Óriás jukka

Az óriás jukka a manapság nagy divatja mindenekelőtt egzotikus megjelenéséből adódik. A korábban még csak egy törzses, napjainkban azonban gyakran már többtörzses, különböző törzsmagasságú, valamint bizarrul többfelé elágazó törzsű levélüstökös, terebélyes formájában, valóban szinte páratlan különlegességszámba megy.
Mexikói hazájából többnyire nyirkos, rostos tőzeg vagy kókusz anyagba ágyazott aljú, apróbb-nagyobb méretűre felfűrészelt törzsdarabok formájában indul a rendszerint hosszadalmas európai célállomású hajóútjára. Időközben már megkezdődik az alján az új gyökerek képződése, a csúcsrészhez legközelebbi rügyeinek megduzzadásával együtt. Gyakoribb azonban, hogy még teljesen gyökértelenül és hajtás nélkül kerül az európai és közöttük a vele foglalkozó magyar kertészekhez. Jellegzetessége az is, hogy a törzsdarab felső metszlapján, a berohadás ellen, légmentes szigetelő borítás fedi. Így megérkezve ültethető be a méretéhez illő vagy még inkább viszonylag kis tartóedénybe, de akár már dézsába, ládába is, egészen laza tőzeges földbe, illetve keverékbe vagy csak tiszta tőzegbe. A továbbiakban a magas páratartalom biztosítása érdekében fóliával is fedve, ugyanakkor csak legfeljebb mérsékelten öntözve, kifejezetten melegben tartva, érhető el nagy biztonsággal a jó begyökeresedés. A csúcsához közel pedig kialakul legalább egy oldalgyűrűből kihajtó, jellegzetes pálmaszerű levélüstök.
A levelek sötétzöld színűek, kifejezetten hosszúak, kihegyesedők és szívósak. A csúcsuk valósággal szúrós, fölfelé állóak, vagy részben ívesen lehajolnak. Ezek adják a díszét.
Az igénye minden tekintetben viszonylag könnyen kielégíthető, amolyan "mindent kibíró" növény. Bár kifejezetten fénykedvelő, és ezért nyáron teljesen napos és télen is nagyon világos helyet kíván, azért a szerényebb fényellátottsággal is beéri, csak ilyenkor nyúlánkabbak lesznek a levelei. Ha ekkor - helytelen módon - nem hűvösben van, akkor bizony csúnyán nyúlottá válik. Télen, az ilyenkor rendszeres fényszegénységre tekintettel, jobb is mindig csak egészen alacsony hőmérsékleten, 6 °C körül tartani, nyáron viszont melegben legyen.
Soha ne váljon túlöntözötté, mert a pusztulásának ez a leggyakoribb előidézője. Télen keveset kell csak öntözni, szinte majdhogynem szárazon tartható, ellentétben a nyári rendszeres öntözésével. A megrekedő, pangó víztől mindenképpen óvni kell. Tápanyag utánpótlása havonta egy-kétszeri, és csak pár ezrelékes töménységű tápoldat adagolásával megoldható. Ilyen pótlólagos tápanyagellátás, fejlődést serkentő hatása nélkül is kinőheti a helyét. Leveleinek permetezése vízzel, legfeljebb a rájuk rakodó por eltávolítása érdekében szükséges, ugyanis kifejezetten jól tűri, még a nagyobb fokú légszárazságot is.
Elhelyezésének fő szempontja legyen - minél jobb fényellátásának a biztosítása mellett - hogy az igen markáns, feltűnő megjelenése miatt, magányosan - szoliterként - elhelyezve mutat különösen jól. Megfelelő méretben még padozatra is leállítható. Esetenként egyéb, hasonlóan hosszú, lándzsás levelű vagy ugyancsak törzses növények társaságában igazán látványos, kiváltképpen modern berendezésű lakásban.
Kikerülhet folyosóra, lépcsőházba vagy verandára is. A szobaméreteket végleg kinőve, előterek, csarnokok kiváló dísze lehet, feltéve, hogy itt elég fényt kap, és télen sem süllyed tartósan fagypont közelébe a hőmérséklet. A huzattól viszont különösebben nem szokott szenvedni, még az ilyen külső elhelyezésekor sem.
Átültetése legfeljebb fiatal korában szükséges, évente, a szokásos kora tavaszi vagy nyár eleji ültetési idényben. Idősebb korában, amikor már körülményes az átültetése, nem tanácsos gyakran bolygatni. Legjobb a talajfelszín lehántható rétegét földszerű érett trágyával vagy legalább tápdús, friss földdel kicserélni. Ebből az öntözővíz moshatja a tápanyagokat a gyökerekhez.
Szaporítása a leválasztott oldalhajtása enyhén nyirkos homokba vagy homok és tőzeg keverékébe történő eldugványozásával házilag is megoldható. Vízbe állítva is gyökeret ereszthet az ehhez leválasztott oldalsarj, ami azonban mindig már legalább pár leveles legyen, apró kis hajtástő-résszel, amiről a legalsó leveleket le kell szedni. Ezek különben rothadásnak indulhatnak. Az időközben tönkrement törzsű példány még ép állapotban lévő, és így levágható levélüstökös részei is hasonló meggyökereztetéssel hasznosíthatók, a "veszett fejsze" egyfajta mentéseként is.
Ártalmára lehet a túl sok nedvesség, ami a törzs rothadásához is vezet, a gyökérpusztulást követően. A levelek alulról felfelé haladó sárgulásában és a törzsrész megpuhulásában, majd az ezt követő gyökérpusztulás tünetsorában mutatkozó betegség házi körülmények között gyakorlatilag gyógyíthatatlan. Esetleges fellépésekor meg kell válni az ilyen módon fertőzött példánytól, nehogy tovább terjessze ezt a veszélyes betegséget. Olykor a takácsatkák telepedhetnek meg rajta. Ez megfelelő rovarölő készítmény ismételt alkalmazásával orvosolható elég hatékonyan.