Kaktuszok, az egyik legkedveltebb növénycsoport

Ha megnézzük mely növénycsoportok kedvelői között milyen aktív a klubélet, akkor a kaktusz és pozsgáskedvelők, valamint az orchideatartók vannak a legtöbben, de más növénycsoportok szerelmesei is egyre többször megmutatják magukat, így a bonsai-kedvelők, a sásliliomosok, az afrikai ibolyák gyűjtői, vagy a rovaremésztő növényeket tartók is nagy számban vannak jelen, és cserélnek tapasztalatokat az interneten.

Nem csoda, hogy e különös növénycsoportnak egyre nagyobb a népszerűsége, hiszen tartásuk nem túl bonyolult – ha néhány alapelvet betartunk -, virágaik gyönyörűek, és a növények megjelenése is jellemzően rendhagyó. És nem csak a virágjuk lehet színes. Egyre több színes növénnyel találkozhatunk akár a kaktuszok, akár más szukkulensek között. Sokan kedvelik azokat a taxonokat, melyek nem csak rövid virágzásuk alatt színesek, hanem leveleik, vagy kaktuszok esetén növény maga is több színben pompázik

A vizet raktározzák és azt megvédik

Sok érdekességet rejt e növénycsoport. A „pozsgásnövények” nem egy rendszertani kategória. A pozsgás tulajdonság a környezeti kihívásokra, a szárazságtűrésre adott válasz, amely a növényvilág törzsfájának más-más pontjain jelent meg térben és időben különbözően.  Minden kaktuszt pozsgás – mivel vizet raktároz – de nem minden pozsgás kaktusz. A kaktuszoknak a levelei tövisekké módosultak annak érdekében, hogy a vízraktározó szárat megvédjék a szomjas állatoktól. Téves az a mondás, hogy „nincsen rózsa tövis nélkül”, mert a rózsának tüskéje van, a kaktuszoknak meg töviseik. A tövis egy módosult szerv, a kaktusz esetén egy levélmódosulat, a tüske pedig bőrszöveti és alapszöveti sejtjeiből képződő, könnyen leválasztható, szúrós hegyű felületi képződmény. Ha egy növény szúrós, honnan tudjuk meg, hogy tövise vagy tüskéje van? A tövist nagyon nehéz, sokszor lehetetlen kézzel leválasztani, míg a tüske a rózsa esetében is egyszerűen lepattintható.

Rendhagyó táplálkozás

A növények a fotoszintézis során építik fel testük anyagát. Vizet és tápanyagokat vesznek fel a talajból, szén-dioxidot a levegőből, és a Nap energiájának a segítségével ezekből szerves vegyületeket állítanak elő. Vannak C3 és C4-es fotoszintézis folyamatot alkalmazó növények. A C3 típusú fotoszintézis leginkább a mérsékelt és a hideg égövön elterjedt növényekre jellemző. A C4-es típusú fotoszintézis a szén-dioxid megkötésének elsősorban a trópusi fűfélékben (például cukornád, kukorica), de más növényekben is előforduló speciális változat. A kaktuszok is C4-es növények, illetve a klímaváltozás és felmelegedés miatt ez a fotoszintézis módszer egyre előnyösebbnek tűnik a jövőben. Ez előnyt jelent a száraz és meleg élőhelyeken, mert kevesebb ideig kell a gázcserenyílásoknak nyitva lenniük, így sokkal kevesebb vízvesztéssel jár a szén-dioxid megkötése.

Vannak kaktuszok, melyek bírják a mínuszokat is

Vannak már télálló kaktuszok is, ezek is egyre kedveltebbek azok körében, akik nem szeretnek foglalkozni a teleltetéssel, majd a tavaszi kiszoktatással. A télálló kaktuszok a kaktuszfélék családjának olyan képviselői, amelyek nagy biztonsággal képesek elviselni a hosszan tartó fagyokat is, így kerti dísznövényként mérsékelt égövön is tarthatók. A kaktuszok kifejezetten meleg égövi növényként élnek az emberek tudatában. Élőhelyeik változatosak: trópusi sivatag, magashegység, őserdő. A télálló kaktuszok viszonylag új színfoltok a kertészetek pozsgás választékában, annak ellenére, hogy ezek a növények már régóta fellelhetők a kertészetekben és egyes magángyűjtőknél. Észak-Amerika kaktuszflórájában van számos olyan faj, amely a mi hűvös, mérsékelten csapadékos teleinket is át tudja vészelni.

A fagytűrés és télállóság nem ugyanazon fogalom szinonimái. A fagytűrés annyit mond számunkra, hogy mi az a minimális hőmérsékleti tartomány, amit el tud viselni adott ideig egy adott élőlény maradandó károsodás nélkül, (növények esetén száraz körülmények között, komolyabb légmozgás nélkül.) A télállóság komplexebb fogalom. Lényegében földrajzi helyzet függvényében változik, hiszen mást jelent a tél a világ különböző tájain. A télállóság fogalmában benne van a szél (ami nagymértékben tudja csökkenteni a relatív hőérzetet), a csapadék minősége, a hóval borítottság ideje, az ónos esők megléte, a levegő páratartalma (ha száraz, a párolgás miatt, ha nedves, a gombák szaporodása jelenthet veszélyt). A hőmérséklet napszaki ingadozása és a globális sugárzás is fontos tényezők. A talaj átfagyottsága, a tél hossza és átlaghőmérséklete, minimum és maximum értékei is befolyásolják a növények túlélését.

Mikor eljön az ősz, a szabadföldi kaktuszok összezsugorodnak, jól láthatóan leadják víztartalmuk jelentős részét, felületük csökken és praktikusnak tűnő módon a földhöz simulnak. Ha ősszel kiássuk őket, látható, hogy nincsenek már hajszálgyökereik, hiába az őszi esők, vizet már nem vesznek fel. Az igazi ellenség ebben az időszakban a gyakran heteken át hulló csapadék és a köd. Ilyenkor még pozitív a hőmérséklet, az állandó felhőzöttség miatt az UV-sugárzás csökkent. Minden adott hát a gombák és a baktériumok szaporodásához. Az ősszel már nyugalomba vonult kaktuszokra komoly fenyegetést jelentenek a mikrobák. Ha megsérülnek ilyenkor, könnyen áldozattá válnak, ezért sem szabad ilyenkor már mozgatni őket. Lehet, hogy a sérülés csak a gyökerek szintjén van, mégis, a terjedő fertőzés így is végzetes lehet.

A télálló kaktuszokat jó vízáteresztő képességű köves-sóderes talajba érdemes ültetni. Ónos esők és a hó több módon veszélyeztetik a kaktuszokat: egyrészt állandó érintkező nedves felületet szolgáltatnak, másrészt ráfagyva a növényekre teljes hypoxiát okoznak. Annak ellenére, hogy a növények hibernált állapotban vannak, valamennyi légzésre szükségük van, ami nem csak gázcserenyílásokon keresztül, de lassú diffúzió útján is történhet. Ha egy télálló kaktusz elpusztul, azt általában nem a hideg, hanem a körülötte pangó víz okozza, ami kedvez a kórokozók megjelenésének és terjedésének. Épp ezért e növényeket laza szerkezetű, jó vízelvezető képességű talajba és kisebb dombra célszerű ültetni, hogy a tövek mellől elfolyjon télen a víz.

A fotók az MKOE kaktuszkiállításán készültek.