Szivattyúk öntözéshez

Érdemes ezért számba venni, hogy milyen természetes vízforrásokat érhetünk el kertünkben, és azokat hogyan hasznosíthatjuk öntözésre. Az esővíz összegyűjtése a lehetőségek közül a legegyszerűbb. Ehhez csak megfelelő méretű műanyag víztárolót – kádat, hordót, műanyag kukát – kell az esőcsatorna levezetőcsövének nyílása alá tenni, és akár több 100 liternyi vizet gyűjthetünk a szárazabb időszakokra. Kézenfekvő megoldás a kútfúrás is. Ehhez leginkább a környezetünkben érdemes informálódni; milyen mélységben találunk talajvizet, mennyire gazdaságos a saját kút készítése. A fúrási költség a kút mélységével arányos és a talajadottságtól is függ, ezeket kell mérlegelni, amikor a vezetékes víz költségével összehasonlítjuk. Szerencsésebbek más természetes vízforrásokat is találnak környezetükben (forrás, patak tó stb.) ahonnan az öntözés elsősorban szivattyúzás kérdése.
Elsősorban a víz forrása, másrészt az öntözés módja fogja meghatározni, hogy milyen szivattyúra lesz szükségünk az öntözéshez. Az árasztásos és csepegtető öntözési módoknál túl nagy víznyomásra nincs szükségünk, csak annyira, amennyivel az öntözőcsonkok végén a víz megfelelő mennyiségben kifolyik. Ebben az esetben is kalkulálnunk kell azonban a csővezeték (rendszer) veszteségeivel. Az AL-KO ajánlása szerint egy 1 „-os cső hosszának (a vízszintesen fekvő résznek is) 2%-a emelőmagasságnak minősül. 3/4 „-os cső esetén ez 8%, míg 1/2 „-osnál már 40%. Például egy 50 m hosszú 1 zollos tömlőnél ez csak 1 m emelőmagasság veszteséget (kb. 0,1 bar nyomásveszteséget) jelent, de 3/4 zollosnál a 8% már 4 m emelőmagasság veszteséget (0,4 bar) jelent, a félzollos csőnél pedig a 40% már 2 bar nyomásesést okoz. Látható, hogy ha szivattyúnknak nincs elég nyomás-tartaléka, akkor az öntözőtömlő végén már alig fog csepegni a víz.
A fenti példák szerint számoljuk tehát ki, hogy adott szivattyú és tömlő milyen távolságra képes elszállítani a vizet. Ehhez hozzá kell adnunk a terepviszonyokból adódó magasságkülönbséget és a kút (víztároló, ciszterna stb.) vízmélységét, amelyeket összeadva emelőmagasságként kell számba vennünk. A víztároló mélységénél ne a legmagasabb, hanem a kiürülés után legalacsonyabb vízszinttel számoljunk.
Végül kalkuláljunk azzal az esettel, amikor az árasztásos öntözés helyett valamilyen nagynyomású öntözőkészüléket kívánunk használni. Itt elsősorban a gyep öntözéséhez alkalmas körlocsolókra, billegő locsolókra gondolunk, amelyek megfelelő működéséhez legalább 3-5 bar nyomás szükséges (ami a hálózati vízrendszerekben rendelkezésre áll.) Saját rendszerünkben viszont az összes veszteség leszámítása után kell hogy megmaradjon ez a nyomás.
A következőkben az AL-KO szivattyúkínálatából mutatjuk meg, hogy a különböző körülmények között melyik szivattyúfajta a legalkalmasabb öntözéshez. A már ismert merülő szivattyúk emelési magassága viszonylag kevés; nagyjából 6-10 m között mozog, ami azt jelenti, hogy 6-10 m mélységű kútból éppen csak a felszínre képes juttatni a vizet. Az emelési magasság határánál már szinte ki sem folyik a víz a tömlő végén.
Ezek a szivattyúk legfeljebb árasztásos öntözésre alkalmasak ott, ahol a vízmélyég bőven a szivattyú emelési magasságán belül van. Ne felejtsük; a fentiek szerint a csőveszteséggel is kalkulálnunk kell. Gyep öntöző berendezés működtetésére, vagy kézi locsolásra ne is gondoljunk. Merülő szivattyúnak számít az AL-KO specialitása, a hordószivattyú is. 11 m-es emelőmagassága ugyan nem alkalmas a tömlős locsolásra, de árasztásos öntözésre igen, illetve arra is, hogy kannába töltsük a vizet vele.
Van a merülő szivattyúknak egy speciális változatuk, a magasnyomású merülő szivattyúk, melyek viszont az előbbieknél lényegesen nagyobb emelőmagasságra (30-50 m) képesek. Mondjuk egy 10 m mély kútból egy ilyen szivattyú a felszínen 2-4 bar víznyomást képes előállítani, ami már elegendő akár egy körlocsoló működtetéséhez, akár a kézi, tömlős locsoláshoz. Elvileg ugyanez fokozottan elmondható a mélykúti szivattyúkról is, amelyek emelőmagassága 50-80 m között mozog. Mégis inkább azt gondoljuk, hogy ez utóbbiak nem öntözésre, inkább házi vízrendszerek ellátására valók.
Az igazi öntöző szivattyúk az ún. felszíni- vagy kerti szivattyúk. Mint már korábbi írásainkból is kiderül (pl. EM 2006/3), ezek nem merül(het)nek vízbe, mindenképpen a felszínen, száraz helyre telepítve működtethetők. E szivattyúk legfontosabb adatai a maximális szívásmélység (amilyen mélységből képes felszívni a vizet), a maximális emelő magasság (eddig képes felnyomni a vizet; a kút vízszintjéhez és nem a talajszinthez képest) illetve a villamos teljesítménnyel is arányos maximális vízszállítási teljesítmény (melyet a közvetlenül a szivattyúnál mérünk). Ez utóbbi természetesen a tényleges emelőmagassággal és a csőveszteségekkel csökken.
Az AL-KO kerti szivattyúk maximális szívásmélysége 7-9 m között van. Ezt az értéket úgy kell kezelnünk, hogy a megadott mélységből a tökéletesen tömített, vízzel teljesen feltöltött rendszerben képes felszívni a vizet. Kerti szivattyúknál a vízbe merülő szívócsonkra mindig visszacsapó szelepet (lábszelepet) kell szerelnünk, hogy kikapcsolás után a víz ne tudjon kifolyni a rendszerből. Hosszabb állás után (és persze az első beindításkor) még így is szükség lehet a rendszer feltöltésére az indítás előtt.
Az AL-KO felszíni szivattyúk maximális vízszállítási teljesítménye 3000 és 9000 l/óra között változik, legnagyobb emelőmagasságuk pedig 35 és 60 m között. Ez utóbbi értékekből érezhetjük, hogy ezek a szivattyúk elegendő öntözési nyomást (3,5-6 bar) képesek előállítani. A megfelelő szivattyú kiválasztásánál mindenképpen kalkuláljunk a kút mélységével (hiszen ez az emelőmagasság része) illetve hosszabb tömlőknél a csőveszteséggel.