Pirográfia

A forró ceruza nem más, mint egy könnyű, kis (30-40 W teljesítményű) forrasztópáka. Eleinte egy öreg, 220 V-os pillanatforrasztó pákával is kísérleteztünk, ám ennek kezelése a nehéz trafó és a pisztolymarkolat miatt nehéz volt. Ráadásul ez a szerszám nem huzamos "üzemre" készült, ezért a trafója hamar túlmelegedett. Bármennyire is előnyös az égetőhegy befogása, használata nehézkes, így nem ajánljuk senkinek. A pirográfiával készült képek készítéséhez azonban könnyebb, szinte ceruzaként kezelhető eszköz szükséges. Egy kis páka erre jól megfelel, ha külön égetőhegyet készítünk hozzá.
Ezt úgy oldhatjuk meg, hogy - típustól függően - a fűtőtestre illeszkedő rézcsőből készítünk "rajzhegyet". Mi egy 230 V-os, 30 W-os Ersa pákát alakítottunk át e célra. Forrasztóbetétjének a palástjára kis teleszkópantenna csövéből levágott darabot húztunk, és a végét ellapítás után ferdére vágtuk (1). E rajzeszköznek a kezelése kissé szokatlan, de különösebb erőfeszítést nem igényel, és a huzamosabb működést is jól bírja. A finom, vékony vonalú beégetésekhez az élét használtuk, a vastagabbakat pedig az ellapított csővég elfordításával égettük be. A vékonyfalú cső vége hamar felhevül, és a puha faanyagot elég gyorsan megpörköli. A páka teljesítményétől függ az égető hegy hatékonysága, ám 30 W-nál kisebb páka e célra nem alkalmas. Az eredeti forrasztóhegyet nem célszerű faégetésre használni, ezért készítettünk külön égetőhegyet hozzá.
Előbb kitapasztaltuk az égetőszerszám "rajzkészségét" jellegzetességeit, és csak ezt követően láttunk hozzá egyszerűbb és kis felületű képek készítésébe. Folytonos vonal kialakításakor lassan, de folyamatosan vezettük a páka végét, és közben csak finoman nyomtuk a faanyag felületére. Ilyenkor vékony, halványbarna vonalat égettünk a fába. Rányomni nem célszerű, mert ezzel árkokat nyomunk a puha faanyagba, ami nehezen korrigálható, ha eltévedt az égetőhegy. Lassabban haladva a vonal színe mélybarnára változott, szélességén a hegy elfordításával változtatunk. Ez persze tovább lassította a kontúr beégetését.
Az árnyalásokhoz a satírozás módszere ritkán használható, mert a már a fába égetett vonalak árkát sűríteni csak keresztbehúzott vonalakkal lehet, ilyenkor a hegy könnyen megugorhat, ha már kiégetett vonalat keresztez. Inkább a felület fokozatos megpörkölésével érzékeltessük az árnyékokat. Nagyobb felületek árnyékolásához célszerű teljesen ellapított végű csőbetétet használni, amellyel fokozatosan pörkölhetjük egyre sötétebb színűre a faanyag felületét. Ezt mindig fokozatosan, a mélyebb tónusok felől kezdjük el, és a fáról fokozatosan emeljük fel az égetőhegy lapját. Éles kezdő kontúrok kialakításához lassan, de egyenletes lágy nyomással égessük be a fát. Ha árnyalni kívánjuk a felületrészt, akkor a már beégetett vonal mellé lapjával illesztett heggyel kezdjük el pörkölni a fafelületet. E "rajzgyakorlatok" után (2) már megpróbálkozhatunk egyszerűbb kontúros, kevés vonalból kialakított és főleg nem nagy méretű képek készítésére. E szempontnak megfelelően válasszuk ki első képeink témáját, amelynek során kellő gyakorlatot szerezhetünk a beégetéshez, és ráérezhetünk a finomabb fogásokra is.
A szerényebb rajztudásúaknak nagy segítséget jelenthet a másolás. Témaként e célra toll, vagy ceruza vázlatok a megfelelőek. A rajzot előbb vékony pausz papírra másoljuk át, majd a pausz hátoldalán a kontúrokat puha sötétbarna ceruzával satírozva fedjük alá (3). Fektessük a pauszt lecsiszolt felületű 1 mm vastag rétegeltlemezre, majd rögzítése után hegyes kemény ceruzával, vagy kiírt, üres golyóstollal húzzuk át a rajz kontúrjait. A rajz így halványan látható ugyan a falemezen (4), és a vékony vonalak alapján már hozzáfoghatunk a fába égetésükhöz.
A halvány rajz azon részeit amelyeken még nem dolgozunk, takarjuk le egy papírlappal, hogy megakadályozzuk a halvány kontúrok elkenődését. Előbb a főbb kontúrvonalakat égessük a fába, majd hozzáfoghatunk a finom részletek kidolgozásához (5). Egyszerűbb rajzokon ezek szinte azonos vastagságú és közel azonos tónusú vonalak (6), amelyeket egyenletes lassúsággal igyekezzünk a fába égetni. Összetettebb ábrázolásoknál előbb a sötét tónusú részeket égessük be, majd a vékonyabb kontúrokra kerítsünk sort, végül a finom árnyalásokat fokozatos pörköléssel alakítsuk ki. Ez természetesen kézügyesség és gyakorlás kérdése, ezért eleinte ne várjunk átütő sikert. Mindig arra törekedjünk, hogy a kis kép kiegyenlített hatást keltsen, és ne akarjunk azonnal "remekművet" alkotni. E gyakorlatokat ajánlatos még jó néhányszor megismételni ahhoz, hogy akár egy nagyobb, 300x500 mm-es kép fába égetésébe fogjunk.
A képtáblát végül portalanítás után többször fújjuk be színtelen, selymesfényű, vagy matt lakkal. A beégetett mintázatok így sötétebb és melegebb tónusúvá válnak, ám azzal is számoljunk, hogy a kép alapjául használt rétegeltlemez alaptónusa sárgásabb lesz. Az erezete is láthatóbbá válik, és ezt mát eleve ajánlatos számításba vennünk a kép készítése előtt. Ha 1-2 mm vastag, repülőmodellezéshez használatos lemezt használunk, ennek elég homogén a fedőrétege, de szálirányát ettől függetlenül célszerű fekvő képnél vízszintesen futóra választani, álló formátum esetén pedig az erezet függőlegesen fusson. Markánsabb erezetű falemezeknél pedig alaposan mérlegeljük a természetes rajzolat jellegzetességeit, esetenként használjuk is ki, mint természetes képelemet.
Az első próbálkozások során elsajátított fogásokat ezt követően már komolyabb képek készítésével gyarapítsuk. A jó rajzkészséggel bírók saját vázlataik, vagy képeslapok alapján akár városrészekről is készíthetnek tájképeket. A képet ilyen esetekben hegyes barna ceruzával halványan rajzoljuk elő (7). A rajz csak meghatározó jellegű vonalakat tartalmazzon, a részletekbe menő kidolgozáshoz csak e vonalak beégetése után, fokozatosan lássunk hozzá. Tájképek esetében a perspektivikus mélységet a beégetett vonalak halványodó beégetésével és egyre vékonyabb és halványabb színű vonalakkal érzékeltessük (8). Ehhez természetesen az kell, hogy a beégető szerszámot kellő biztonsággal kezeljük, miközben megfelelően egyenletes sebességgel mozgatva egyenletes árnyalatú vonalakat égetünk a faanyagba. Az erőteljesen erezett faanyagoknál ez elég nehéz, mert az eltérő keménységű anyagrészek pörkölődése is különböző. Ezért célszerű a viszonylag homogén faanyagból készült, ún. repülőlemezt használni képtáblaként. Ha már jól elsajátítottuk a fába égetés fogásait, akkor részletesen kidolgozott képek készítésére is vállalkozhatunk, és esélyünk van a képeinken bemutatotthoz (9) hasonlók megalkotására is. A sikerült képeket rögzítsük vastag kartonból kivágott paszpartuba, majd foglaljuk üvegezett vékony keretbe.