A bangita

Hajtásai fiatalon dúsan barna csillagszőrösek. Levélnyelük rövid, csak pár centiméteres, bőrneműek, alakjuk hosszúkás tojásdad. A levéllemez ép szélű, erősen ráncos, felül kopasz, fényes sötétzöld, alul fehéres vagy sárgásbarna színű. Levelei télen sem fagynak meg, csak megsötétednek és megfakul a színűk. Begöngyölődve érdekesen lógnak lefelé. A tél elmúltával azután viszonylag gyorsan visszanyerik eredeti formájukat.
Virágai olyan bimbókból fakadnak, amelyek már előző ősszel kialakulnak. Apró, barnaszínű félgömbök, melyek a hajtáscsúcsokon szabadon telelnek. Virágaik viszonylag aprók, a fél centimétert is alig haladják meg, azonban olyan lapos bogernyőkben csoportosulnak, amelyek a jó nagy arasznyi átmérőt is elérik. Májustól júniusig, viruló csontfehér, illetve sárgásfehér színű virágai igen látványosak lehetnek. Termése körülbelül 1 cm nagyságú, bogyószerű, amely éretlenül zöld, az érés kezdetén piros, majd megérve sötétlila, szinte már fekete színű. Viszonylag sokáig meg is marad.
Igényei ugyan nagyon szerények, de az erős tűző napfényt nem, inkább a félárnyékot szereti. A tápanyagban gazdag és nedvességgel jól ellátott talajt kedveli, elviseli azonban a kedvezőtlenebb körülményeket is, még napon is megmarad jó vízellátás mellett. Még a nyári szárazság idején sem szabad, hogy teljesen kiszáradjon, ezért környezetét jól át kell áztatni öntözővízzel. Száraz körülmények között, nemcsak alacsonyabb lesz, és kisebbek maradnak a levelei, hanem kiritkul és elcsúnyul.
Szaporítása magról a legegyszerűbb. Lehetőleg még a teljes bepirosodásuk előtt terméshúsukból kimosásukkal megtisztított magvait rétegezni kell. Vagyis a magok mennyiségétől függően lapos faládában, nedves homokban lehet rétegezni a magokat úgy, hogy alulra pár centiméternyi rétegben nyirkos homok kerüljön, majd pár maroknyi mag, újra homokréteg, és ez így folytatódjon, amíg el nem fogy a mag. Ezt követően a kis növények általában augusztusban vagy szeptemberben ki is kelnek.