéb alkotóelemeitől elkülönülten, a középpontban foglal helyet (2). Sekély vízinövényekre nincs szükség benne, a megfelelő egyensúlyi állapotának fenntartásához az úszónövények, tavirózsák és oxigénmegkötő növények hasznosak.
A szabálytalan kerti tó nagyobb területen és vadregényesebb környezetben érvényesül igazán. Nincsenek szabályos körvonalai, hiszen az a cél, hogy természetes víztükör benyomását keltse. A partszélt sekélyvízi növények rejtik el, a tó szinte beleolvad a szomszédos kertrészletekbe (3). A tó köré ültetett buja zöld növények csak fokozzák a természetes hatást (4).
A közelmúltig betont használtak a tavak és medencék kivitelezéséhez. Manapság kaphatók műanyagból illetve üvegszálas műgyantából készült medencék. Utóbbiak drágábbak, de jóval tartósabbak, viszont nem biztos, hogy találunk olyan méretűt és formájút, amilyet elképzeltünk. Saját tervezésű medencéhez használjunk rugalmas, bélelhető fóliát, amely a gödör falához pontosan odasimuló vízszigetelő lepel. Legtartósabb változata a butilén néven ismert szintetikus gumi, amely egy életen át kitart. A polietilén fólia élettartama kb. 10 év.
A medence alakja lehetőleg legyen minél egyszerűbb. A merev műanyag bélések kör, téglalap, háromszög, L-alak, ellipszis formában is megvásárolhatjuk. Rugalmas bélelő fóliával készült medencék esetében is kerüljük a túl cikornyás megoldásokat.
Ha tipegő korú kisgyermek van a háznál, a medencét állandóan figyelni kell, vagy pedig lefedni. Amíg a gyerekek kicsik, medence helyett létesíthetünk kövekkel kirakott kerti csobogót vagy szökőkutat. A kerti tó körüli világítás szerelési munkáit mindenképpen szakember végezze.

Műanyag medence beépítése

Az üvegszállal erősített műgyanta medence akkor számít előnyös megoldásnak, ha csak behatárolt terület áll rendelkezésre. Körültekintően válasszuk ki a megfelelő formát. Első lépés a medence kitűzése. Jelöljük ki a medence kerületét, majd ettől kifelé, kb. 30 cm-re húzzunk még egy vonalat; ez lesz a munkagödör széle (A). Ezután nyomjunk a földbe megfelelő hosszúságú karókat, a kívánt mélységig (B). A következő lépés a földkiemelés. A földmunka peremvonalát ásóval nyomkodjuk körül, majd termeljük ki a földet (C).
Az altalajt tömörítsük be, majd terítsünk rá 5 cm homokot. Süllyesszük a medencét a gödörbe, és jó erősen ágyazzuk be a homokba. Ha nem vízszintes, homokkal töltsük fel az alján a mélyebb részt. Ügyeljünk arra, hogy a padkák alatt és az oldalfalak körül sehol ne maradjon feltöltetlen rész (D). A medencét töltsük fel tiszta csapvízzel. A peremet körberakhatjuk terméskővel. A habarcsba rakott lapokat deszka és vízmérték segítségével állítsuk vízszintbe. (Ha még utólag végzünk valamilyen kiegészítő munkát, ügyeljünk arra, hogy a vízbe ne kerüljön habarcs, mert a mész árt a halaknak) (E).

Fóliával bélelt medence készítése

ABC
A tavacska kivitelezésére a butilén lepel a legmegfelelőbb. Először is jelöljük ki a terepen a kívánt formát. Az egyeneseket cövekekkel és zsinórral, az íveket locsolótömlővel tűzzük ki. Mérjük meg, hogy mekkora fóliára lesz szükségünk, figyelembe véve a tó mélységét is. A tó kijelölt körvonalát ásóval nyomkodjuk ki, és 20-30 cm mélységben emeljük ki a földet. Ez lesz az ültetőterasz szintje. Ezután jelöljük ki és ássuk ki a középső részt úgy, hogy körben 30 cm széles padka maradjon. Deszkával és vízmértékkel ellenőrizzük, hogy a padka teteje nem lejt-e (F). A gödörből távolítsuk el a gyökereket és a köveket. Ezután az üreget 2 cm vastagon egyengessük el homokkal (G).
A következő lépés a fólia elhelyezése. A leplet terítsük a gödör szája fölé.
DE
Várjunk néhány órát, hogy a nap melegétől rugalmasabbá váljon a fólia. Ellenőrizzük, hogy a lepel középen van-e, a széleire tegyünk köveket (H). Lassan kezdjük el feltölteni a tavat csapvízzel. A víz rásimítja a fóliát a meder falára. A vízszint emelkedésével párhuzamosan vegyük el a köveket, hogy a lepel fokozatosan elmozdulhasson a tavacska medre felé (I). Ezután következik a fólia körbevágása. A sarkaknál készítsünk átlapolásokat, a vízfeltöltést pedig akkor hagyjuk abba, amikor a vízszint 5 cm-re megközelítette a talajszintet. Ollóval vágjuk le a széleket úgy, hogy körben 15 cm-es perem maradjon. A fólia szélét hajtsuk egyenletes redőkbe, majd feszítsük meg és rögzítsük (J). A peremet habarcságyba helyezett kővel rakhatjuk ki. A kövek kb. 5 cm-re lógjanak be a vízszint fölé. A burkolatot állítsuk vízszintbe. Úgy illesszük a kődarabokat, hogy ne maradjon közöttük hézag, és a terepre kinyúló fóliasávot teljesen befedjék (K). Természetes hatást kelt, ha a medence peremét nagy szemű kaviccsal határoljuk (L). A medence belső részén illetve, azon kívül is elhelyezhetünk a kerthez illő, nagyobb méretű, sima köveket (M, N).

A medence betelepítése

A frissen feltöltött medencében a vizet egy hétig hagyjuk állni, csak azután kezdjük el betelepíteni. Halakat csak a növények megerősödése után tegyünk a vízbe, mert ezek csipkedik a leveleket, húzgálják a gyökereket. Májustól szeptemberig ideális az idő a telepítésre (5).
A vízinövényeket fóliával bélelt és ültetőfölddel megtöltött kosarakban helyezzük (O). Más-más talajkeveréket igényelnek a tündérrózsák, a mélyvízi növények, az oxigénmegkötő növények és a sekélyvízi növények (P). Az úszónövényeket egyszerűen be kell dobni a vízbe. Az ültetőföld tetejére szórjunk kavicsot (Q). A legtöbb növényt fokról-fokra kell a víz alá süllyeszteni. Az ültetőkosarakat először állítsuk téglákra. Az új hajtások fejlődésével lépést tartva, távolítsuk el a téglákat, míg a növény a kívánt mélységbe kerül.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: kertitó, medence

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Puhafalú medencék és vegyszerezésük

Az utóbbi években egyre inkább elterjednek a puhafalú medencék a kertekben. Kedvező áruk, kisebb fenntartási költségeik, valamint a hűvösebb időszakban elpakolásuk lehetősége – mind előnyükként...


Medencefűtés napkollektorral

A napkollektorok egyik legésszerűbb és leggazdaságosabb felhasználási módja amedencefűtés. A tavasztól-őszig terjedő időszakban a legerősebb anapsugárzás, így jelentős fűtési költséget spórolhatunk...