Modell kárpitozás 2.

Előző számunkban az autómodellek bőrkárpitozásának alapfogásait mutattam be, most pedig a finomítását és egyéb kárpitok elkészítésének módjait szeretném ismertetni e téma iránt érdeklődő társaimnak.  

Bőrkárpitok festése

Az üléseknél a bőr alapkárpit felragasztása után annak festése a következő feladat. Tapasztalatom szerint a festés még akkor is előnyös, ha a bőr színe egyébként megfelelő lenne. A festék ugyanis csökkenti az összevágási hibákat, s a bőr felületét is finomítja, fényesíti, pórusait lezárja. A diszperziós festéket pisztollyal szoktam az ülésekre felszórni, természetesen kellő hígítás után. A festék vízben oldódó színezékekkel elég jól keverhető, ám pl. a tempera megtöri a festék fényét, s túladagolni nem célszerű. A különféle színű bőrfestékek természetesen egymással bármilyen arányban keverhetők, s e kevert festéket szoktam idegen színezékkel véglegesen "beállítani". A bőrfestékek tónusa száradás után egy árnyalatnyival világosabb lesz, de ez ritkán szokott gondot okozni. Ecsettel a festéket nehezebb egyenletesen felkenni a parányi ülésekre, s a bevonat vastagabb is lesz, mint akár négyszeri fújással. A vastagon felkent festék a bőr felületi struktúráját jelentősen le is ronthatja. A festék száradásához 4-5 óra szükséges, s utána jöhetnek a díszítések.

Rádlizott tűzések

A tűzések árkait előbb simítócsont élével újból lepréselem, majd az ülést a rádlival veszem kezelésbe. A szárába olyan fogaskereket erősítek amelynek a fogazása elég sűrű, a fogkoszorúját pedig már előzőleg két oldalról ferdére köszörültem. A tűzések öltéseit e célszerszámmal megnyomva imitálom. A sűrű perforálás persze még így sem mérethelyes, ennek ellenére finom díszítő mintázata jól hat a bőrhuzatokon. E célra a karóra fogaskerekek a legjobbak, mert sűrű fogazásúak, s kis átmérőjük miatt a szűk helyekre is elég jól beférnek. Hátrányuk, hogy könnyen "kitörnek" a tűzésárkokból. Ezért előbb csak lágyan, visszafelé pedig már erősen lenyomva görgetem a rádlizó kereket. Így a nyom mélyebb lesz, az "öltések" azonban nem kettőződnek meg, mert a rádlit közben nem emelem fel. Erős nyomást soha nem alkalmazok mintázás közben, mert az felsértheti a bőr felületét. A toldások vonalán két oldalról, de szorosan a toldás mellett mélyítve "varrom" le a kárpitanyagot. A bordásan letűzött részek árkaiba természetesen csak egy varratsor kerül, de azok erőteljesen a bőrbe mélyítettek (1).
Luxus modelleknél nem ritka a kétszínű ülőfelület, ezt általában festéssel szoktam megoldani. Ha pedig az ülések közepe plüss, azt finom bőr hasított oldalából kiszabott darabokkal borítom, amelyeket azután csak festés után ragasztok a helyükre. A hasított oldal ilyen esetekben mindig nagyon hasonlítson az eredeti textúrára, s "szálfekvése" azaz a szőrök mindig hosszirányba legyenek lesimíthatók. A hatásuk adott esetben nagyon élethű lehet.

Néha kéder és zseb is kell

Vannak esetek a mikor az ülések szélét ún. Kéder szegélyek veszik körül. Ezek anyaga vastagabb, s már előzőleg festéken áthúzott varrófonal, amelyet a ragasztórúdon áthúzva, lesimítva, már könnyű az összevágások helyére ragasztani (2). Amennyiben a kéderezett ülésszélek nem összevágottak, a bőrbe életlen kés élével mélyítek számukra sekély árkot. A felragasztott kéder szegély szálakat csak kevéssé hígított festékkel és ecsettel kenem be, közben a festék a ragasztást is megerősíti. Ezt követően még legalább háromszor átszórom híg bőrfestékkel, majd száradás után megint átrádlizom az összes varrást és tűzést.
Nos, ezek lennének az alapfogások, amelyeket szükség esetén azonban "cifrázni" is szoktam. Némely ülésen ugyanis hátsó zsebek is vannak, amelyeket utólag érdemes a helyükre ragasztani. A zsebdarabok szélét elég nehezen, de többnyire sikerül falapra ragasztott csiszolópapírral elvékonyítanom. A bőrdarabkát ilyenkor öntapadó fóliára ragasztva rögzítem, hogy csiszolás közben ne nyúljon meg. A leszélezés (serfelés) után a vékony anyagszéleket egy 0,5-mm-es lemezből kivágott sablonra enyhén, majd a sablonnal együtt erősen az ülés háttámlájára ragasztom (3). A lemezt csak ezt követően, a zseb széleiről óvatosan lefejtve húzom ki a zsebből. Széleit esetleg simítócsonttal az anyagba nyomott kerettel, vagy tűzéssel díszítem, s közben mindjárt a helyére is préselem. Ha fedele is van, ezt megformálását követően utólag ragasztom a helyére (4). Festés után az ülés- vagy oldalkárpit-zseb majdnem olyan mint az eredeti, még térképdarabot is lehet bele helyezni. Az oldalkárpit-zsebek két darabból is megformálhatók, ilyenkor azonban a belsejük béleletlen marad (5).
 

Oldalkárpitok

Az esetek többségében a szépen kivitelezett ülések kirínak műanyag környezetükből. Ezen igényes festéssel lehet ugyan javítani, pl. ha a natúr oldalkárpitokat az ülésekkel azonos bőrfestékkel kenjük át, de a felületi struktúrán ez nem sokat változtat. Ezért kényszerűségből a bőrözést általában az oldalkárpitokon is folytatni szoktam. A dolgom itt már egyszerűbb, hiszen ezek a felületek általában az üléseknél kevésbé domborúak. Igaz viszont, hogy gyakrabban adódnak toldások, s a beszabáshoz többnyire sablonok is szükségesek. Ezekhez vékony kartont használok, s a bőr hátoldalára ragasztva szabom ki a darabokat. Ha csak a kartont kenem be vékonyan ragasztóval a bőrt könnyen lefejthetem róla, majd beragasztózás után azonnal a helyére is rögzítem. Ilyenkor igen óvatosan simítom fel a helyére, nehogy megnyúljon.
  Ajtókárpitoknál a különféle más anyagú pl. bársony, vagy szövet felületek szoktak problémát okozni. Ugyanis nehéz az eredetihez hasonló struktúrájú, de kellően vékony anyagot találni a befedésükhöz. A méretarányok itt nagyon kényesek. A szintetikus plüss, vagy a vékony anyagú bársonytapéta azonban eddig még kisegített a bajból. Esetenként a finom bőrök hasított oldalát is felhasználom a szövetkárpitok imitálására.
 De csak akkor, ha a színe megfelelő, mert ezt aztán nem lehet utólagosan átfesteni, igaz az előbb említett textilanyagokat sem. A kiszabásuk nem nehéz, csak "macerás". Papírra ragasztva ollóval mindegyik jól vágható. Felragasztásuk sem nehezebb, csak a kis darabokat nem szabad nyújtani. Az ajtótest eredeti burkolatát előzőleg természetesen körben kisebbre reszelem, a tűzések, illesztések helyét pedig kimélyítem, mint az üléseknél. Méretük csak befelé lesz kissé vastagabb, de ez ritkán szokott problémát okozni. Régi kocsikon a lábak melletti kárpiton is előfordulnak zsebek, amelyeket az előzőkhöz hasonlóan ragasztok a helyükre. A kisebb méretűeket azonban csak rádlizott tűzésekkel teszem láthatóvá, hiszen a méretük csak ezt teszi lehetővé.

Díszlécek, fémküszöbök, s egyéb alkatrészek

Az ajtókárpitoknál előfordulnak fém díszlécek, alul pedig a különféle krómozott sávok, küszöbök sem ritkák. A díszlécekhez fényesre polírozott ónozott rézhuzalokat, a fémsávokhoz pedig vastagabb fényes alufóliát, mattított, papír hátoldalú fóliákat használok. A huzalokat tűhegyről alájuk szivárogtatott pillanatragasztóval, a fóliasávokat pedig a szokásos ragasztóval erősítem a helyükre. Az ajtókon levő kilincsek, fogantyúk helyét az eredeti darabról, a bőrt átszúrva jelölöm át az új kárpit felületére, s ezen alkatrészeket is pillanatragasztóval rögzítem a helyükre. Vékony alumínium lemezből vágom ki a biztonsági övek csatjait is, az öveket pedig kimosott vászon-pausz batiszt anyagából, vagy ripsz selyemből levágott csíkokból szabom ki. A szálak felfejtődését az anyagok hátoldalára felkent, s szalmiákszesszel felhígított maszkoló-hártyával akadályozom meg. Ez vékony rétegben megszáradva alig színezi el a sötét tónusú textíliát, s az egyébként könnyen szétfoszló textíliák szálait is megköti. Az egyéb fém díszítményeket is vastagabb alufóliából készítem el, de még a kárpitozás előtt ceruzás satírozással veszek róluk "dombornyomású" mintát. Ezek alapján már nem túl nehéz a lemásolásuk, s a vastagabb alumínium fóliából kivágott darabok már eleve krómozott hatásúak. Ezt némi finom polírozással még fokozni is lehet.

Kardánalagutak és padlószőnyegek

Igaza van Murphynek!! Ha egy problémát megoldasz, az számos másikat kölykezik. Nos, ez a kárpitozással is így van, hiszen az összkép nem teljes, ha csupasz a kardánalagút teteje és a padló lemezét sem takarja szőnyeg. Ez nem túlzó igényesség, hiszen már a Tamiya is mellékel padlókárpitot némely autójához, pl. a Jaguár Mk II.-höz. Egy nyitott sportkocsi utasterében a luxuskárpitok pedig egyértelműen igénylik az alsó-, s egyéb kiegészítő burkolatokat is. A kardánalagutat általában bőrrel szokás lefedni, s ebbe süllyesztve szerelik be a különféle szerelvényeket, de esetenként a padlószőnyeg anyagából szabott burkolat is takarhatja. A modelleken ezt úgy szoktam megoldani, hogy előbb a padlószőnyeg darabjait szabom a helyükre, majd kiszabom a boksz kárpitját is. Ez utóbbit előbb, a padlószőnyegeket pedig csak ezt követően ragasztom a helyére. A vékony anyagú textil padlószőnyeget mindig vékony papírra ragasztva szabom ki és így is kerül a kocsi belsejébe, hiszen a papír nagyon jól ragasztható. A kardánalagút burkolatát alul ezáltal a padlószőnyeg határozott kontúrjával ideálisan lehatárolja. A padlószőnyeg anyagát azonban előbb színe szerint, majd anyaga alapján választom ki. A vékony nejlon jersey anyagok, esetenként a vékony hasított bőr is megfelel erre a célra, csak arra kell ügyelni, hogy nyújthatók legyenek, de szálaik ne legyenek bomlásra hajlamosak. Kiszabásukhoz csak éles olló szükséges, felragasztásuknál meg vigyázni kell, hogy a ragasztó ne üssön át az anyagukon. Ha a padlólemezbe mélyítetten mintázott gumiszőnyeg is található, akkor arról plasztilin mintát veszek, majd szalmiákszeszes maszkolóval kiöntve készítem el az önálló darabot, amit feketére fújás után közvetlenül a szőnyegre ragasztok. Plüss anyagoknál azonban e helyeken a szálakat ragasztóval átitatva lepréselem, hogy a gumiszőnyeg darabja belesimuljon a szőnyegbe. Így a mintázatát is "átmásolom", s az anyaga is valóságosan gumiszerű lesz. Ha pedig erre nincs megfelelő minta, akkor egyszerű, bordázott felületű textildarabot ragasztok a pedálok alá. Ezt ripsz selyemből vágom ki, majd felületét matt feketére fújva teszem gumihoz hasonlóvá.

Tetőkárpitok

A modelleken sok esetben az ablaküvegek a karosszéria oszlopainak a belső oldalára ragasztandók. Egy nagyobb autón viszont ezek a részek csúnyák, amit csak a hiányzó tetőkárpit beragasztásával lehet eltüntetni. Anyagául vastagabb, fénytelen, világos szürke, drapp, vagy vajszínű bőrt használok, amit csak ritkán szoktam festéssel korrigálni. Ezek ugyan alig nyújthatók, de erre ez esetben nincs is szükség. A kárpitot szabásminta alapján, s lehetőleg az eredeti kivitel tagolásához igazodva vágom ki esetleg nedvesítés után simítócsonttal megnyomva imitálom az illesztési vonalakat. A széleket csiszolással vékonyítom el, majd a szélvédő üvegek beragasztása után a tetőkárpit darabjait az üvegek éle mellé illesztve ragasztom fel. Az összevágások pontosságára nagyon ügyelek, mert a hibák még a nagyobb kocsikon is elég szembeötlők. Így az utastérben már teljes az összhang – feltételezve, hogy a felragasztott kárpitok kellően vékonyak – s a látvány valószerűbb, mint a festett műanyagé. Azt azonban mindig vegyük figyelembe, hogy az esetleges mérettorzulások, valamint az elnagyolt kivitel ezt a hatást teljesen le is ronthatja. Kellő rutinnal azonban e veszélyek elkerülhetők, a valóságos kárpitok pedig jelentősen emelik a modell értékét.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Babos János

Címkék: modell, modellezés

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Egyéni dísztárgyak

Az otthonát mindenki igyekszik különféle dísztárgyakkal sajátosan egyedivé tenni. A készen vásároltak persze igényes darabok, ám ezek mellett a saját személyes élményeinkre utaló tárgyakkal is...


3D nyomtatás

A 3D, vagyis háromdimenziós nyomtatás ma már nem egy elképzelés, vagy létező, de csak a gazdagok számára elérhető lehetőség. A technika itt van a mindennapjainkban, és sok helyen használják is,...