DREMEL MULTI tartozékok

Múlt év októberi számunkban egy érdekes, nálunk még alig ismert elektromos kis fúrógépet, a Dremel Multit mutattuk be. Az igazán sokoldalúan használható géppel személyes tapasztalatokat is szereztünk, erről novemberi számunkban írtunk. Már akkor is tudtuk, hogy az alapgépnek mondható fúróhoz különféle tartozékok is léteznek, melyek a barkácsáruházakban megvásárolhatók. Ezek választéka kellően átgondolt, és bizonyára a barkácsolók számára is nagyon vonzók. Ezért következő lapszámainkban részletesen bemutatjuk az összes, eddig még nem ismertetett tartozékot, s természetesen mindegyiket munkára is fogjuk. A további szószaporítás helyett ismerkedjünk meg a Dremel Multi tartozék-családjának a tagjaival. A még ismeretlen "családtagok" mindegyike több célra is használható.

A függesztő állvány (1) szinte alapvető kelléke az alapgépre erősíthető hajlékony tengelynek. A tengely azonban nem feltétlenül csak a függesztett fúrógéppel használható, felfogására kiválóan alkalmas a gömbcsuklós állvány is (2). Bár a gömbcsuklós satu (3) nem az alapgép, hanem a munkadarabok befogására szolgál, a különféle munkákban mégis nagy segítségünkre lehet. Pontos furatok készítését, mart csapfészkek, csiszolt felületek kialakítását könnyíti meg az asztali fúrógép állvány (4), amelybe az alapgépet vízszintesen is be lehet fogni. A sort az idommaró asztal (5) és a gépet felsőmaróvá alakító marótalp (6) teszi teljessé. A tartozékok robusztusan kialakítottak, műanyag- és fémszerelvényeik huzamosabb használatra is alkalmassá teszik őket. E rövid bemutató után az első három tartozékkal ismertetjük meg részletesebben olvasóinkat.

Függesztő állvány

1 Ez szerkezetileg egyszerű, de hasznos tartozék, amelynek előnyeit nemcsak a hajlékony tengely használatakor élvezhetjük. Az állvány egy szilárd talpba fogható, amelyet csavaros szorítóval rögzíthetünk bármilyen, de 45 mm-nél nem vastagabb asztal szélére. A rovátkolt palástú fém szorítócsavar anyája is acél. A függőleges befogóhüvellyel ellátott műanyag talp a különféle munkákhoz éppen használatos szerszámok tárolására is alkalmas (7), s két facsavarral akár fixen is az asztalra erősíthető. A talp hüvelyébe krómozott acél csőoszlop szorítható. A cső magasságának rögzítésére fémbetétes műanyag füles anya szolgál. A függesztő állványnak az oszlopát három, egyenként 400 mm hosszú és 15 mm átmérőjű, krómozott felületű, egymásba erősíthető acélcső alkotja (8). A legfelső csőoszlop végét a szorosan beleillő, kábelvezető hornyokkal ellátott műanyag korong zárja le, amely egyben a gépet tartó acélkonzol hüvelye is. Az egyszerű állvány a Dremel Multira felerősített hajlékony tengely használatát teszi nagyon könnyűvé, különösen akkor, ha munka közben a szerszámbefogót is közel függőleges helyzetben kell tartanunk. Az állványcső magasságát néhány mozdulattal a kívánt magasságba állíthatjuk, így elkerülhetjük a hajlékony tengely nem ajánlott kis sugarú hajlítását. Az állvány az alapgép függesztett tárolására is használható (9), így mindig kéznél lesz, és helyet is alig igényel a munkaasztalon. Hogy még véletlenül se legyen útban, tartókonzolját oldalra lehet fordítani.

Gömbcsuklós gépbefogó állvány 

2A befogóállvány talpának testessége, súlya méltó a Dremel Multi teljesítményéhez. A három ponton alátámasztott talp műanyag korongokon nyugszik, de facsavarokkal szilárdan a munkaasztalra is felerősíthető. Az egész állvány - a gépbefogó hüvely kivételével - precíziós fémöntvény. A gömbcsukló szögbeállítását a leszorító-harang és egy nagy méretű menetes szorítóanya (10) teszi könnyen kezelhetővé, elmozdulás ellen biztosítottá. A gömbcsukló hatszögű nyílásába helyezett testes acél tartórúd tetejére van felcsavarozva a gép műanyag befogó hüvelye, amivel két ponton lehet szilárdan az állványra rögzíteni a Dremel fúrógépet (11). A befogópatronos gépet a vékony fekete-, míg a gépre szerelt hajlékonytengely vastag fém hüvelyét a kisebb, szürke szűkítő gyűrűvel lehet szilárdan a befogók - csavarral összehúzott - pántjai közé erősíteni. Az állvány használatával felszabadul mind a két kezünk, hiszen a gépet szilárdan rögzíti a befogóállvány, így biztonságosabban csiszolhatunk, marhatunk, polírozhatunk vele, mégpedig a gépet a legideálisabb helyzetbe állítva. A hajlékony tengelyt használhatjuk vízszintes irányt igénylő helyzetekben (12) is, ám a függőleges szerszámtartásnak sincs akadálya, ha a gépet úgy állítjuk be, hogy a tengely hajlása nagy ívű legyen. Így azonban ne dolgozzunk huzamosabb ideig, mert ez erősen igénybe veszi a gépet és a hajlékony tengelyt is. Az állvány egyébként akkor bizonyul nagyon hasznosnak, ha a munkadarab tartásához mind a két kezünkre szükségünk van.

Gömbcsuklós satu

3A talpát illetően ez teljesen azonos az előbb bemutatott gépbefogó állványéval. A gömbcsukló szárán azonban egy remek - két rúddal megvezetett, 75 mm pofaszélességű, s max. 70 mm vastagságú anyagok befogására alkalmas - műszerész satu van. Álló- és mozgórésze precíziós fémöntvény, orsója, két, szorítópofája acél, az utóbbiakra lágy gumi pofabetétek húzhatók (13). A szorítópofák felülete sima, de két, egymásra merőleges bemarás a hengeres munkadarabok merőleges befogását teszi pontossá. A gömbcsukló és a lefogó harang kimarása a satu félgömb felületen történő tetszőleges rögzítését (14) segíti. A pozíció változtatása könnyű, de csak akkor, ha a satu talpát szilárdan a munkaasztalra rögzítjük. Erre azonban csak nagyobb erőkifejtést igénylő munkáknál van szükség.

Saját tapasztalataink

A függesztő állványt mi olyan munkákhoz használtuk, amihez könnyű kézre volt szükségünk a közel függőlegesen tartott szerszám kezeléséhez, pl. üveg gravírozásakor (15), kisebb mélyedések kicsiszolásakor, vagy réztál polírozásakor. A munkát kényelmesebbé tette, hogy a hajlékony tengely nem volt kéz alatt, és a függesztett gépre szerelt hajlékony tengely a munkát is megkönnyítette.
4 A gömbcsuklós befogó állvány azonban jobban fellelkesített bennünket. Külön élvezet volt a legkülönbözőbb helyzetekbe állítani a gépet, és ha a választott beállítás mégse felelt meg az igényeinknek, egy mozdulattal megfelelőbb helyzetbe hozhattuk a vele befogott szerszámmal együtt. Ez a "játék" persze csak eleinte volt öncélú, később már az elvégzendő feladathoz könynyen megtaláltuk a gép megfelelő pozícióját. Nagy könnyítés, hogy a munkadarabot a két kezünkben tarthattuk, mozgathattuk, miközben a gép, illetve a szerszám rögzítve dolgozott (16). A hajlékony tengellyel felszerelt gépet azonban csak közel vízszintes helyzetben végzett műveletekhez használtuk, mert a kissé mereven hajló tengelyburkolat gátolta kezünk és a szerszám irányítását. Ez természetesen szokás kérdése, hosszabb gyakorlat után bizonyára kevésbé éreznénk.
A gömbfejes satuval hasonlóan jó tapasztalatokat szereztünk. Különösen a gumi pofavédők adta lehetőségek bűvölték el egyik modellező kollégánkat, aki ezzel a satuval nagyon sérülékeny autómotorok kábeleit, különféle parányi furatokat, apró alkatrészeket tudott ideális helyzetbe állítás mellett beragasztani, fúrni, felerősíteni (17). A satu adottságai tényleg remekek, és a műszerész méretűnél nagyobb munkákhoz is kiválóan használható szinte korlátlan beállíthatósága miatt. Munkaasztalra helyezve ugyan egy árnyalatnyival talán magasabb a kelleténél, de ez semmit nem von le a sokoldalúságából, ami még a hölgyek elismerését is kivívta.

56

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Béléstest és pincefalazó más célra

Általában az a szabály, hogy minden eszközt, tárgyat, alkatrészt használjunk a rendeltetésének megfelelően. De a kivétel erősíti a szabályt, itt van pár példa ennek megerősítésére. Szépek,...


TV-re hangolt szobafalak

A mai tv készülékek természetesen többnyire nagyok és laposak. Ezért a szobák berendezésében is komoly szerepet játszanak. Akár mint hajdanán, csak akkor ormótlan, nehéz ládák voltak, amelyeket...