Újraöntött gyertyák

1Az ünnepek elmúltak, fényei már csak közeli emlékek. Állandó kellékeit megint dobozokba rakjuk, s közben selejtezünk is. A gyertyák pl. nagyrészt leégtek, kis csonkjaikat nincs értelme elrakni, helyettük majd újakat vásárolunk. A színes törzsű gyertyadarabokat azonban ne a szemétbe dobjuk, maradékukból új, egyedi díszgyertyákat önthetünk. Ehhez pedig az új gyertyabélen kívül legfeljebb egy üvegpohár, vagy gyertyaöntőforma kell.

Attól függően, hogy milyen színű gyertyacsonkjaink vannak, ezeket többnyire rétegesen kiöntött díszítőanyagként célszerű használnunk. Válasszunk pl. alig használt gyertyát vagy gyertyazselét, amellyel még érdekesebbé tehetjük a saját készítésű gyertyánkat.
2A csonkok összeolvasztását óvatosan végezzük el, mert az anyaguk nyílt lángon felolvasztva gyúlékony, és azzal is számoljunk, hogy öntéskor forró anyaggal fogunk dolgozni. A gyertyaviaszok olvadáspontja általában kb. 60 fok körül van, ezért forró vízzel félig feltöltött fém lábosba helyezett kisebb edényben célszerű a viaszt megolvasztanunk (1). A gyertyacsonkokból ezt megelőzően távolítsuk el a maradék kanócot, amit a csonk félbevágásával könnyíthetünk meg (2). A viaszt, az olvasztóedényt körülvevő víz felforralásával, elektromos főzőlapon célszerű hígfolyóssá olvasztani, de lángterelővel letakart gázégő is megfelel e célra. A viaszba különféle gyertyaillatosítókat is keverhetünk, amiből egy két csepp is elégséges, hogy égés közben gyertyánk kellemes illatot árasszon. E célra azonban csak speciális gyertyaillatosító felel meg, más illóanyagok a megolvadt viaszból elpárolognak.
3A kis üvegpoharat is célszerű meleg vízbe helyezve felmelegíteni, hogy a beleöntött viasz ne dermedjen meg túl hamar. Az új gyertyához új kanóc is szükséges, amely az edény magasságánál 2-4 cm-rel legyen hosszabb. Egyik végére tűzzünk vékony alumínium lemezből kivágott, s középen vékony szeggel átütött lyukú talpat. Az új kanócot a lyuk kiperemeződött szélének a visszanyomásával rögzítsük. Ez után az edény nyílásán keresztbefektett huzaldarabra erősítve lógassuk az edény aljára (3), majd öntsük rá az első réteg színes viaszt. Ez lehetőleg 1 cm vastag legyen, s hagyjuk megdermedni. Ehhez kb. 12 óra kell, azonban hűtőgépbe helyezve jelentősen meggyorsíthatjuk a viasz dermedését.
4Ha a forró, híg viaszba a pohár oldalához közel késsel felaprított más színű törmelékdarabkákat szórunk, akkor e darabkák kissé felolvadva foltossá teszik az alap viaszréteget, ami szokatlan és érdekes hatású. Ez azonban legalább 2 cm vastagságú viaszrétegekben érvényesül kellően. A réteg vízszintes felületét az edény alá helyezett ékkel tehetjük kissé ferdévé, amivel ugyancsak érdekes rétegződést érhetünk el. A következő, eltérő színű viaszréteget a már megdermedt viaszrétegre töltsük rá, majd ezt is hagyjuk megszilárdulni. E réteg is lehet ferde, de az alatta levőhöz képest más irányba döntsük meg a poharat. A műveletet addig folytassuk, míg az edény majdnem megtelik az egymás fölé öntött, különféle színű viaszrétegekkel.
Különleges hatást érhetünk el, ha a viaszrétegeket a Hobbyművész boltokban beszerezhető, ugyancsak színezhető gyertyazselé rétegekkel öntjük ki (4). Ezt az anyagot is olvasztani kell, megdermedve azonban üvegszerűen átlátszó marad. Gyertyazseléhez színezéket keverve rétegenként (5), vagy a forró zselébe dobott, s ott megolvadt színes viaszdarabkák elkeverésével erezetmintákat is létrehozhatunk (6). Az üveg aljára kavicsokat, kagylókat vagy egyéb érdekes tárgyat is tehetünk, amit a hígfolyós zselé rögzít és láthatóvá is tesz. Az átlátszó zselérétegben különféle tárgyak akár lebeghetnek is, ha a már megdermedt rétegre helyezett tárgyra megfelelő vastagságú zseléréteget öntünk, és hagyjuk kihűlni. A viszonylag sűrűn folyós anyagban olvasztás és kiöntés közben légbuborékok keletkezhetnek, ha az anyagot gyorsan töltjük fel, vagy olvasztás közben a már cseppfolyós zselét kavargatjuk. Az ilyen légbuborékok azonban még érdekesebbé teszik a gyertyánkat (7).

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: gyertya, kanóc

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Fengshui és a növények

Aki növényekkel veszi körbe magát, az általában kiegyensúlyozottabb, hiszen már maga a zöld szín is nyugtatóan hat az emberre. A Fengshui-ban, azaz a térrendezés művészetében is hangsúlyos...


Húsvéti tojások

A húsvéti tojás általában díszített tyúktojás vagy csokoládétojás, melyet a keresztény gyökerű kultúrákban húsvétkor szokás ajándékozni. A tojásdíszítés szokása egészen az ókorig nyúlik vissza,...