Kerti utak, pihenők burkolása

Tervezzük meg!

Természetesen nem különféle bonyolult számításokkal alátámasztott tervre, hanem szerény, de léptékhelyes telekvázlatra gondoljunk. Így módunk van az összes fontos adatra, adottságra ügyelve kialakítani az út nyomvonalát, meghatározni a lejtését, szélességét és a burkolóanyagát illetően is dönthetünk. Út minden telken van, legfeljebb nem a számunkra legideálisabb helyen. Esetenkénti átépítése sok bonyodalmat okozhat, s csak a látvány kedvéért nem érdemes máshová áttelepíteni. Néha egy kis korrekció is elég ahhoz, hogy mutatósabbá tegyük. A várható hatást azonban a helyszínen is próbáljuk magunk elé képzelni, mert a gyalogos perspektívájából egész más lehet a változtatás hatása mint egy felülnézeti rajzon. S nemcsak ennek, hanem a kertünkben bármely újólag létesítendő útnak, burkolattal ellátott pihenő terecskének.
Ha új utat kívánunk létesíteni, akkor a terepviszonyokkal is tisztában kell lennünk. A terület esetleges lejtését pl. szintező mérésekkel határozzuk meg. Az út helyén egymástól 1,5-3 méteres távolságban leszúrt lécek és csöves vízmérték segítségével ez könnyen elvégezhető. Egy kb. 4 m hosszú hajlékony és átlátszó műanyagcső, színezett vízzel megtöltve megfelel e célra. A cső két végén levő vízszint mindig azonos lesz, így a lécek mellé szorítva azokon pontosan bejelölhető a vízszintes szintmagasság, s így a szintesés mértéke is megállapítható. A megjelölt lécek alapján kell eldöntenünk, hogy a leendő út jelentősebb szintkülönbségeit hány lépcsőfok beépítésével szüntethetjük majd meg. Az sem mindegy, hogy a leendő utat milyen célokra kívánjuk használni. Egy bejárati út, amit majd számtalanszor használunk, lehetőleg csak annyira legyen lejtős, hogy a csapadék lefolyjon róla. A jelentősebben emelkedő utak télen nagyon balesetveszélyesek. A kislejtésűek elviselhetők ugyan, de csak jelentős földmunkával hozhatók vízszintbe, s ez nem mindig éri meg a fáradságot. A burkolat anyagát és lerakásának a módját is a funkciója szerint határozzuk meg.
A kertben létesítendő utak szélessége rendeltetésüknek megfelelően különböző. A lépegető ösvény csupán 30 cm szélességű, a gyalogút meg lehetőleg két személy egymásmellet haladását tegye lehetővé, amihez legalább 90 cm-es útszélesség szükséges. Autóbeállókhoz általában 160-200 cm szélességű parkoló út a szokásos (1), ám legalább az egyik oldalon legyen még szabad hely a kocsiajtók kinyitásához és a kiszálláshoz. A kocsibeállóhoz azonban nem szükséges teljes felületén burkolt út, elégséges két 40-60 cm széles lapokból kirakott sáv is amely azonban egymástól legalább 120 cm-re legyen. A szilárd burkolatú kerti pihenőterek mérete sem lényegtelen. Alakjuk lehet változó, méretűk viszont akkor megfelelő, ha legalább 300x300 cm-nyi a felületük. Ezen ugyanis még kényelmesen elhelyezhető négy szék és egy kisebb asztal is (2).
Már a tervezéskor célszerű eldönteni azt is, hogy a teljes felületén burkolt gyalogút nem uralja-e túlságosan a szabad területet, nem vesz-e el feleslegesen sok helyet a kertből. Ha méretén nem változtathatunk, optikailag "elcsalhatunk" belőle, ha téglalap alakú burkolóanyagot hosszába és nem keresztbe (3), vagy szélesebb szegélyek közé rakjuk le. Ezzel látszólag majd a kert is hosszabbnak tűnik. 

Érdemes megvizsgálni azt is, hogy egy nagyobb burkolt felületet, pl. kibővített kocsibeállót miként lehet érdekesebbé, látványosabbá tenni. Ha mód van arra, hogy egy kisebb részének "kiforgatásával" különállónak tűnő teret hozzunk létre, s a kettőt virágok, dísznövények beültetésével válasszuk el egymástól, ezzel csökkenthetjük a burkolt térség ürességét (4). A kisebb részt ilyenkor célszerű az elforgatásához igazodóan lerakott lapokkal burkolni, hogy különállósága kellő hangsúlyt kapjon.

A nagyfelületű térség szabálytalan formája is változatosságot vihet a sík terület unalmába. Ebben az esetben a burkolólapokhoz igazodva az egyik oldalon kisebb-nagyobb felületekre ne kerüljenek burkolólapok, helyükbe kerti növényekből zöldellő szigeteket telepíthetünk, s "ellenpontként" az átelleni sarokba ugyancsak a burkolt területből kihagyott kis ágyással tehetjük változatossá a teret (5).
Egy jelentős felületen burkolt térrész úgy is megosztható, hogy a két rész között keskeny, termőtalajos, növényekkel betelepített mezsgye húzódik (6). Így a két térség elválik egymástól, ám mégis jól hasznosítható mindkettő, feltéve ha méreteik a mindenkori célnak megfelelőek.
A burkolt felület monotóniája gyepes részekkel is feloldható. A felületek nagysága most sem lesz sokkal kevesebb, mint az előzőkben, ám határozottan uralkodó hatása lesz a zöld gyepes mezsgyéknek, s a terület összhatása is tagoltabb, változatosabb lesz, mint az összefüggően lefedett területé (7).
Azt is vegyük figyelembe, hogy a természetes környezetből kirívó burkolat nem dísze a kertnek, ide a kő, a kavics, a tégla inkább való, mint a beton, vagy a műkő. Kombinálásukkal azonban nemcsak a kiadásainkat, hanem a környezet idegenségüket is csökkenthetjük. Ha kétségeink vannak a tervünket illetően, konzultáljunk egy szakavatott kertépítővel, akinek javaslatait mindenképen érdemes megfogadni.

A tervet nagyban befolyásolja, hogy milyen anyagokat tudunk jutányosan beszerezni. Sok helyütt olcsón beszerezhető a bontott tégla, a sóder, bazalt kocka, felszedett, sérült betonlap. A természet adta köveket pedig esetenként csak ki kell "bányászni" a talajból, majd kissé átrendezetten áttelepítve új színfolttal gazdagíthatják az utat, vagy annak közvetlen környezetét. Az ilyen "másodosztályú" anyagok alkalmazásával nagyon szép, s a környezetbe illő kerti burkolatokat lehet kialakítani. Ötletadóként be is mutatunk néhányat belőlük. 

Megoldások és kombinációk

Dekoratív bejárati út készíthető bazaltkockákból és mosott, zúzalékkövekkel elegyített betonból. A járófelület így azonban kissé jellegtelen, unalmas lenne, ezt a kőszegély közé klasszikus alakzatban lerakott kockakő mintával és a közéje töltött zúzalékos betonhabarccsal lehet megtörni. A felület ugyan soha nem lesz egyenletesen sík, viszont pontosan ez adja régies hatását (8). A kőkocka természetesen más, többé-kevésbé szabályos alakú burkolóanyaggal, pl. téglával, vagy keramitkockával is helyettesíthető, a kőzúzalék helyett pedig az átszitált nagyobb szemű sóder is megfelel.
Bontott, darabolt téglából is lehet szép útburkolatot készíteni, ha az alapanyagokat némi fantáziával kombináltan használjuk fel. A szegély itt kétsoros, s az ovális formába rakott tégla alakzatok közeit finom kőzúzalékos, színezett habarcs tölti ki, amelyet nem simítottak be (9). A téglák felülete utólag lecsiszolt, hogy esztétikusabb legyen. A zúzalékos habarcs felülete mosott, durva, viszont jól rögzíti az ismétlődő, kissé szabálytalan alakzatban lerakott téglákat.
Nagyméretű betonlapokból egyenletes felületű és szép sétaút készíthető, még akkor is, ha nem a szokásos rendezett formában kerülnek a talajra. Sőt! A kötésben és viszonylag széles, 1,5-2,0 cm közökkel lerakott lapokról lecsurog a csapadék, s az út szegélye mentén a járófelület szintjéig érő murvás, kavicsos feltöltésen sem áll meg a víz. A széles fugahézagok és a szabálytalan burkolatszélek viszont megtörik a betonlapok egyébként jellegtelen unalmát, s változatossá, környezetébe illőbbé teszik az egész utat. Egy jól elhelyezett kerti paddal és esetleg virágtartó ládákkal kiegészítve az út mellett még egy kellemes pihenőhely is könnyen kialakítható (10).
 

Az új téglákból épített bejárati utat érdemes kötésben kialakítani. A tégla burkolat szigorú rendezettségét azonban néhány keresztben lefektetett betonlapokból kialakított, s színében eltérő tagoló sáv beépítésével célszerű megtörni. Ha a telek lejtése miatt lépcsők beépítése is szükséges, akkor a lépcsőket más, teherbíróbb formában érdemes lerakni, s érdemes az út mentén falazott támfalakkal is kiegészíteni. Ezek rendezettségét a "megsüllyedten" kiépített részek oldják, s az utat szegélyező kis csobogó és a csöpp kis tó is igen kellemes látvány (11). 
A köves, sziklás telek egyesek szerint átok. Ez valóban így van, de csak addig, amíg a kövekre csak akadályként és nem építőanyagként tekint a tulajdonosuk. Ezek ugyanis hasznos anyagok, csak hosszadalmas és fárasztó a "kitermelésük". Viszont a kert kiépítéséhez kitűnően felhasználhatók. Ha párosítjuk kis kockakövekből rakott burkolattal, megejtően természetes pihenőhely kialakítását teszik lehetővé. A terméskövekkel határolt, kis bazaltkockákkal burkolt terecskét pl. süllyesztett, kőszegélyes szalonnasütő-hellyel is érdemes kiegészíteni (12).  A talajból kiemelt kisebb kövek útburkolásra is felhasználhatók, de mivel felületük nagyon egyenetlen, csak olyan részeken célszerű a beépítésük, amelyeken csak ritkán járnak, pl. nagyobb dísznövények előtti, a sétautat kiegészítő díszburkolat alapanyagaként. Bontott téglából rakott út mellett pl. nagyon tetszetős a köríves szegély kitöltéseként egymás mellé rakott kőburkolat (13).
A nagyobb folyami kavicsok is tetszetős, egyedi burkolatok kialakítását teszik lehetővé, de csak habarcsba ágyazva alkalmasak erre a feladatra. Az ilyen utak azonban egyenetlen felületűek, ezért a nagy szemű kavicsot főként díszítőburkolatokhoz érdemes felhasználni. A sekélyvizű kis tavacskát körbeölelő út burkolataként fontos a szerepe, hiszen így olyan hatást kelt, mintha a medence folytatása lenne, csupán a kerámialapokból kirakott szegély von köréje határvonalat. A belé torkoló mesterséges csermely is ilyen kavicságymederben folydogál, s az út szegélye mellett is kavicsréteg borítja a talajt (14). Az összhang tehát teljes, s ezért a látványért már el lehet viselni némi kényelmetlenséget, már ami az ilyen úton való járást illeti.
Útburkolásra alkalmas betonlapokat házilag is lehet készíteni, ezek alakja azonban többnyire négyzetes, vagy téglalap, ritka esetben hatszögletű. Ez azonban csak sablon kérdése, s esetenként ez utóbbi előnyösebb pl. egy-egy kerti terecske, kialakításához, vagy dísznövény kihangsúlyozásához.
Az ilyen lapokból könnyen kialakíthatók a növényeket körbevevő terek (15), s folytatásaként az utat boríthatja már más burkolóanyag is. Ilyen egyedi nagyméretű táblák szállítása is.
Végül, de nem utolsósorban azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az út, kocsibeálló, kerti sétaösvény mindig egy adott épülethez vezet, s ezeknek az épülethez is illeniük kell. Ugyanis ellenkező esetben ronthatják egymás látványát, s ez az összhatásukat is hátrányosan befolyásolja. Akármilyen szerény környezet is lehet szép, ha igénnyel és minden adottság figyelembevételével alakítja ki a tulajdonosa. A tervezés tehát nagyon fontos, nem érdemes elbagatellizálni, mert az általában visszaüt, amin később már nehéz változtatni.

Az útnak alapozott ágy kell

Új út létesítése, vagy a régi módosítása talajmunkák nélkül szinte elképzelhetetlen. Az utat ugyanis célszerű a talajba süllyesztett ágyba fektetve lerakni. A termőföldre készített burkolat nem lesz hosszú életű, mert ez megroskad, s a földben maradt gyökerek még a legnehezebb burkolatot is megemelik. A kavics-, zúzottkő-, vagy salakalap nélkül télen a burkolat alatt levő víz megfagy és megemeli, elrepeszti a burkolatot. Az ágyazó réteget tömöríteni is kell, mert ha a burkolat vagy más terhelés hatására egyenetlenül tömörödik, a burkolat is megsüllyed. 
A megsüllyedés ellen az 5-8 cm vastag betonalap véd a legjobban, de kevésbé teherbíró utakhoz megfelel a 8-10 cm vastag, jól ledöngölt kavics vagy kőzúzalék alap is. Ha ez alatt feltöltéssel javított a teherhordó felület, akkor ezt is alaposan tömöríteni kell. Az alaprétegre kerül a homok-, vagy habarcságy, föléje pedig az út burkolóanyaga (16). Az útágy helyét még a földmunkák előtt kell kitűzni. E célra csöves- és lécre szerelt vízmértéket, szalagos mércét kitűző karókat és zsineget szokás használni.  Az út helyének kitűzését különféle bázispontokhoz igazodva végezzük el. Jó támpont a kerítés, az épület fala, vagy a terasz széle, de az út kitűzéséhez a nagyobb, s a terven is bejelölt fa, bokor is bázispont lehet. A karók leverése után a rájuk csavart zsineggel határoljuk be az útágy határvonalát. A zsinegek közötti területről távolitsunk el minden növényt. A dús füves részt érdemes gyeptéglaként feldarabolva kiemelni (17), s esetleg más, kopár kertrészre áttelepíteni. Az altalajból minden növényi gyökeret el kell távolítani, különben ezek megrepeszthetik majd a burkolatot. Ha lejtős részen lépcső beépítése válik szükségessé, akkor a kitűzést is ennek figyelembevételével kell kivitelezni, s az alap kiásását is ehhez igazodva kell elvégezni. A fokok kiásása megkönnyíthető a fellépők mérete szerint az útágyra merőlegesen kifeszített zsinegekkel (18). Az útágy általában 15-20 cm mély legyen a teherhordó réteg anyagától és vastagságától függően. Ennek mérete természetesen a majdani út terhelésétől is függ, mert pl. egy sétaúthoz felesleges a 8 cm vastag betonalap. Elégséges a tömörített kötött talajra, vagy 8 cm vastag tömörített kavicsra terített és döngölés után 4-5 cm vastag homokréteg is. Ehhez még hozzá kell venni a burkolóanyag vastagságát, s ezek összege adja az útágy mélységét. Ha pedig a szegélykövek a burkolatnál mélyebben nyúlnak  le az alapba, az útágyat is ennek megfelelően, két oldalról kimélyítve kell elkészíteni (19, 20). E munkához ásó és lapát, gereblye szükséges, a tömörítéshez pedig kézi döngölő, amit majd a lerakott burkolat tömörítéséhez is felhasználhatunk (21). Ez egyébként lehet egy súlyosabb fatömb is, amelynek egyenesre fűrészelt az alja, s keresztfogantyús nyele van.

A kiásott útágy lejtését is ellenőrizzük, oldalirányú esése 4%, illetve kb. 2,2 fok legyen. A mérést nagyban megkönnyíti a vízmérték alá erősített, s az esésnek megfelelően ék alakúra gyalult léc. Így a vízmértéknek mindig közép állásban kell lennie ahhoz, hogy a felületnek meglegyen a kellő oldalirányú lejtése.
Az útalapra fektetett, tömörített sóder tetejét gereblyézzük el, döngöléssel tömörítsük, s szintezővel ellenőrizzük, hogy felülete párhuzamos-e a az alapszinttel. Ha igen, a tetejére terítsünk 4-5 cm vastag homokréteget, s ledöngölése után egyenes léc élével húzzuk egyenesre a felszínét. Ezt a munkát nagyban megkönnyítik az útágy két szélén szintezve leerősített szélzsaluk, amelyek vezetékként használhatók a homok lehúzásakor. A homokot akkor is tömöríteni és az út lejtésének megfelelően lehúzni kell, ha egyszerű kerti sétaút esetében mellőztük a kavics, zúzottkő, vagy salakalapot. Az útágy ezzel kész, következhet a burkolat kialakítása.

Burkolási műveletek

A homokágyba fektetett burkolat lerakása nem bonyolult feladat. A kitűző-zsinórt most olyan magasra kell felemelni, amilyen magasan lesz majd a járófelület. Ehhez egy hosszabb szakasz elején és alján is rakjunk le egy járólap sort, vagy szegélykövet, s a zsinórt a két beigazított sorhoz igazodva csavarjuk a cövekekre (22). Ha téglajárdát készítünk, akkor a szegélytéglák behelyezése után folyamatosan, s kötésben, közöttük 1,5 cm hézagot hagyva rakjuk le egymás után a téglákat. Minden sort a lejtésnek megfelelően ferdére gyalult léc élére erősített vízmértékkel ellenőrizzünk. A kiállókat kalapács nyelének a végével megütögetve mélyítsünk a homokba. A mélyebben állók alá töltsünk homokot, majd megint felülről megütögetve állítsuk a megfelelő magasságba. A téglákat fektethetjük lapjukra, vagy élükre. Ez utóbbi a teherbíróbb, de sétautakhoz megfelelő a lapjára rakott tégla is. A sorokat egymás után, de lehetőleg kötésben rakjuk le (23). A téglák elfelezését homokra helyezett darabon, előbb széles vésővel végig hornyolva, majd kalapáccsal megütve végezhetjük el. Ugyanígy darabolhatjuk el a betonból készült járólapokat is (24). Védőszemüveg és munkakesztyű használata nagyon ajánlott! Az élre fektetett burkolatnál természetesen az ép élükkel felfelé rakjuk le a félbevágott darabokat, míg a lapjára rakottaknál vésővel igyekezzünk egyenesre faragni a letört él felületét, s faragott élével a szélek felé nézőn rakjuk le. Minden egyes lerakott sort az előzőkhöz igazodva egyenes léc élével ellenőrizve igazítsuk egy szintbe. A szegélyeket azonban mindig egy sorral megelőzve rakjuk le. Az útburkolat épségét nagyban megerősítik a mélyen beágyazott szegélyek. Ezek lehetnek törött járólapokból kialakítottak is, s az sem baj, ha felső élük 2-3 cm-nyivel a járófelület alá esik. A fő az, hogy szilárdan álljanak, s közrefogják a lerakott burkolóelemeket.
A lerakott útszakaszt még egyszer döngölve tömörítsük, majd szórjunk a tetejére finom homokot, azt seperjük be a hézagokba, s meglocsolva kellően ülepítsük (25). Ha a fugahézagok még nem töltődtek fel teljesen, a műveletsort ismételjük meg. A burkolást csak ezt követően folytassuk a következő szakaszon.
Ha kombinált, tégla és kavics-, vagy zúzottkő feltöltésű burkolatot kívánunk készíteni, akkor előbb a téglamintázatot rakjuk le, majd szintbe állításuk után öntsük közéjük az adalékanyaggal bekevert betonhabarcsot. A keverési arány: 1 vödör cementet 4 vödör adalékanyaggal kell összekeverni. Két óra múlva, mikor már az elterített burkolatban a beton kezd meghúzni, óvatosan, szitáló vízpermettel mossuk le a felül levő kövekről a habarcsot, s hagyjuk a betont megkötni. A járófelület lemosását nagyon óvatosan végezzük el, mert a felszíni kődarabokat csak akkor köti meg szilárdan a beton, ha 2/3-ad részükig a habarcsba ágyazottak. Hasonló módon járjunk el a nagyobb folyami kavicsokból készített burkolatoknál is, de most előbb egy alapozóréteget terítsünk fel, majd erre töltsük rá a nagy kavicsokkal 1:3 arányban bekevert habarcsréteget, s a felületet deszkával megnyomkodva egyengessük el. A mosásnál pedig legyünk még óvatosabbak, mert a kimosódás veszélye itt is fennáll.
Termésköveknél azonban elégséges ha azokat egymásmellé téve rakjuk le a homokágyba. Az ilyen jellegű útburkolatok sem nélkülözhetik azonban a tömörítést, ami a felületükre helyezett deszkapalló döngölésével végezhető el. Az ilyen burkolatoknál azonban ajánlott a fugákat cementes habarccsal kitölteni, mert ez kellően összekapcsolja az egyébként egymás mellé nem illő köveket, s a burkolat így szilárdabb lesz.
Igényesebb épület melletti területet, vagy teherbíró út burkolatát célszerű habarcsba fektetni. Ilyenkor tegyünk puha habarcs kupacot a tégla, vagy kő helyére, lapítsuk szét, helyezzük rá a burkolóelemet, majd kalapács nyelével megütögetve illesszük a helyére. A téglák, vagy kövek között 1,5 cm hézag legyen. A felület egyenességét, oldalirányú lejtését lécre erősített vízmértékkel ellenőrizzük. A hézagokba azonban majd csak a téglák benedvesítése után öntsünk híg habarcsot, mert különben a habarcsból elszívja a nedvességet, s hamar szét fog töredezni.
Útbontásból származó kockakövekből is készíthetünk szép kerti utakat, de ez főként bejárati utakhoz célszerű felhasználni, hiszen ez az anyag nagyon kopásálló. Homokba, vagy habarcsba ágyazva egyaránt lerakható, sőt betonlapok kiegészítő keretezéséhez is nagyon alkalmas, hiszen a kövek mérete egyenletes. A beton járólapok jellegtelenségét azonban nemcsak a szegélyezéssel, hanem egy-egy lap helyére történő berakásukkal is változatossá teszik. Kellő mennyiségű kiskockakőből és beton járólapból 45 fokban elforgatott fektetési mintával kimondottan igényes terasz-, vagy előtérburkolatokat is készíthetünk. A betonlapokat ilyen esetekben nem kell átlósan eldarabolni, ezeket a részeket kiskockákkal célszerű, mintegy keretként kirakni (26). Ilyen esetekben a sóder ágyazat tetejére 2 cm vastagon terítsünk fel száraz homokkal összekevert cementet (27), s a köveket ebbe az alapba fektessük le (28). A kockák között most csak 1 cm-es hézagokat hagyjunk. Ha esetleg a kockákat félbe kellene vágnunk, azt homokra fektetett betonlapon, éles vésővel hasítsuk ketté (29). Végül a hézagokba is töltsünk homokkal szárazon összekevert habarcskeveréket, majd a hézagokba seprése után vízsugárral mossuk le a burkolatot, s döngölővel zömítsük.
Betonból készített járólapokat is célszerű pl. nyitott teraszok folytatólagos burkolatainak lerakásakor habarcsba ágyazni. Az alap ilyenkor lehet akár finom sóder is. Az első lapot a kereteként szolgáló szegély oldalára kent, s a négy sarka alá csapott habarccsal rögzítsük. A következő lap beigazítása előtt a mellette és a felette levő elem élére kenjünk előbb 5-8 mm vastag habarcsréteget (30), majd az alaprétegre csapjunk a kőműves kanálról öt nagyobb kupac habarcsot, mégpedig a sarkok helyére és középre (31). A betonlapot ezt követően illesszük a helyére (32), majd a kalapács nyelével az élei felöl megütögetve nyomjuk a mellette levő elem élére (33). A lapot vízmértékkel ellenőrizve állítsuk be vízszintesre és a többi elemmel egy szintbe. A kiálló sarkot, vagy a ferde lapot megütögetve igazítsuk be pontosan (34). A frissen beépített járólap melletti hézagokat lapos fugázó-vassal besimított habarccsal tömítsük el (35), a felesleges habarcsot pedig még frissiben mossuk le, nehogy belekössön a szemcsés felületbe. Később ugyanis ezt már nem tüntethetjük el.

Lépcsők is kellenek

A telkek útjainak jelentősebb szintkülönbségeit lépcsőkkel szokás áthidalni. Hogy valójában hány lépcsőfok kialakítására van szükség, azt még a talajrendezés során kell eldöntenünk. A méretét illetően a 15-17 cm fellépő magasságúak és a 30 cm szélességűek mondhatók ideálisnak. Ezeken kényelmesen, járásunk ritmusában lépkedhetünk fel. Az úton járókat az alacsonyabbak éppen úgy, mint a magasabbak kizökkentik a megszokott haladási ritmusukból.
Amennyiben tehát lépcsők beépítése szükséges két útszakasz szintbeli különbségének az áthidalásához, ajánlatos 30 fokos lejtésű, közepes lépésmagasságú fokokkal megépíteni. Az esetek többségében viszont ez jelentős talajmunkát igényelne, ezért többnyire inkább a talajszintekhez igazodó, csekély tereprendezést igénylő megoldások valósulnak meg a sajátépítésű kerti utak lépcsőinél, s ez érthető is.
Ám olyan saját úton, amelyet naponta többször is kénytelen a tulajdonos használni, ajánlatosabb mégis a fárasztó tereprendezést vállalni, mintsem éveken keresztül bosszankodni a rosszul kialakított lépcsők miatt.
Ami pedig a lépcsők burkolását illeti, ott se mindig a kézenfekvő megoldások a legmegfelelőbbek. Itt nagyon fontos az alapréteg szilárdsága. A termőtalaj döngöléssel elég jól tömöríthető, a zúzottkő alapréteg pedig jól elvezeti majd a csapadékot. A burkolást ajánlott betonhabarcsba fektetett elemekből kiépíteni, hogy időtálló és kellően szilárd legyen. A lépcsőket alulról felfelé, szintező zsinegekkel pontosan kitűzve alakítsuk ki. Előbb az alapsort fektessük le, majd ennek végére támaszkodóan következhet a legalsó lépcsőfok. Ha fedőlappal fedett a fellépő, akkor ez 2 cm-nyire nyúljon túl a fokfalat alkotó darabok felső élén. A fokok vízszintessége nagyon fontos. Minden következő fok az alatta levő végére támaszkodjon, felületét, tehát a fellépőket a fokfal anyagának a vastagságával megnövelt szélességben kell beburkolni. Az elemek között most is hagyjunk 10 mm széles hézagokat, mert a keskeny hézagokba nehéz kellő mennyiségű hézagoló habarcsot juttatni.
Kis lejtésű útszakaszoknál alkalmazhatunk széles lépcsőket is. Ezek építését az útéhoz hasonló módon végezzük, ám a fokok magasságával azonos méretű, lehetőleg nagyméretű burkolóelemek alkossák a fokfalat, mert ezek kevésbé hajlamosak a kilazulásra (36). Érdekes hatásúak a körívesen, testes szegélykövekkel keretezett, s kiskockákkal burkolt lépcsők is, amelyeken lépésváltás nélkül lehet lemenni (37). A keretszegélykövek itt csak a fokok középső részén támaszkodnak fel a fellépő felületek burkolatára, de még kellően szilárd támasztékot biztosítanak minden lépcsőfok szélének. Az ilyen lépcsők azonban több munkát igényelnek, mint a hagyományos egyenes élűek.

Kör alakú felületek kialakítása

Az egyenes határvonalú területek és formák merev szabályosságát általában érdemes ezektől eltérő ívelt formációkkal ellensúlyozni, tompítani. A zárt, merev rend oldásaként újabban nagyon kedveltek az ugyancsak szabályos kerek formák, amelyek előnyös hatása vitathatatlan. Még egy kis előkerti utat is képes látványosan kellemessé tenni a közepén köralakban kirakott kis terecske (38), s nem érezzük bosszantónak, ha emiatt csak kis kitérővel mehetünk az ajtóhoz.
Az ilyen kör, vagy csak ívesen megformált burkolatok kialakítása ugyan több figyelmet igényel mint a megszokott egyenesekkel határolt területeké, ám eltérés csak a kitűzésben és a burkolóelemek elhelyezését illetően van. E munka pontos menetét egy későbbi lapszámunkban mutatjuk be.

Munkavédelem

A burkolómunkák során számtalan alattomos veszélynek vagyunk kitéve, amelyet azonban előrelátással elkerülhetünk. Ilyen munkákhoz először is jó szerszámok kellenek: ép nyelű ásó, lapát, kalapács, véső, stb. A sérült nyelű, kiperemeződött végű szerszám használat közben akár komoly sérülések előidézője is lehet, hiszen az ilyen munkákhoz általában jelentős erőt kell kifejteni, s az ilyenkor lerepülő kalapácsfej, vagy a kiverődött végű véső mély sebeket ejthet rajtunk.
A védőeszközökről se felejtkezzünk el, hiszen a kövek mozgatásakor óhatatlanul előfordulnak kisebb nagyobb zúzódások, ami ellen csak a védőkesztyű viselése menthet meg bennünket. A kemény burkolóanyagokat időnként darabolni, faragni is kell, amihez viszont védőszemüveg szükséges. A felpattanó kődarabok, szilánkok veszélyes szemsérüléseket is okozhatnak, ha közben nem viselünk védőszemüveget. Útburkolási munkákhoz ajánlatos a burkolás során tartósan a talajra támaszkodó térdünket is védeni. E célra megfelel a kb. 25 cm hosszú, kopott gumiabroncsból levágott darab is, amit két textilhevederrel rögzíthetünk a térdünkre. E térdvédő nemcsak a talajban levő különféle éles, kemény anyagok és tárgyak okozta sérülések ellen véd, de a térdizület fokozott igénybevételét is elviselhetőbbé teszi.
Az útépítés nehéz fizikai munka, amelynek során gyakran nehéz tárgyakat is meg kell emelnünk, s a földel megrakott talicska használata is komoly erőkifejtést igényel, aminek következtében könnyen megroppanhat a derekunk. Ennek elkerülése érdekében nagyobb terhet mindig csak egyenes derékkal emeljünk fel. A túlerőltetéstől meg különösen őrizkedjünk, mert ennek hosszantartó és fájdalmas következményei lehetnek, amit értelmetlen dolog megkockáztatni.