Nyíllevél

Eredete

A nyíllevél, vagy szobai nyíllevél, tudományos neve Syngonium podophyllum. Az eredetileg Dél-és Közép-Amerika trópusi őserdeiben őshonos növény gyors növekedése és jó tűrőképessége miatt lett népszerű nálunk is.

Formája

Levelei különleges módon az életkorral együtt változnak. Fiatalon javarészt még egyszerűek, nyílhegyre emlékeztetőek, idővel aztán három, majd öt karéjossá vállnak, tenyeresen összetett formájúak váltják fel a korábbiakat. Az átváltozás érdekességét fokozza, hogy a különböző típusú levelek egy időben is megtalálhatók rajta. Eredetileg üde zöld színük mára halvány zöld, fehér, néha krémszínnel egészült ki, olykor foltokkal tarkított.
Alakja is változik a korral. Fiatalon még felfelé álló, ceruza vastagságú a törzse, vagy szétterülő, bokros termetű. Felfutó hajtások csak később jelennek meg rajta, amelyekkel akár másfél méter magasra is felkúszhat. Idősebb korában kora nyáron virágozhat. A kontyvirágfélékre jellemző sajátos torzs virágzatát körülölelő fellevél (buroklevél) a belső oldalán pirosas árnyalatú.

Elhelyezés-szaporítás 

Egész évben lehetőleg egyenletes meleget igényel, még télen is legalább 16 °C-os talaj- és léghőmérsékletet. Vízigénye télen, amikor pihenő időszaka van, egészen kicsire lecsökkenhet. Világos, de nem napsütötte helyen tartsuk, de a zöld levelűeknek a félárnyékos, árnyékos hely is megfelelő. Táplálásához elegendő a márciustól augusztusig folytatott kéthetenkénti tápoldatozás. Lombozatának rendszeres langyos vizes permetezése a növény szárazságtűrése ellenére is hasznos. 
Átültetése tavaszonként lehetséges, addig, amíg 30 cm-nél nagyobb cserepet nem igényel. Azután felső földrétegének évenkénti cseréje helyettesítheti az átültetést. Az átültetéshez laza (akár hungarocell darabkákkal lazított) Florasca B vagy hasonló tőzegalapú föld, illetve földkeverék a legmegfelelőbb.
A kúszóhajtások megjelenése után támkarózást igényel. Ehhez legmegfelelőbb a mohával borított rúd, mert a későbbiekben megjelenő léggyökerek egy kis irányítással benöveszthetők a mohaborításba. Így szinte éltetővé válik a mohával borított rúd, különösen, ha mindig nyirkosan tartjuk, és időnként tápoldattal is átitatjuk.
Rendszeres metszésével, vagyis a kúszó hajtások levágásával a bokros formát és a fiatal levélzetet is megőrizhetjük. Esetleges felkopaszodásakor akár tövig visszavághatjuk, így valósággal megújítható a növény. Szaporítása a nyáron levágott pár leveles hajtáscsúcsokkal lehetséges, akár nyirkos homokba eldugványozva, akár vízben meggyökereztetve. A gyökeres hajtásdarabokból többet érdemes egybeültetni a továbbneveléshez, így hamarább válik mutatóssá. Talán még jobban szaporítható bujtással, már csak azért is, mert minden "lekönyökölő", földet érő hajtás szárcsomójánál képes gyökeret fejleszteni.

Kártevők 

Leggyakoribb károsítói a pajzstetvek, különösen, ha száraz, meleg helyen tartjuk a növényt. Földjének magas mésztartalma vagy esetleges kiszáradása miatt leveleinek csúcsa megbarnulhat, a forró száraz levegőtől a levelek lefonnyadhatnak, idővel lehullhatnak. Ennek elkerülésére nedves kaviccsal teli alátétre szokás állítani. Lombozata tiszta, langyos vízzel permetezhető. 
Másféle levélformájú növényekkel társítva, vagy egyedileg, szoliterként egyaránt elhelyezhető. Térelválasztó rács befuttatására is nagyon praktikus, sőt függő tartóból is lelógathatjuk. Levágott hajtásai tiszta csapvízben sokáig eltarthatók, de hosszú életűek lehetnek egy megfelelő edénypárban, tápoldatban, ún. hidrokultúrában tartva is.
Tudnunk kell még, hogy nedve a bőrt és a nyálkahártyát irritáló anyagokat tartalmaz. Emiatt azonban kár lenne idegenkedni az otthoni tartásától.