Régi mesterségek: gyékényszövés

A gyékény szövését elsősorban asszonyok végzik, de az előkészületekben az egész család részt vállal. A padlásról lekerülő köteg a tutaj. A tutajt a földhöz ütögetik, hogy a megszáradt növény végei lecsússzanak. A készítendő gyékény szélességének megfelelően a kétoldali ráhagyást figyelembe véve, a növény tetejét levágják. Az ily módon azonos hosszúságú szálakról először leszedik a külső réteget, amit használhatnak kötözésre is, de többnyire eltüzelik. Ez az előkészület első lépése és „hámízásnak” nevezik. A hámízott gyékényről a hüvelyk- és mutatóujjal mintegy lecsípve annak héját, lehúzzák a „sejmöt”, és a bal kezükben csokorba gyűjtik. Ez a művelet a selymezés.

Az a része a gyékénynek, amit már tovább nem lehet fejteni, a bélgyékény, ezt bicskával felhasítják. A felhasítást úgy végzik, hogy a gyékényszál a tövénél egyben maradjon. Attól függően, hogy finomabb vagy vastagabb gyékényt akarnak majd szőni, vékonyabbra vagy vastagabbra, 2-3-4 részre hasítják a bélgyékényt. A felhasított szálakat bőségesen megpermetezik, hogy magába szívja a vizet, így szövésnél nem töredezik.

A segítő családtagok eközben a selymezésnél nyert szálakból megsodorják az „ijant”. A sodrás a megnedvesített két tenyér között történik négy szál selyemből úgy, hogy a megsodort szálak egyúttal összetekerednek, és spárgához hasonló fonat képződik. Amikor egy-egy szálnak a végéhez érnek, egy új szál selymet fognak hozzá – toldanak –, és tovább sodornak. A sodró ráül az ijan elejére, és amint halad a sodrással, odébb húzza maga alatt a szálat, hogy az mindig feszesen álljon. Egyszerre legalább annyi, olyan hosszú ijant kell sodorni, amennyi egy szövéshez szükséges. A megsodort ijant végül karikába szedik.

Ha szatyorszövéshez készültek, az előkészülethez tartozott a szatyorfül fonása is. A szatyor fülét három szálból készítik. A földön vagy kis széken a lábukkal rögzítve először két szálat sodornak egymás mellé, majd erre sodorják rá a harmadikat. A fül középen a legvastagabb, két vége felé elvékonyodik. A végekre száradásig csomó kerül. Fonás után a toldások végeit letisztogatják.

Régen földön ülve szőttek, csak később alakult ki a négy bakra állított szövőráma. Ez már kényelmesebb munkát tesz lehetővé, alacsony széken ülve lehet szőni. A szövőrámán két hengeres akácrúd – a két „átalfa” – között a borda helyezkedik el. A bordát gőzölt bükkfából bognármester készíti, és a megrendelő kívánsága szerint a különböző szélességű gyékényekhez igazodva 30, 40, 50 vagy még több lyukú lehet. Az előkészület utolsó lépése a „fölőtés” vagy „főhúzás”. Ehhez a bordát a két átalfa közé egy lécre helyezik, közvetlenül az egyik átalfa mellé. Az átalfák a rámához rögzítettek, az egyiket menetes orsó segítségével állítani lehet előre-hátra, amire a szövés folyamán lehet szükség.

A karikába szedett ijant egyik végénél fogva, megkezdődhet annak felhúzása. A szálat mindig lazán továbbhúzva, az átalfákon megfordulva, felül a borda összes furatába befűzik az ijant. Az utolsó bordalyukba kétszer kell befűzni, és végét az átalfához megkötni. A kötéstől visszafelé haladva az ijan szálat feszesre kell húzni, az utolsó lyukban itt is két szál legyen, és a végét ezen az oldalon is rögzíteni kell. A meghúzást kétszer-háromszor is elvégzik a kellő feszesség eléréséig. A kétoldali dupla szál a „fintor”. Ez lesz a szőnyeg vagy a szatyor erős széle, és mint később látni fogjuk, a befűzött szálak sem bomlanak vissza. A szövéshez egy tál vizet szükséges még a szövőráma mellé készíteni és egy csomó beáztatott gyékényt.

Maga a szövés igazából csak ez után kezdődhet

A szövő az állítható átalfa mögé ül, és a bordát magához húzza. Munkakezdés előtt az ijant egy kis vízzel „megparáholja”, azaz meg kell nedvesítenie, hogy a borda jobban csússzon (a gyékényszálakat is könnyebb nedvesen behúzni). Az egész munka folyamán nagy szerepe van a nedvesítésnek, hogy a gyékény töredezését elkerüljék. Az előre 2, 3, 4 részre felhasított bélgyékényt most lehet szétvenni és kezdeni a szövést. Mindig a növény töve felé eső végénél fogva kell a hasított gyékényszálat behúzni, az első szálat balról jobbra haladva, a következőt jobbról bal felé. Az induló oldalon a fintor – a dupla szál – alatt kell elhúzni a következő szál fölé, egészen végig az ijansoron le-föl. A sor végén a fintor a gyékényszál alá kerül, a szálat visszahajlítják a mellette lévő ijanszál előtt felfelé, és e kettő között kihúzzák a szélére. Mivel a következő szálat erről az oldalról kezdik befűzni, a „fintorozás” most a másik oldalon lesz. A váltakozó irányból befűzött szálakat a bordával erőteljes ütögetéssel a szemben lévő átalfához kell „dömbölni”.

Munka közben a szálak meglazulhatnak, ilyenkor a menetes orsóval meg kell feszíteni. A két oldalon kilógó szálak a „farka”, amit munka végeztével éles késsel levágnak. Ha gyékényszőnyeg készül, a kellő hossz elérésekor elvágják az ijanszálakat, és a két végén elkötik vagy visszahúzzák, elbújtatják a szövés között a végeket. Szatyor szövésekor a fület szét kell pödörni és az ijanszálakra tekerni, egyiket jobbról, a másikat balról, hogy a szövet közepénél összeérjenek.

A szatyor középrészének megszövése után a fül másik végét az előzőekhez hasonlóan rögzítik a szálakhoz. Mivel az ijanszálak körbefutnak az átalfán, egy felfűzésre mérettől függően 3-4 db szatyor is készíthető. Ha a felső rész betelik, az átalfát elfordítva, a megszőtt szatyor alulra kerül, és újra lehet kezdeni a munkát. A tervezett, ill. előírt méretnél mindig 1-2 cm-rel hosszáéra kell a szövést készíteni, mert levágás után a megfeszített szálak összeugranak.A szövőrámáról levágott szatyrot félbehajtják, így a fülek szembe kerülnek egymással, és a szatyor oldalánál a szemben lévő ijanszálakat még nedves állapotban összecsomózva a belsejébe fordítják. Az ügyesen visszafordított csomók nem is látszanak a kész darabon. A még nedves állapotú szövetet, szatyrot jól lehet végső formára alakítani. Száradás után sem a szatyor, sem az egyéb termék alakja nem változik, tartós lesz.

A feldolgozás során kimaradó, hulladék gyékényszálakból kis fantáziával sokféle tárgy készíthető. A kötegbe fogott vékony szálakat kezdetnél körültekerik, majd a tartószálakat egymáshoz öltögetve különböző használati eszközöket készítenek. Gabonatárolásra nagyobb, dísztárgyaknak kisebb, kenyérkosárnak fedeles kosarak készülnek.

Képek forrása: Szellemi kulturális örökségek