Korszerű vakolatok

Szárazhabarcsok fajtái és alkalmazásuk

A szárazhabarcs gyárilag előkevert, valamilyen kötőanyagot, töltőanyagot és tulajdonságjavító adalékot tartalmazó keverék, amelyhez közvetlenül a felhasználás előtt kell ivóvíz tisztaságú vizet keverni.
A szárazhabarcsok lehetnek általános rendeltetésű tömeghabarcsok és speciális habarcsok. Az általános vakoló, falazó és felületképző tömeghabarcsok olyan mész, cement vagy gipszbázisú anyagok, amelyeket az építőiparban falazásra, vakolásra és felületképzésre használnak. Az ásványi töltőanyagok mellett bedolgozást könnyítő, tulajdonság javító adalékokat tartalmaznak.
A speciális habarcsok valamely tulajdonságukkal kiemelkednek az általános habarcsok közül. Ilyen lehet például a vízzáró-, rugalmas ágyazó-, sav- és lúgálló-, gyorskötésű-, hangszigetelő-, hőszigetelő habarcsok stb. Kötőanyaguk a cementen, mészen, gipszen túl lehet egyéb más anyag is, mint például vízüveg. Ezek a habarcsok is minden esetben tartalmaznak bedolgozást könnyítő és tulajdonságjavító adalékokat.

A tömeghabarcsokat felhasználás szerint további csoportokra tudjuk tovább bontani:

A falazóhabarcsok falazóelemek összekötésére, teherelosztásra és hézagkitöltésre alkalmazhatók. Ezek általában mész-cement bázisúak és ásványi töltőanyagúak.
A vakolóhabarcsokat az épületek falazataira, mennyezeteire hordják fel, azok egyenetlenségeinek kiküszöbölésére, állaguk védelmére és a rájuk kerülő felületképzések megfelelő alapfelületének biztosítására. A homlokzati vakolóhabarcsok csak mész-cement, vagy műanyag bázisúak lehetnek, amelyek ellenállnak az időjárás hatásainak, vízfelvételük kisebb, tapadó-szilárdságuk nagyobb, mint a belső vakolóhabarcsoké. A belső vakolóhabarcsok csak az időjárás hatásaitól védett helyeken használhatóak fel. Ebből adódóan kötőanyaguk lehet mész, cement, gipsz is.
A felületképző habarcsok olyan habarcsok, melyek a falazatok végleges felületének kialakítására alkalmasak, akár homlokzaton, akár belső felületeken.
A fedővakolatokon belül meg szoktak különböztetni nemesvakolatokat, vékonyvakolatokat és kőporos vakolatokat. Az anyagukban színezett fedővakolatok időjárásálló és színtartó szervetlen pigmenteket tartalmaznak. A felületképző habarcsok felületi struktúrája sokféle lehet, például kapart, kapart hatású, dörzsölt, szórt, fröcskölt stb.
Amikor házunkat szeretnénk kívülről is befejezni, hatalmas lendülettel, vetjük bele magunkat az anyagok keresésébe, és ha már tudjuk is, hogy falazóhabarcs helyett vakolóhabarcsot kell keresnünk, még mindig értetlenül állhatunk a kötőanyagok, és adalékanyagok kavalkádjában, hiszen létezik mész, cement, mész-cement, gipsz, gipszes stb. alapú habarcs.
A vakolatban található kötőanyagok mennyiségi eloszlása alapján megkülönböztetünk mész-, cementhabarcsokat, cementes mészhabarcsokat, meszes cementhabarcsokat, könnyű cementes mészhabarcsokat és hőszigetelő cementes mészhabarcsokat. Ezek közül a cement, hidraulikus mész, és cementes mészkötésű vakolatokat kül- és beltéri vakoláshoz is használhatjuk, míg vizes helységek és lábazatok vakolásához csak cement kötőanyagú vakolatok alkalmazhatóak.
Találkozhatunk a könnyített vakolat kifejezéssel is, amely egy kis sűrűségű, nagy rugalmasságú hidraulikus kötésű anyagot takar, és jó hőszigetelésű falazatok alapvakolataként alkalmazható. Kézzel és géppel egyaránt felhordhatók, ám nem összekeverendők a hőszigetelő vakolatokkal!
A hőszigetelő vakolatok többnyire mész és cement kötőanyagúak, polisztirolgyöngy vagy duzzasztott perlit adalékanyagoknak köszönhetik hőszigetelő tulajdonságukat. Kézzel és géppel egyaránt felhordhatók, elsősorban külső felületekre alapvakolatként.
A gipszkötésű vakolatokat belső terekben használják, általában egyrétegű vakolatként. A vakolatban található kötőanyagok és adalékanyagok mennyisége szerint gipszhabarcsok, meszes gipszhabarcsok, gipszes mészhabarcsok stb. lehetnek. Gyors bedolgozhatósága és kedvező épületfizikai tulajdonságai miatt napjaink kedvelt belső vakolattípusa.
A teljesség igénye nélkül megemlíthetők a szerves és/vagy műanyagkötésű vakolatok is, melyek általában felületképző vakolatok. Adalékanyaguk többnyire ásványi eredetű.

Vakolatok felhasználása

Miután kiválasztottuk a megfelelő vakolatot házunkra, gondoljuk végig, hogyan is kerül fel a homlokzatra, falaink felületére.
Mint általában a befejező szakipari munkáknál így a vakolások előtt is az alapfelületek javítása az első lépés. A laza, szennyezett részeket el kell távolítani, és pótolnunk kell a hiányzó részeket. Következő lépés az alapfelület előkezelése. Ebbe beleértendők az élvédő, dilatációs profilok elhelyezése, és a felület kellősítése (előfröcskölés, tapadásjavítás stb.) is.
A vakolatok és az alapfelület közti megfelelő tapadás kialakításának érdekében tapadásjavító alapozásokat szoktak alkalmazni. Ilyen tapadásjavító alapozások a fröcskölt alapozás, a tapadóhidak, a különleges tapadásjavító habarcsok, és a különleges iszapszerű alapozók. Ezekről szükség esetén a gyártók bővebb információt tudnak adni. Ezután általános esetben három nap várakozási idő következik. Az alapvakolat felhordása ennek az időnek letelte után kezdődhet. Az alapvakolatot kellő rétegvastagságban lehúzzák, és kialakításra kerülnek a síkok. Ilyenkor az elhúzás nyomai, esetleges fészkek láthatóak maradnak, melyeket átdörzsöléssel összedolgoznak. Ha az alapvakolat több rétegben kerül felhordásra, az egyes rétegek felületét az összedolgozást követően kaparással durvítják.
Az alapvakolatra belső vakolatok esetén már csak simítóvakolatot hordanak fel, egész vékony rétegben. A színvakolatok felhordását egy kiegyenlítő réteg előzi meg, melynek feladata a felület nedvszívó képességének kiegyenlítése és a színvakolat megfelelő alapfelületének biztosítása. A színvakolatot felhordás után hagyni kell egy kicsit meghúzni, ezután lehetséges a kívánt felületi struktúra kialakítása, ami lehet kaparás, dörzsölés, vagy simítás.
A színvakolatot általában festeni is szokták, hogy az esetleges előjövő foltosodások, vagy a munkahézagok nyomai ne legyenek láthatóak.
Ezek után szinte gyerekjátéknak tűnhet az egyrétegű vakolatok felhordása, ami a következő lépésekből áll. Az alapfelület előzőekben leírt módon történt javítását, valamint az előkezelést, profil elhelyezést követően lehet az alapvakolatot felhordani. A kötőanyag tulajdonságánál fogva csak legfeljebb 20-30 m2 felület egyszeri bevakolása lehetséges. A felhordott réteget itt is lehúzzák, és a felületet összedolgozzák. Ezt követően a vakolat simítása, esetleges glettelése következik, ami egyben az utolsó munkafázis is.
Mint az előzőekből kitűnik; legfelül egy felületképző vakolatréteg található. Ezek típusai a természetes színű felületképző vakolatok, a vastag rétegű nemesvakolatok, vékony rétegű nemesvakolatok, műanyagkötésű vakolatok, szilikongyanta kötésű vakolatok valamint a szilikátvakolatok. Ezek közül - a gyakori alkalmazásuk miatt - kiemelnénk a nemesvakolatokat.
Sarkalatos különbség a vastag rétegű és a vékony rétegű nemesvakolatok között, hogy míg az elsőt szemcseméreténél vastagabb rétegben, addig utóbbit a szemcseméret vastagságában kell felhordani az alapfelületre.

A felületképző vakolatok felhordása a következő:

- Ha a felületre fedővakolatot hordanak fel, akkor az alapvakolatot nem szabad simítani, vagy dörzsölni. Rossz nedvszívó képességű alapfelület esetén szükség lehet előnedvesítésre, vagy valamilyen, a fedővakolathoz - a gyártó által előírt - vakolatalapozásra.
- Az alapvakolat felhordásának vége és a fedővakolás felhordásának kezdete között legalább 3 hétnek kell eltelnie. Rossz időjárási viszonyok esetén ennél az időtartamnál hosszabb várakozásra is szükség lehet.
- Durva alapfelületek, hőszigetelő alapvakolatok, valamint mész-cement bázisú alapvakolatok esetén a vékonyvakolat szemcseméretétől függően szükség lehet egy köztes, kiegyenlítő réteg felhordására is. Olyan alapfelületeket, amelyeken az alapvakolat felhordásakor cementkéreg képződött, a fedővakolat felhordása előtt vakolatgyaluval kell érdesíteni.
- A felületképző vakolatokat csak a tökéletesen előkészített alapfelületekre szabad felhordani. A vastag rétegű vakolatokat a gyártó előírása szerinti vastagságban, a vékonyvakolatokat mindig a szemcseméretnek megfelelő vastagságban kell felhordani. Felhordáskor különös figyelmet kell fordítani arra, hogy csak a megengedett hőmérsékleti tartományban dolgozzunk. A friss vakolatot fagy nem érheti.
Már az eddigiekben is találkozhattunk olyan műveleti utalásokkal, amelyek néhány gondolat erejéig kiegészítést érdemelnek. Ilyen műveletek a lehúzás, összedolgozás, simítás, dörzsölés vagy a kaparás.
- Lehúzás: a felhordott vakolat kiegyenlítése, a felület körülbelüli síkságának, függőlegességének, vízszintességének előállítása. Ez még nem egy felületi egyenetlenségektől mentes felület.
- Összedolgozás: a lehúzott vakolat durva dörzsölése.
- Simítás: a még nedves, de már meghúzott, összedolgozott vakolatfelület lesimítása. Ez a művelet általában fémsimítóval történik, ami finom szemcséjű vakolatoknál akár glettelt minőségű felületet is eredményezhet.
- Dörzsölés: a vakolat szemcseméretének megfelelő vastagságban történő átdörzsölése. Mész és cementvakolatok esetén az alapvakolatokra egy, a habarcs szemcseátmérőjével egyező vékony vakolatréteg kerül felhordásra, aminek átdörzsölésével véglegesítik a felületet.
- Kaparás: a felhordott összedolgozott vakolat felületét meghúzás után lehúzóvassal, szöges léccel átkaparják, ami a kapart vakolatréteg felső, összedolgozott részét eltávolítja, ezáltal a vakolat szemcsés szerkezete láthatóvá válik.
Következő kérdés, hogy mennyi ideig kell az egyes rétegeket száradni hagyni, hogy az újabb műveleteket végezhessük. Az időjárási viszonyokat és az alapfelületet szem előtt tartva alapszabályként elfogadhatjuk, hogy a vakolatvastagság minden egyes milliméterére 1 nap száradási időt kell számolni. Természetesen a speciális habarcsoknál lehetnek ettől eltérő értékek, melyeket a gyártók feltüntetnek a termékeken!
Még egy gondolat ide kívánkozik. Minél nagyobb egy vakolat mésztartalma, annál nagyobb a kötési és száradási idő. Ezzel szemben minél nagyobb egy vakolat gipsztartalma, annál rövidebb a kötési és száradási idő.
További fontos tudnivalók vakolás megkezdése előtt. A vakolatok minőségét lényegesen befolyásolják az időjárási hatások. Meleg, szeles, napsütéses időjárás mellett szükséges lehet az alapfelület előnedvesítése, nedvesen tartása, esetleg árnyékolása, takarása. Homlokzatokon az állványháló jótékony hatással lehet a vakolat minőségére, mivel csökkenti az időjárás hatásainak intenzitását a vakolandó felület közelében. Téli vakolási munkáknál alapszabály, hogy az alapfelület és az anyag hőmérsékletének +5 °C felett kell lennie.
Homlokzati felületképző vakolatok kivitelezésekor szigorúan be kell tartani a gyártó ide vonatkozó előírásait (minimális várakozási idő, rétegvastagság, felületi kialakítás stb.), mert az ettől való eltérés esetén a fedővakolaton színeltérések, foltosodások, leválások jöhetnek létre.
Hozzáépítésnél, nyílások utólagos kitöltésénél számítani kell az új falazat zsugorodására, ami szinte biztosan repedéseket okoz az új és a régi vakolat találkozásánál. Ilyen esetekben valamilyen vakolaterősítést kell alkalmazni.

A vakolatok segédszerkezetei

A vakolatok elkészítése során különböző vakolóprofilokat és vakolaterősítéseket is alkalmazhatunk. A vakolóprofilok felhasználási helyének és funkciójának függvényében megkülönböztetnek külső és belső felhasználású élvédő, gyorsvakoló, vakolat lezáró, lábazati, csatlakozó, fugaképző és dilatációs profilokat, valamint külső és belső felhasználású vakolósíneket. Anyaguk szerint készülhetnek rozsdamentes acélból, horganyzott acélból, alumíniumból, és műanyagból.
A vakolóprofil kiválasztása nemcsak a felhordandó vakolat vastagságától, a profil tervezett funkciójától, a felhasználás helyétől, hanem a felhordandó vakolat típusától is függ. A horganyzott acéllemez profilok mindenféle vakolóhabarcshoz felhasználhatók. Homlokzaton csak akkor szabad horganyzott profilokat alkalmazni, ha azokon biztosított a legalább 5 mm vastag vakolattakarás, egyébként csak rozsdamentes acél, vagy PVC élvédővel ellátott horganyzott acél profilok használhatóak. Alumínium profilok csak gipsz, műgyanta és vékonyvakolatok esetén jöhetnek szóba. Alumínium és acél profilokat nem szabad egymással érintkeztetve használni, mert kontaktkorrózió lép fel.
A vakolóprofilok beépítésének négy fázisa van. Először a ragasztóhabarcsot hordjuk fel a profil tervezett elhelyezési helyére, ezt követően lemezolló segítségével a vakolóprofil méretre vágása a következő lépés, majd felhelyezzük a kijelölt helyre, s beágyazzuk a ragasztóba. Befejezésül ellenőrizni kell a pontos elhelyezést vízmérték segítségével.
A vakolóprofilok rögzítése gipszes vakolatok esetén történhet a vakolóanyaggal azonos anyaggal. Mész és cement kötőanyagú vakolatok esetén viszont csak különleges cementkötésű rögzítőhabarccsal lehet a profilokat felhelyezni. A rögzítési távolság - ha más gyártói előírás nem módosítja - kb. 50 cm. A dilatációs profilok működésének elengedhetetlen feltétele, hogy a hézagaiba ne kerüljön habarcs! A vakolatban keletkező feszültségek hatására létrejövő repedések elkerülése érdekében a vakolatba a húzófeszültségek felvételére alkalmas anyagot építenek be, mely egy üvegszövet háló.
Az elkészült vakolatok hibáinak lehetséges okai közül három előfordulása a leggyakoribb.
- A mozgásokból adódó vakolatkárok: az épület alakváltozásából adódóan repedések jöhetnek létre. Ilyen mozgások például a süllyedés, a födémek alakváltozása, a hőmozgás, a rezgések.
- A habarcs rossz minőségéből adódó vakolatkárok: repedések keletkezhetnek, ha nem megfelelő alapanyagból vagy nem megfelelő "recept" alapján készítik el a habarcsot. A repedéseket a túlzott cementadagolás, a gyors száradás és az adalékanyag megengedettnél nagyobb agyag vagy kőliszt tartalma okozhatja.
- A nem megfelelő kivitelezésből adódó vakolatkárok: A kivitelezés során leggyakrabban előforduló hiba, amely szinte mindig a vakolat repedéséhez vezet, hogy a kelleténél nagyobb vastagságban hordják fel a habarcsot. Ezt eredményezheti a nem sík alapfelület, a fészkes vagy nagy hézagokkal készített falfelület, és természetesen az emberi tényező. Ugyancsak repedéshez vezet, ha a falazat zsugorodása még nem fejeződött be, ha nem száradt még ki kellően, szakszerűtlenül készítették elő a felületet, vagy nem védték meg a friss vakolatot az időjárás hatásaitól.
Kis családi házak esetén az épület tagoltsága, a viszonylag kis helységek miatt a sok átállás, átállványozás rengeteg holt időt eredményez a rendkívül drága bérleti díjú gépek számára. Ugyancsak megemlítendő, hogy a hagyományos habarcsokhoz képest 60-100%-kal drágábbak a gyárilag előkevert szárazhabarcsok. Ezek után jogosan tehető fel a kérdés: miért éri meg a gépi vakolás szárazhabarcsok felhasználásával?
Azért mert a gyárilag előkevert szárazhabarcsokat az építés helyszínén nem kell semmi mással összekeverni, gépi vakolás esetén a habarcs keverésének munkaigénye minimalizálódik. A gyárilag előkevert szárazhabarcsokat általában úgy állítják össze, hogy kézi és gépi felhasználásra egyaránt alkalmas legyen. Az előregyártásból és a gyártás teljes gépesítéséből adódóan az emberi tényező teljesen kiküszöbölhető, így a szárazhabarcsok minősége garantáltan megfelelő és állandó.
A hagyományos és gépi vakolás munkafolyamata lényegében nem tér el egymástól, mert a vakolat működése, lényege ugyanaz marad. Eltérés, ami a két módszert elválasztja egymástól, hogy a hagyományos vakolásnál a kőműves serpenyővel csapja fel a felületre az anyagot, míg gépi vakolásnál nagynyomású levegővel fújják fel a falra a habarcsot.
Néhány szó a belső vakolási munkák sorrendjéről. Először mindig a mennyezetet kell vakolni, majd az oldalfal felső részét, amelyet csak állványról lehet elérni, és végül az oldalfal alsó részét, az állvány elbontása után. Egy helységen belül a vakolást mindig az ablaktól kell elkezdeni és a sötétebb részek felé kell haladni. A lépcsőházakat kivétel nélkül mindig felülről lefelé haladva kell vakolni.