A
forró ceruza nem más, mint egy könnyű, kis (30-40 W teljesítményű) forrasztópáka.
Eleinte egy öreg, 220 V-os pillanatforrasztó pákával is kísérleteztünk, ám ennek
kezelése a nehéz trafó és a pisztolymarkolat miatt nehéz volt. Ráadásul ez a
szerszám nem huzamos "üzemre" készült, ezért a trafója hamar túlmelegedett.
Bármennyire is előnyös az égetőhegy befogása, használata nehézkes, így nem ajánljuk
senkinek. A pirográfiával készült képek készítéséhez azonban könnyebb, szinte
ceruzaként kezelhető eszköz szükséges. Egy kis páka erre jól megfelel, ha külön
égetőhegyet készítünk hozzá.
Ezt úgy oldhatjuk meg, hogy - típustól függően - a fűtőtestre illeszkedő rézcsőből
készítünk "rajzhegyet". Mi egy 230 V-os, 30 W-os Ersa pákát alakítottunk
át e célra. Forrasztóbetétjének a palástjára kis teleszkópantenna csövéből levágott
darabot húztunk, és a végét ellapítás után ferdére vágtuk (1). E rajzeszköznek
a kezelése kissé szokatlan, de különösebb erőfeszítést nem igényel, és a huzamosabb
működést is jól bírja. A finom, vékony vonalú beégetésekhez az élét használtuk,
a vastagabbakat pedig az ellapított csővég elfordításával égettük be. A vékonyfalú
cső vége hamar felhevül, és a puha faanyagot elég gyorsan megpörköli. A páka
teljesítményétől függ az égető hegy hatékonysága, ám 30 W-nál kisebb páka e
célra nem alkalmas. Az eredeti forrasztóhegyet nem célszerű faégetésre használni,
ezért készítettünk külön égetőhegyet hozzá.
Előbb kitapasztaltuk az égetőszerszám "rajzkészségét" jellegzetességeit,
és csak ezt követően láttunk hozzá egyszerűbb és kis felületű képek készítésébe.
Folytonos vonal kialakításakor lassan, de folyamatosan vezettük a páka végét,
és közben csak finoman nyomtuk a faanyag felületére. Ilyenkor vékony, halványbarna
vonalat égettünk a fába. Rányomni nem célszerű, mert ezzel árkokat nyomunk a
puha faanyagba, ami nehezen korrigálható, ha eltévedt az égetőhegy. Lassabban
haladva a vonal színe mélybarnára változott, szélességén a hegy elfordításával
változtatunk. Ez persze tovább lassította a kontúr beégetését.
Az árnyalásokhoz a satírozás módszere ritkán használható, mert a már a fába
égetett vonalak árkát sűríteni csak keresztbehúzott vonalakkal lehet, ilyenkor
a hegy könnyen megugorhat, ha már kiégetett vonalat keresztez. Inkább a felület
fokozatos megpörkölésével érzékeltessük az árnyékokat. Nagyobb felületek árnyékolásához
célszerű teljesen ellapított végű csőbetétet használni, amellyel fokozatosan
pörkölhetjük egyre sötétebb színűre a faanyag felületét. Ezt mindig fokozatosan,
a mélyebb tónusok felől kezdjük el, és a fáról fokozatosan emeljük fel az égetőhegy
lapját. Éles kezdő kontúrok kialakításához lassan, de egyenletes lágy nyomással
égessük be a fát. Ha
árnyalni kívánjuk a felületrészt, akkor a már beégetett vonal mellé lapjával
illesztett heggyel kezdjük el pörkölni a fafelületet. E "rajzgyakorlatok"
után (2) már megpróbálkozhatunk egyszerűbb kontúros, kevés vonalból kialakított
és főleg nem nagy méretű képek készítésére. E szempontnak megfelelően válasszuk
ki első képeink témáját, amelynek során kellő gyakorlatot szerezhetünk a beégetéshez,
és ráérezhetünk a finomabb fogásokra is.
A szerényebb rajztudásúaknak nagy segítséget jelenthet a másolás. Témaként e
célra toll, vagy ceruza vázlatok a megfelelőek. A rajzot előbb vékony pausz
papírra másoljuk át, majd a pausz hátoldalán a kontúrokat puha sötétbarna ceruzával
satírozva fedjük alá (3). Fektessük a pauszt lecsiszolt felületű 1 mm vastag
rétegeltlemezre, majd rögzítése után hegyes kemény ceruzával, vagy kiírt, üres
golyóstollal húzzuk át a rajz kontúrjait. A rajz így halványan látható ugyan
a falemezen (4), és a vékony vonalak alapján már hozzáfoghatunk a fába égetésükhöz.
A
halvány rajz azon részeit amelyeken még nem dolgozunk, takarjuk le egy papírlappal,
hogy megakadályozzuk a halvány kontúrok elkenődését. Előbb a főbb kontúrvonalakat
égessük a fába, majd hozzáfoghatunk a finom részletek kidolgozásához (5). Egyszerűbb
rajzokon ezek szinte azonos vastagságú és közel azonos tónusú vonalak (6), amelyeket
egyenletes lassúsággal igyekezzünk a fába égetni. Összetettebb ábrázolásoknál
előbb a sötét tónusú részeket égessük be, majd a vékonyabb kontúrokra kerítsünk
sort, végül a finom árnyalásokat fokozatos pörköléssel alakítsuk ki. Ez természetesen
kézügyesség és gyakorlás kérdése, ezért eleinte ne várjunk átütő sikert. Mindig
arra törekedjünk, hogy a kis kép kiegyenlített hatást keltsen, és ne akarjunk
azonnal "remekművet" alkotni. E gyakorlatokat ajánlatos még jó néhányszor
megismételni ahhoz, hogy akár egy nagyobb, 300x500 mm-es kép fába égetésébe
fogjunk.
A képtáblát végül portalanítás után többször fújjuk be színtelen, selymesfényű,
vagy matt lakkal. A beégetett mintázatok így sötétebb és melegebb tónusúvá válnak,
ám azzal is számoljunk, hogy a kép alapjául használt rétegeltlemez alaptónusa
sárgásabb lesz. Az erezete is láthatóbbá válik, és ezt mát eleve ajánlatos számításba
vennünk a kép készítése előtt. Ha 1-2 mm vastag, repülőmodellezéshez használatos
lemezt használunk, ennek elég homogén a fedőrétege, de szálirányát ettől függetlenül
célszerű fekvő képnél vízszintesen futóra választani, álló formátum esetén pedig
az erezet függőlegesen fusson. Markánsabb erezetű falemezeknél pedig alaposan
mérlegeljük a természetes rajzolat jellegzetességeit, esetenként használjuk
is ki, mint természetes képelemet.
Az
első próbálkozások során elsajátított fogásokat ezt követően már komolyabb képek
készítésével gyarapítsuk. A jó rajzkészséggel bírók saját vázlataik, vagy képeslapok
alapján akár városrészekről is készíthetnek tájképeket. A képet ilyen esetekben
hegyes barna ceruzával halványan rajzoljuk elő (7). A rajz csak meghatározó
jellegű vonalakat tartalmazzon, a részletekbe menő kidolgozáshoz csak e vonalak
beégetése után, fokozatosan lássunk hozzá. Tájképek esetében a perspektivikus
mélységet a beégetett vonalak halványodó beégetésével és egyre vékonyabb és
halványabb színű vonalakkal érzékeltessük (8). Ehhez természetesen az kell,
hogy a beégető szerszámot kellő biztonsággal kezeljük, miközben megfelelően
egyenletes sebességgel mozgatva egyenletes árnyalatú vonalakat égetünk a faanyagba.
Az erőteljesen erezett faanyagoknál ez elég nehéz, mert az eltérő keménységű
anyagrészek pörkölődése is különböző. Ezért célszerű a viszonylag homogén faanyagból
készült, ún. repülőlemezt használni képtáblaként. Ha
már jól elsajátítottuk a fába égetés fogásait, akkor részletesen kidolgozott
képek készítésére is vállalkozhatunk, és esélyünk van a képeinken bemutatotthoz
(9) hasonlók megalkotására is. A sikerült képeket rögzítsük vastag kartonból
kivágott paszpartuba, majd foglaljuk üvegezett vékony keretbe.
Egy szokatlan technika
Pirográfia
Aki jól bánik a ceruzával, rajztollal, annak érdemes kipróbálnia a fába égetett technikát is. Hatásában a régi lavírozott rajzokhoz hasonló, a lágy szépia barnától a mély földbarnáig terjedő tónusaival szokatlan hatású képek készíthetők vele. Természetesen az alkotó ügyességétől függően. A lényege, hogy a rajzeszköz a megszokott ceruza, kréta helyett felhevített rézhuzal, pontosabban pákahegy, amivel papír helyett világos tónusú, rétegeltlemezbe égetjük a motívumokat, illetve a rajz vonalait. A szokatlan technikát mi is kipróbáltuk, és tapasztalataink közreadásával szeretnénk megkönnyíteni követőink próbálkozását.
További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!
Szólj hozzá a cikkhez!
Be kell jelentkezned,
hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.
Pirográfia
A pirográfia a fára vagy más anyagokra égetéssel felvitt motívumok, és írás művészete. Ezzel az egyszerű eljárással nagyon sok dolgot tudunk díszíteni, feliratozni házilag is. A pirográfia szó...
„a legjobb otthon” lakberendezési kiállítás és vásár
A Syma Rendezvényközpont 2014. május 9-11. között várja a lakberendezés szerelmeseit ésazokat, akik egy kicsit szebbé szeretnék varázsolni az otthonukat. Bútorok, textíliák, szövetek, kiegészítők...