Ragasztási fogások

A legtöbben főként faanyagokkal dolgozunk, és a kötéseket természetesen ragasztóval rögzítjük. E célra jól megfelelnek a diszperziós faragasztók, amelyekből a száradási idejüket tekintve vannak normál és expressz változatok. Aki gyorsan akar haladni, az expressz ragasztót választja. A híg tejföl sűrűségű kötőanyaggal bekent felületeket azonban gyorsan össze kell illeszteni, majd összepréselni, különben a megszilárduló ragasztó már gátja lehet a pontos illesztésnek. A gyorsan megszilárduló anyagot ugyanis már nem lehet jól öszszepréselni. Ha ilyen ragasztóval dolgozunk, azonnal szorítsuk össze a frissen bekent felületeket, hogy a felesleg kinyomódhasson az összeillesztett felületek közül. Ez különösen méretpontosságot igénylő részegységeknél nagyon fontos.
A hosszabb kötésidejű diszperziós faragasztót is ajánlatos gyorsan összeilleszteni, és szorítóval összepréselni, ám ezzel kényelmesebben dolgozhatunk, ha több és nagyobb felületű darabokat kell egy időben összeerősítenünk. Az összepréselés azonban mindkét ragasztónál nagyon fontos. A ragasztó beszivárog a fa, a pozdorja, vagy az MDF anyag pórusai közé, és az erősen összepréselt felületek között teljes egészében jól tapadó, egyenletesen vékony kötőréteget képez.
A ragasztóanyagot többnyire sűrű hullámalakban célszerű a felületre nyomni (1), amely a préselés során szinte teljesen egymásba érő, vékony réteggé nyomódik szét. A felesleg a széleken kitüremkedik, ezt rögvest nedves ronggyal le kell letörölni. Ha a kinyomott ragasztó hullámai túl távol kerülnek egymástól, a ragasztó csak részlegesen, hézagosan köti össze az anyagokat. A széleken mindenképpen célszerű keretesen kinyomni a ragasztót, mert így szilárd szélkötés jön létre, ezen belül elégséges a lapos hullám alakban kinyomott ragasztóanyag is.
A ragasztóanyaggal nem célszerű túl bőkezűen bánni, azaz vastagon kinyomni, mert a felesleg jó esetben kinyomódik a felületek közül, és kárba vész. Elég az egyik darab felületére kinyomni, majd az összeillesztést követően a másik alkatrészt körkörösen megmozgatva segíthetjük elő a ragasztóanyag kellő elterítését. Eközben a feleslege természetesen az élek mellett kitüremkedik a préselés során. Ha vastag a réteg, préseléskor könnyen oldalra csúszhatnak az alkatrészek!
Más a helyzet, ha elrepedt darabot kell összeragasztanunk. A rést ékeljük ki, csurgassunk bele mindkét oldalról ragasztót (2), majd az ék eltávolítása után fokozatosan nagy erővel szorítsuk össze a sérült részt, és a kinyomódott ragasztót azonnal töröljük le. Jó ha tudjuk, hogy e ragasztók nem tapadnak jól a laminált felületekhez még akkor sem, ha a felületet tessék-lássék módon megcsiszoljuk. Tapadásukat durvább csiszolással növelhetjük, de e műveletnél ragasztószalaggal lefedve védjük a bevonat ragasztás melletti felületét (3). Ilyen esetekben azonban a kötést köldökcsapokkal is feltétlenül erősítsük meg.
Kontakt ragasztók esetében két fontos dolgot tartsunk szem előtt: a felületek zsírmentességét és az ún. nyitott, vagy szellőztetési időt. E két fontos szempont betartása garantálja a kötés szilárdságát. Természetesen az eleve zsíros tapintású, pl. polietilén anyagokhoz nem használhatók, mert a tapadásuk nem lesz megfelelő. A ragasztót vékony rétegben kenőlappal kell felteríteni mindkét anyag felületére, majd a gyárilag megadott szellőztetési idő elteltével a munkadarabokat óvatos összeillesztésük után nagyon erősen össze kell préselni.
Gyorskötésű, kétkomponenses műgyanta ragasztókat szerkezeti kötésekhez nem célszerű használni, mert egyrészt túl drága, és a sűrűn folyós anyagot nehéz egyenletesen és vékonyan a felületekre kenni. A jó tapadó felület e ragasztóanyagoknál is nagyon fontos, de viszonylag gyors kikeményedése miatt inkább gyorsjavításokhoz, kis felületen érintkező anyagok összeerősítésére alkalmas. Porózus anyagok, pl. törött porcelán-, kerámia tárgyak összeragasztására is jól használhatjuk, ám a komponenseket nagyon jól össze kell keverni, és a keverési arányra is ajánlatos odafigyelni. Ez nemcsak a ragasztóanyag megszilárdulását de annak szilárdságát is meghatározza.
Ha keskeny felületeket kell összeragasztani, akkor mindkét darab törési vonalára kenjünk a keverőlapáttal ragasztót (4), majd pontos összeillesztésük és összenyomásuk után ragszalaggal összefogva akadályozzuk meg a darabok elmozdulását (5). A lágy műanyag ragszalagot akár kissé meg is feszíthetjük a tárgyra nyomásakor, ha pedig nem nyújtható rögzítő szalagot használunk, akkor csak lágyan simítsuk a darabok felületére, de mindkét oldalról. A kitüremlett anyagot majd csak a ragasztó teljes kikeményedése után, éles szikével vágjuk le.
Sokak kedvence a ragasztópisztoly, és gyakran olyan ragasztásokhoz is használják, amelyekre nem igazán alkalmas. Például hosszú, illetve nagy felületen történő rögzítésekhez. Erre azért nem optimálisak a ragasztópisztolyok, mert a belsejükben megolvasztott ragasztóanyag gyorsan megdermed, közben a tapadásuk és ezzel a kötőképességük is gyorsan csökken. Bár hőlégfúvó pisztollyal hevítve ez csökkenthető, ám kényelmetlen egyszerre két szerszámot kezelve dolgozni.
A ragasztópisztolyt inkább olyan rögzítésekhez használjuk, amelyeknél a folyamatosan adagolt forró ragasztóba azonnal belenyomhatjuk a rögzíteni kívánt alkatrészt vagy munkadarabot. Előnye, hogy rugalmas kötőanyaga megszilárdulás után sem veszti el teljesen a hajlékonyságát, így a ragasztás nem hajlamos a törésre. A felületekről is csak akkor válik le, ha azok nem megfelelően tiszták vagy anyaguk miatt nem biztosítanak megfelelő tapadást a megolvasztott ragasztóanyagnak. Ezen kívül csökken az anyag ragasztóképessége, ha már dermedő ragasztóba próbálunk tárgyakat belenyomni. Ilyenkor a ragasztó már amúgy is hűlő felületét a munkadarab még jobban lehűti, ezért nem tapad kellő szilárdsággal a rögzítendő tárgyra. Ezt jobb elkerülni, mert a kinyomott ragasztót kisebb helyen még hőlégfúvóval is nehéz kellően felmelegíteni.
A ragasztást tehát gyorsan és esetenként folyamatosan kell elvégezni, pl. lámpaernyő szegélyének a felragasztásakor, vagy doboz díszítésekor, mégpedig kevés ragasztó felhasználásával. Kábelek rögzítésekor pl. a szigetelő burkolatot is tisztítsuk meg zsíroldó folyadékkal, majd szakaszosan, a padlószegély peremére nyomott ragasztóba nyomva hagyjuk a kötőanyagot megdermedni. Közben ne mozgassuk, mert ezzel gyengül a kötés szilárdsága. A merevebb kábeleket ragasztás előtt igyekezzünk kiegyengetni, és amíg a ragasztó teljesen megszilárdul, léc élével lenyomva tartsuk a helyén. A nagyobb tapadó felület érdekében esetenként oldalról is nyomjunk a vezeték alá ragasztót.
Ha törött porcelán dísztárgy darabjait szeretnénk összeragasztani, akkor célszerű a darabokat kissé előmelegíteni, majd a vékonyan kinyomott ragasztórétegre azonnal nyomjuk rá a törött darabot. A pontos illesztést a darabok összenyomása közben kell elvégeznünk, amit előzőleg egy "szárazpróba" során célszerű begyakorolnunk. Különféle lágy szigetelő hablemezek sík felületre ragasztását kimondottan meggyorsítja a ragasztópisztoly használata, ugyanis a sík felületre kinyomott ragasztóba folyamatosan haladva préselhetjük bele a habanyag széleit. A ragasztópisztoly tehát méltán felkapott szerszám, de valójában csak az adottságainak megfelelő munkáknál használható előnyösen.