Bizarr!?

Üveges polc

Ennek a polcnak csak annyi köze van a mi üveges táncunkhoz, hogy ott is a butélia a fő attrakció, csak abban még nedű is van. Az eredeti német konstrukciójú polcnál ugyanis minden emeletet négy kiürült kristályvizes palack hordoz a nyakán, és minden polclap kalodaként szorul a nyakukra. A polclapok 300 mm szélesek, 1000 mm hosszúak és 25-30 mm vastagok. Az alapverziónál ugyan csak a palackok szájnyílására szorosan illeszkedő süllyesztékek biztosították a "műtárgy" stabilitását, ám alkotója bizonyára a saját kárán tanulva szisztémáját tovább fejlesztette. Az üvegek nyakát átmenő furatokba dugva tette biztonságossá a polcot. Ám ebben az esetben minden második lapon a furatokat az üvegek talpátmérőjének megfelelő, és a nyakméretük felével beljebb kell kifúrni, hogy az alsó palackok kinyúló nyaka ne akadályozza a másik négy butélia elhelyezését. Az ilyen elrendezésű polc üvegei, mint azt képünk is bizonyítja, vázaként is használhatók. Ilyetén módon akár öt "emeletes" polc is összeállítható.
A harmadik variáció már sokkal nagyobb biztonságra törekvő, ugyanis ennél az üvegek már csak jellegzetes küllemű távtartóként szolgálnak, a polclapokat egyébként a sarkaikon átfűzött 3-4 mm-es drótkötelek tartják függőlegesen és kimozdulás-mentesen. (Akit érdekel, kötélpolc készítését összevont 7-8. számunkban mutattuk be.) Az üvegeket egy-egy 20 mm mély vakfurat rögzíti a helyükre, de e célra a polclap aljára felcsavarozott fadugók is megteszik.
Az ötlethez vannak sajátosan magyaros tippjeink is. Az új boros flaskák sokkal attraktívabbak, mint a vizes palackok, célszerű tehát ezeket használni konzolként. Mivel egy polchoz legalább nyolc, még inkább tizenkét borosüveg szükséges, ezeket egyszerre vegyük meg, és amilyen tempóban fogy belőlük a remek nedű, olyan gyorsan állíthatjuk fel a butéliás polcunkat. (Absztinens ezermesterek az üvegvisszaváltóknál próbálkozzanak üvegvásárlással.) Ám amíg a következő emelethez szükséges palackból elkvaterkázzuk a nedűt, ne menjünk a már elkészült polcemeleteknek még a közelébe sem, mert labilis a szerkezet, s zokon veszi, ha borvirágos jókedvünkben barátilag oldalba lökjük. Ez ellen úgy lehet védekezni, hogy először is messze ívben kikerüljük, az üvegek talpát pedig kétalkotós műgyanta ragasztóval az alsó polclapra ragasztjuk. A padlót azonban kíméljük meg az ilyen megkötésektől. Előtte persze ajánlatos durva csiszolópapírral felérdesíteni a talpfelületeket. Ezt még az üvegnyakakat kalodaszerűen közrefogó és a drótköteles változatnál is ajánlatos megtenni! Egyébként a vázaként is használható üvegekben nem könnyű vizet cserélni, hacsak nem használunk ilyenkor műanyag leszívó csövet. A kicsorgó vizet pedig a padlóra helyezett tálba fogjuk fel. A vágott virágok jól mutatnak a palackokban, ám arra számítsunk, hogy a palackok belső tisztítása elég körülményes.

Fakírfotel

Első pillantásra nagyon megkapó a látványa, de rögvest úgy vélhetjük, hogy a forma nem minden, ezen a heverő fotelen bizony csak a fakíroknak lehet kényelmes a pihenés. A tapasztalat ugyanis az, hogy már a 20x20 mm-es szemnagyságú huzalbetétes széken sem lehet 5-10 percnél tovább ülni anélkül, hogy rácsmintás ne lenne az ember "nadrágja". A pihenőbútor "szeletelt" felülete sem lehet sokkal kellemesebb hatású, még akkor sem, ha a fejtámlaként felcsavart takarót leeresztik a felületére. Egyébként kényelmes lenne ez a heverő fotel, csak a fránya ízelt fekvő felülete ne lenne olyan húsbavágóan recés. A vonzó modern forma ennek ellenére némelyeket az elkészítésére sarkalhat. Reprodukálásakor 20 mm vastag rétegeltlemez kell a tartóvázához, irdalt "párnázatának" kialakításához pedig 15 mm-es rétegeltlemez is elég. A kettős vázelemet a hátsó sarkánál egymásba lapoltan célszerű összeereszteni, s akkor már szinte alig lesz egy táblából leeső hulladék. A párnázat kialakításához különféle szélességű, egységesen kb. 600 mm hosszú lapok szükségesek. Ezeket az ívelt részek tetején is csak 25 mm-re egymástól, ollós illesztéssel lehet az elkészült vázelem élébe kialakított fészkekbe ragasztani. A váz ívelt részein a fészkeket sugárirányba tájolva kell kialakítani, mélységük azonban csak 30 mm mély legyen. A keresztben álló hevedereken azonban a helyezőfészkek mélysége változó. A hevederek éleit csak finoman célszerű lekerekíteni. Ha igénnyel készíti el valaki, felületkezeléséhez a politúrhoz hasonló ultrastabil bevonóanyagot használjon. Az összeragasztott heverő igen szilárd szerkezetű, felülete pedig 20 mm vastag, lenvászonba húzott habszivacs betéttel megpuhítható, és akkor már nemcsak dekoratív, hanem lágyan sima is lesz ez a pihenőbútor. Váratlan, s nem kedvelt látogatókat azonban csak a puszta ízelt felületre ültessük, mert igen hatásos "vendégmarasztaló".
Habpárnázottan viszont kényelmes tv-fotel lehet. Ha még így is hamar elzsibbad rajta a hátsó felünk, akkor valószínűleg unalmas műsort nézünk, mert különben fájó, vagy zsibbadt tagjainkra csak a felálláskor figyelünk fel. Azon persze lehet vitatkozni, hogy ilyenkor a műsor, vagy a fakírfotel volt rosszabb hatással ránk.

Célzókészülékes kalapács

Veszélyes szerszám a kalapács, mert nemcsak a szegek fejére, de az ujjunkra is nagyot üthetünk vele. Hja kérem, célozni nemcsak a fegyverekkel, hanem a kalapáccsal is kell. Ezért is fejlesztették ki - a gyakorlatlan barkácsolók számára - a célzókészülékkel ellátott kalapácsot. Fejének elején kiálló, áramvonalas célzólap van, elkeskenyedő végén - a smallján - pedig a célkereszt másik, V-alakú bemarással kialakított része található. Nem új találmány, évekkel ezelőtt egy londoni "Do it Yourself" vásáron mutatta be egy neves kéziszerszámgyártó. E korszakalkotó termék azonnal keresett cikk lett, ám furcsa módon mindenki a barátját, ismerősét szerette volna megajándékozni vele, egyáltalán nem félreérthető, mondhatni kaján célzásként.
A célzókészülékes kalapács azután, mint szürke szamár a ködben, eltűnt a porondról. Ugyanis csak egy jól sikerült reklámfogás volt, bizonyítandó a cég részéről, hogy ők még a kétbalkezeseknek is készítenek használható szerszámokat. Az ötletet viszont feleleveníthető, és magunk is használhatjuk, pl. tréfás ajándékként a következő kipróbált recept szerint.
Csenjük el, vagy kérjük kölcsön kiszemelt "áldozatunk" kedvelt kalapácsát a születés-, esetleg névnapja előtt egy héttel. A szerszámot amennyire lehet, újítsuk fel, csiszoljuk simára, esetleg még a nyelét is kicserélhetjük. Az elejére készítsünk 3x30 mm-es laposvasból kivágott és fényesre csiszolt célzóvasat, majd pillanatragasztóval rögzítsük a kalpács elejére. A célzókészülék másik darabját ugyancsak laposvasból fűrészeljük ki. Az egyszerűbb változathoz elég egy 15x10 mm-es darab, amelynek a közepét ék alakban kireszeljük, alsó élét pedig a kalapács fokának ferdeségéhez igazodva munkáljuk le. A darabot ugyancsak pillanatragasztóval rögzítsük a kalapácsra, majd a szokásos módon, de a fényesre csiszolt célzókészülék kivételével fessük le a kalapács fejét, nyelét pedig lakkozzuk le. Az újszerűvé tett kalapácsot ezután a jeles napon ízlésesen becsomagolva azzal adjuk át az ünnepeltnek, hogy bár a kalapácsát elvesztettük, de helyette megajándékozzuk egy másikkal.
A várható derültség elültével azután megtaníthatjuk a célkereszt használatára, majd később csendben világosítsuk fel, hogy a semmire sem használható, és a munkát csak hátráltató részek hidegvágóval egy szempillantás alatt eltávolíthatók, s akkor újból rátalál elveszett kedvenc kalapácsára. Munkánk jó része ugyan ezzel kárba vész - a darabok esetleg más személynél újfent felhasználhatók - ám barátunk és a társaság derültsége megér ennyit.