Otthoni fémmegmunkálás 1. rész

A fémek szilárdabb, keményebb anyagok a fánál, ezért a megmunkálásuk lassabb, és több energiát is igényelnek. Ezt esetenként gépi meghajtású szerszámokkal csökkenthetünk. Ám kéziszerszámokkal is mindent el lehet végezni, csak több idő szükséges hozzá. A szerszámokat tekintve ez kevesebbe kerül. Ilyen beruházás esetében azonban soha ne az olcsó szerszámot részesítsük előnybe, hanem a közép árfekvésűeket, mert ezek tartóssága, minősége a megfelelő. Az olcsó szerszám ugyanis hamar tönkre mehet.
Mérvadó a használatuk gyakorisága legyen. A gépi meghajtású szerszámokat ugyanilyen szempontok szerint válasszuk ki, mert a korszerű profi gépek folyamatos, üzemszerű használatra készülnek, ennek megfelelő a kialakításuk, kopás- állóságuk, és természetesen ez az árukban is érvényesül. A legszükségesebb szerszámok
A különféle megmunkálások helyét mindenkor szükséges előrajzolni, a munkadarabot pedig mérni, jelölni is kell. Az ehhez szükséges eszközök némelyike minden barkácsoló műhelyében megtalálható, mivel famunkákhoz is használatosak. Ilyen pl. a derékszög (1), a széljelölő- (2), vagy más néven párhuzamvonalzó, az állítható rézsűmérő, avagy közismertebb nevén a sáskaláb (3). A tolómérő (4), a pontozó és a rajztű (5) sem ritka a kis házi műhelyekben. Az alapvető előrajzolási műveletekhez ez elégséges, ám ha gyakran dolgozunk kemény anyagokkal, akkor érdemesebb acélból készült, precízebb eszközöket használnunk. Az acél rajztűre azért van szükségünk, mert a fémek felületéről a ceruzanyom könnyen letörlődik, az ilyen jelölés pontossága sem megfelelő. S ha már a jelölés sem pontos, ez további hibák előidézője lehet. A szögek és párhuzamos vonalak feljelöléséhez szükséges a sáskaláb és a széljelölő, a pontozó pedig nemcsak a furatközéppontok, hanem durva felületű lemezek - melyek felületén nem lenne jól láthatóan folyamatos a rajztű nyoma - pontsoros jelöléséhez is használatos. Azt is érdemes tudni, hogy előrajzoláshoz 30 fokos, furat kijelöléshez pedig 60 fokos legyen a pontozó csúcsa. A tolómérő a pontos mérés záloga, feltéve, ha biztonsággal tudjuk használni. A végén kitolható nyelv lyukak, hornyok. mélyedések mélységének mérésére alkalmas. Az eredmény azonban csak akkor lesz pontos, ha a mérce vége merőlegesen felfekszik a bázisfelületre. Mérőpofáival külső, a felső mérőél-párral pedig belső méreteket mérhetünk le 0,1-0,05 mm pontossággal. A mérési pontosságot a csúszkán levő ún. nóniusz-beosztás segítségével olvashatjuk le. A korszerűbbeken ezt mutatós műszer könnyíti meg. Ha ez a skála 10 egységre van felosztva tized, ha 20 részre, akkor ötszázad milliméter pontossággal mérhetünk vele. A nagyobb méretek kijelölésére ellenőrzésére megfelel az acél mérőszalag, ám használatakor mindig vegyük figyelembe, hogy mérési pontossága 1m-en 1 mm, míg az acél mérőlécé 0,5 mm. Természetesen ezek alapvető mérőeszközök, ezenkívül pontosabb mérésekhez már speciális mérőeszközök pl. mikrométer (6), különféle hézagmérők, körzők (7), idomszerek szükségesek. Az előrajzoláshoz esetenként fémkörzőt is kényszerülünk használni, amelyek különféle kivitelben kaphatók, ám mindegyik robusztus kialakítású, hogy a nyoma jól látható legyen a különféle keménységű felületeken.
A munkadarabok szilárd rögzítésére szolgálnak a különféle befogószerszámok. Legtöbbjüket a munkapadra, vagy a megmunkáló gépre lehet rögzíteni. Az ezermesterek többnyire kisebb-nagyobb asztalra rögzíthető párhuzamos satut, esetenként pedig gépsatut használnak. Ezenkívül természetesen még számos más jellegű befogó szerszám is létezik, de az alapvető feladatok elvégzéséhez akár egy nagyobb műszerész satu is megfelel (8). A különféle fémmunkákhoz számtalan ütőszerszám ismeretes, nekünk azonban elég a már meglevő kézi kalapácsunk (9), legfeljebb ha az nem elég nagy vegyünk egy súlyosabbat, ezek mellé még szerezzünk be egy gumi, vagy műanyagbetétes kalapácsot is (10). A daraboláshoz szükségünk lesz még egy 300 mm laphosszúságú fémfűrészre (11), amelyiknek cserélhető a lapja, és esetleg a kisebb, munkákhoz jól jön még egy 150 mm-es műszerészfűrész is. Nem árt ha van hidegvágónk, lyukasztónk is, ezt készletben érdemes megvásárolni (12). Huzalvágásra használhatjuk a már meglevő oldalcsípő, vagy kombinált fogónkat. Viszont ajánlatos még beszereznünk egy jó lemezollót, valamint lapos, félkerek, és háromszögű reszelőre is szükségünk lehet. A pontos méretre munkáláshoz ezek alapvetően szükségesek. Fúrógépe, csigafúró készlete általában mindenkinek van, ezek a fémmunkákhoz is használhatók. A legszükségesebb eszközeink birtokában most már nem jöhetünk zavarba szerszámhiány miatt, e szerény készletet apránként folyamatosan célszerű bővítenünk, az éppen adódó munkákhoz igazodva.

Előrajzolás

Bármilyen egyszerű is az elvégzendő munka, mindig jelölés alapján dolgozzunk. Merőleges vágás bejelöléséhez használjuk a derékszöget. Ha nincs talpa, a munkadarabhoz szorítva fektessük sík felületre, és pontosan az alsó él mellett húzzuk be rajztűvel a jelölő vonalat. A tűt mindig ferdén tartsuk (13), különben nem lesz pontos a jelölés. Távolságok feljelöléséhez a hegyes körzőt használjuk, a tolómérő csúcsai nem erre valók! Körívek, furatok bejelöléséhez a középpontot mindig a jelölő pontozóval megütve mélyítsük a munkadarabba. A körző szárait jól rögzítsük, a hegye is köszörült legyen. A középpont jelölés mélységét az anyag vastagsága alapján alakítsuk ki. A pontozót mindig ferdén tartva illesszük a kívánt helyre, majd függőlegesbe állítva üssük meg (14).
Ha mégis elmozdult volna a helyéről, vastagabb anyag esetén egy erőteljesebb ütéssel, ferdén tartva üssük helyére a mélyedést, majd ezt követően a már merőlegesen tartott pontozóra mért ütéssel pontosítsuk a lyuk helyét.
Fémek vágása
A fémek vágására általában a fémfűrészt szokás használni. A munkadarabot e művelethez mindenképpen szilárdan rögzíteni kell. Erre szolgál a satu, de terjedelmesebb munkadarab esetén, vagy hosszú lapos idomoknál ehhez használhatjuk a munkaasztalt és a csavaros szorítókat is. A használt fűrészlap fogazatának és anyagának a megmunkálandó anyaghoz kell igazodnia. Kemény anyagokhoz finom, sűrű fogazatú, a puhább réz, vagy alumínium anyagokhoz ritkább fogú fűrészlapot használjunk. Az anyag vastagsága sem mellékes: a vékonyabb anyagokhoz finomabb fogólapokat használjunk. A fűrészlapok anyaga sem egyforma: a HSS nagy teljesítményű gyorsvágó-acélt jelöl, ezek általánosan használhatók, jól irányíthatók. Nagyon hajlékonyak és csak 2 mm vastagságig használhatók az SS jelölésű gyorsvágó-acélból készültek, amelyeket elég nehéz irányítani. A szerszámacélból készült lapok WS jelölésűek, puha fémanyagok, míg a HSS kettős fémből készültek kemény és vastag anyagok vágására alkalmasak.
A fémfűrész kezelésekor arra ügyeljünk, hogy a fogak előre álljanak, a fűrészlapot mindig azonosan egy síkba mozgassuk. Hátrafelé húzásakor azonban soha ne nyomjuk. Ha vékony lemezt kell elfűrészelnünk, akkor azt mindig két deszkalap közé szorítva fogjuk be, hogy vágása közben ne rezegjen be. Csöveket mindig a satupofák alá szorítva, vagy V-alakban felhornyolt segédbefogók közé helyezve a satupofákkal rögzítsünk. A vékonyabb falú csövek fűrészelésekor ne erővel, hanem érzéssel dolgozzunk. Hosszabb anyagok darabolásakor a leeső darab lehetőleg a munkaasztal felé legyen (16), nehogy balesetet okozzon.
A fémanyagok darabolását nagyban megkönnyítik a különféle szerszámgépekbe fogható vágótárcsák. Erre a sarokcsiszolók a legalkalmasabbak (17), amelyek daraboló készülékbe fogva nemcsak megkönnyítik, de pontossá is teszik a munkánkat (18). Oszlopos fúróállványba erősített fúrógépet is használhatunk e célra, ha a befogója merőlegesen elfordítható (19). A munkadarab rögzítéséhez azonban feltétlenül használjunk gépsatut.
A lyukfűrészt is használhatjuk fémek vágására (20), sőt, hosszú vágásokra ez a gép a legalkalmasabb, amennyiben a talpát hosszú léc éle vezeti meg. Ehhez természetesen megfelelő fogazatú és anyagú fűrészpengét kell használunk. A választék igen bőséges (21), a megfelelő fűrészlap kiválasztása nem nehéz. A munkadarabok biztonságos rögzítése azonban nagyon lényeges, és a gép löketszámát is a vágandó anyaghoz igazodóan kell beállítani. E gépekkel általában 5 mm vastag szerkezeti acélok és 10-15 mm vastagságú alumínium anyagokat vághatunk el. Ha valakinek pedig rókafarkfűrésze is van, azzal akár közvetlenül a fal mellett is kényelmesen dolgozhat, ugyanis a rugalmas penge ezt is lehetővé teszi (22).
A fűrészelést általában könnyebbé tehetjük, ha a lapot szappanos vízzel benedvesítjük, vagy vágóolajjal dörzsöljük be. Ezzel a lapok kilágyulását is megelőzhetjük és a fogak éle is tovább marad éles. Akár kézzel, akár géppel vágunk, a munkadarabot mindig jól szorítsuk le, mert ellenkező esetben könnyen balesetet szenvedhetünk. Ez természetesen a gépi munkánknál fordulhat elő a legkönnyebben. Ezt a vágási sebesség visszafogásával is csökkenthetjük.
Kisebb részek durva vágását, faragását, továbbá lemezek darabolását, nyílások készítését laposvágóval is elvégezhetjük. Használatuk az ék működésének elvén alapul, élkiképzésük a megmunkálandó anyagtól függ. Minél keményebb a megmunkálandó anyag, annál nagyobb a szerszám élszöge. fémmunkákhoz 40-60 fok élszögű vágók a megfelelők.
Lemezek vágására a kissé ívelt élű vágó alkalmas, amellyel folyamatosan vághatjuk át a lemezeket. Hornyok, árkok készítésére a keresztvágót ajánljuk, amelynek a vágóéle a szárra merőlegesen helyezkedik el.
Vékonyabb, max. 1 mm vastagságú, fémlemezeket azonban legegyszerűbben lemezollóval vághatjuk a kívánt alakúra (23). Az egyenes élű lemezollók elsődlegesen egyenes (24), míg az enyhén íveltek idomos alakzatok (25) kivágására alkalmasak. Vágásnál értelemszerűen az él hátsó részét használjuk, mert itt kisebb erő szükséges a vágáshoz. Érdekességként megemlítjük, hogy kapható már akkumulátoros lemezvágógép is, amelyet csak irányítani kell, 0,5-1,2 mm vastagságú acéllemezek egyenes és íves vágására egyaránt alkalmas (26).

Fúrás

Otthoni munkáink során valószínűleg elég gyakran kell fémanyagokat is fúrnunk (27). E munkákhoz csigafúrók és fúrógép szükséges. A fúrók tized milliméterenként változó átmérővel szerezhetők be, a készletekben kaphatók azonban csak 0,5 mm-es fokozatokat tartalmaznak. Aki famunkákhoz szokott, sok esetben azért érzi keményebbnek ezt a munkát, mert fúrója esetleg már kopott, s erről nem is tud. Ma ugyanis általában a fémhez való csigafúrókat szokás használni a faanyagok kifúrásához is, ha közben néhányszor alaposan felhevül - pl. a forgácselvezető hornyokba szorult faforgács miatt - a vágóéle könnyen életlenné válhat a fémek fúrása közben. Életlen fúróval pedig nem lehet fémet fúrni. A két anyag egymást koptatja, közben mindegyik felhevül, a fúró pedig használhatatlanná válik. A csigafúrók általában ugyan minőségi gyorsacélból készülnek, ám ahhoz, hogy a különféle keménységű fémanyagokban megfelelően tudjuk használni, csúcsszögüket is ennek megfelelően kellene megválasztanunk. Acélhoz 118, alumíniumhoz 135, vörösrézhez és bronzhoz 125, sárgarézhez pedig 90 fokos élszögű csigafúrók a megfelelők. Az újonnan vásárolt csigafúrók élszöge általában acélhoz megfelelő, a legtöbben így használják. Újra köszörülésük nem lehetetlen, de motoros asztali köszörű (28) és kellő szakismeret szükséges hozzá. Az utánélezést azonban vízszintes állványba rögzített fúrógéppel, a tokmányába fogott csapos csiszolókoronggal is elvégezhetjük. Igaz, nagy gyakorlat és lemezből készített szögsablon szükséges hozzá, de érdemes ezt is megtanulni, mert így a kopott élű fúróinkat is mindig újra élezhetjük.
Ezt a műveletet úgy végezzük el, hogy kezünket egy nagyobb fatömbbel támasszuk alá. A fúrónak a ferde végét előbb teljes szélességében lágyan érintsük a csiszolókorong palástjához, majd kissé erőteljesebben megnyomva, közben egy fél fordulatnyira tengelyirányában lassan elforgatva köszörüljük egyenletesen kúposra a felületét. A fúrót forgassuk el egy fél fordulatnyit, a másik csúcsrészét is így köszörüljük meg. Az eredményt ellenőrizzük a csúcsszög sablonnal, és az esetleges eltéréseket újabb köszörüléssel korrigáljuk. A fúró akkor jól megélezett, ha mindkét éle azonos egyenletességgel választja le fúrás közben a forgácsot. A félreköszörült fúró egyenetlenül forgácsolja az anyagot, az iránytartása sem lesz megfelelő, ezért a hibát feltétlenül újabb köszörüléssel szüntessük meg. A fúróköszörülést először egy kopott, már többször köszörült rövid fúrón érdemes gyakorolni, ha már nem tévedünk köszörülés közben, akkor fogjunk a többi életlen fúrónk megélezéséhez. Ha pedig túl nehéznek találjuk a feladatot, akkor szerezzünk be egy fúróélező szerszámot (29), amellyel már gond nélkül, kellő biztonsággal megköszörülhetjük kopott csigafúróinkat.
A fúrókhoz azonban még valamilyen meghajtó szerszám is szükséges, hogy fúrni tudjunk. Megfelel az egyszerű kézi meghajtású furdancs is, ám ma már erre a villanyfúrógép a leggyakrabban használt szerszámgép. A korszerűbbeken állítható a fordulatszám, ami a furatok készítése és a forgácsolást végző szerszám szempontjából a legideálisabb. A korszerű fúrógépeknél már a megmunkálandó anyag kiválasztása és a különféle műveletek beállítása után a gép automatikája maga választja ki az ideális fordulatszámot, sőt még a túlterhelést is azonnal jelzi (30). A választék igen bőséges, a jó fúrógépnek azonban az ára is elég magas.
Lyukak fúrásakor alapvetően fontos, hogy a lyuk középpontját pontozóval jelöljük meg. A pontozó csúcsa 60 fokos legyen, ugyanis kezdetben a pontozó által ütött mélyedés vezeti meg a fúrót. Ha a jelölés nem elég mély, könnyen oldalra csúszhat a fúró. A nagyobb átmérőjű furatokat mindig elő kell fúrni, mert a csigafúrók keresztéle - a csúcs végén található - nem forgácsol. A fúró vezetését a már kifúrt lyuk falán a vezetőszalag biztosítja.
A fordulatszámot a furat átmérője szerint válasszuk meg. A kis átmérőjű lyukak fúrásához nagyobb fordulatszám a megfelelő. Fúrás közben az előtolás egyenletességére és sebességére is ügyeljünk. Lágyabb anyagban nagyobb előtolást is alkalmazhatunk. Ügyelni kell az anyagból kilépő fúróra, mert nagy előtolás esetén eltörhet. Ezért még előtte ajánlatos csökkenteni az előtolás mértékét, hogy a fúró lassabban, könnyebben léphessen ki az anyagból.
Fúrás közben a fúrót hűteni, kenni is kell. E célra használhatunk motorolajat, fúróolajat, amely kenőolaj, denaturált szesz és víz, vagy szappanos víz és olaj keveréke. E kenőanyagok hűtik a forgácsolást végző szerszámot, megakadályozzák a kilágyulását. Adagolásuk lehetőleg állandó, vagy igen gyakori legyen. Nagyobb lyukak fúrásához lehetőleg állványba erősített gépet használjunk, a munkadarabot feltétlenül szorítsuk le. Ha pedig mély furatokat készítünk, akkor a fúrót időnként húzzuk ki a lyukból, és tisztítsuk meg a forgácstól.
Mindenkivel előfordulhat, hogy a pontozás ellenére a furat szemmel láthatóan "elmászott". Ilyen esetekben, ha még csak a fúrás kezdetén vagyunk, kissé elferdítve tartsuk a gépet, majd mikor már a fúró csúcsa a kellő helyre dolgozta be magát, akkor a gépet lassan állítsuk újból függőlegesbe, így folytassuk a lyuk kifúrását. Az előtolást soha ne erőltessük, mert ezzel a furat pontosságát tesszük kockára, és a fúrót is tönkretehetjük. Ha pedig a fúró fúrás közben fülsértően sivító hangot ad, azonnal cseréljük ki, mert az élei kopottak. Az ilyen fúróval megkezdett furat közepét ajánlatos újból pontozóval kijelölni, hogy a furat biztosan a helyére kerüljön. A kopott fúró ugyanis könnyen elmászik a helyéről. A megkezdett furat középpontja ezért már nem biztos, hogy az előbb bejelölt helyen van.
Kézben tartott géppel nehéz pontosan merőleges furatokat készíteni, ezért ha egy mód van rá, mindig oszlopos állványba erősített géppel dolgozzunk. Ma már igen olcsón beszerezhetők az ilyen állványok, amelyek garantálják a pontosan merőleges furatok készítését (31), még a gép vízszintesbe fordítását is lehetővé teszik. Amennyiben a gép állványba erősítésére nincs mód, a fúrógéppel fokozott figyelemmel, a megmunkálandó felületre mindenkor merőlegesen tartva igyekezzünk dolgozni.

Hajlítások

Otthoni munkáink során nem ritka, hogy fémanyagokat alakra kell hajlítanunk. Egyszerű feladat, csak kalapács, satu és némi szakismeret szükséges hozzá. Az anyag maradandó alakváltoztatásához azonban nem árt tudni, hogy ezt hidegen is elvégezhetjük, vagy melegítés is szükséges hozzá (ez főként vastag anyagoknál kérdéses, pl. laposvasaknál, idomoknál), továbbá hogy milyen mérvű alakváltozást kívánunk elérni. Kellő gyakorlat híján ezt próbával lehet a legkönnyebben ellenőrizni, mert amíg egy vastagabb laposvasat nagy ívben hidegen is meg lehet hajlítani, addig sarkosra már csak hevítését követően kalapálhatjuk. Az ezermesterkedőknek ez utóbbi csak ritkán megoldható. A hideg alakítások vékonyabb lemezek esetében könnyen megoldhatók, ha kellően átgondoljuk az ehhez szükséges lépéseket. Ha ugyanis rossz a lépések sorrendje, esetleg nem tudjuk majd befogni a munkadarabot.
A lemezek hajlításához hosszabb-rövidebb keményfa befogókat kell használni. E darabok még a satupofáknál hosszabb lemezeket is szilárdan rögzítik (32), a ráverőfa pedig megkönnyíti magát a hajlítást. Kalapáccsal lehetőleg ne üssük a lemezek felületét, mert az maradandó nyomokat hagy a felületén. A keményfa-léc viszont egyenletesen elosztja az ütések erejét a lemez hosszában, így egyenes és egyenletes sarkokat alakíthatunk ki. Egy hosszabb lemezszél lehajtásakor előbb a befogólécek közé szorítsuk a lemez bejelölt keskenyebb részét, majd a verőfával rátartva hajlítsuk le (33). Az éles sarkot a verőfára mért kalapácsütésekkel alakíthatjuk ki (34). Lemezszalag derékszögű hajlításakor nincs szükség a befogófákra, ilyen esetekben a satu pofáira kalapáljuk rá a szalagot. A kalapács fejével mindig közvetlenül a hajlítás vonala közelében üssük meg az anyagot, folyamatosan ütve formáljuk sarkosra (35).
Sík lemezek íveltre hajlításához megfelelő sugarú fa, vagy fémhenger, és homorúan kialakított támléc közé fogjuk be a lemez szélét, majd tenyérrel megnyomkodva hajlítsuk rá a hengeres idom palástjára (36). Ha az anyag kemény, néhány milliméterrel kisebb hengert használjunk formázóként, hogy majd a visszarúgó lemez megközelítőleg méret szerinti legyen. Az ilyen anyagokat esetenként ráverőlécet alkalmazva kalapáccsal ütve formálhatjuk a kellő íveltségűre. Vastagabb anyagok, laposvasak ívesre hajlításakor alkalmazhatunk olyan megoldást is, hogy két egymástól tenyérnyi távolságra levő idomvas szárai közötti helyen ütögetve fokozatosan hajlítjuk meg az anyagot (37). E művelethez vékonyabb lemezekhez műanyagbetétes kalapácsot használjunk, a munkadarab ívét pedig egy kiszerkesztett ívhez igazítva gyakran ellenőrizzük.
A fémrudak hajlítása már kissé nehezebb feladat, az ilyen munkákhoz lágyacélrúdra hegesztett fémtömbfejű hajlítószerszám szükséges. A befogófej vastagsága legalább 8 mm legyen, ebbe a hajlítandó anyag átmérőjéhez igazodó nyílást kell fűrészelnünk. A nyílás szorosan illeszkedjen az idomra, és a hajlítást kis fogásokkal, a hajlító szerszámot egyre arrébb csúsztatva végezhetjük el. Az alapanyagot kombinált gyors csőfogóval, vagy csavaros szorítóval rögzíthetjük egy adott fémcsőhöz (38), így akár annak a palástjára is ráhajlíthatjuk a fémrudat. Az anyag rugalmasságától függően azonban a hajlítás sugara nagyobb lesz, mint a formázó csőé. A nyeles hajlító szerszámmal nagyobb ívű hajlításokat is készíthetünk. Ehhez azonban már keményfából kifűrészelt formasablonra lesz szükségünk, amelyet egy nagyobb lapra felerősítve fogassunk a munkaasztalra, hogy hajlításkor ne mozdulhasson el (39). A munkadarab végét fatömbbel, vagy csavaros lefogóval kell nagyon szilárdan a sablon mellé fogatnunk. A lefogatott végét később majd le kell vágnunk. A hajlítást sokkal könnyebb bő ráhagyással leszabott anyagokon elvégezni, ezért hajlítás előtt nem ajánlatos a munkadarabot pontosan méretre szabni. Ez azért sem célszerű, mert könnyen megeshet, hogy az általunk kiszámított és eszerint leszabott darab a hajlításkor rövidnek bizonyul.
A vékony, hajlékony lemezek szélét peremezéssel szokás kimerevíteni. A visszahajtandó szegélyt a bejelölését követően előbb befogólécek közé fogva hajlítsuk meg derékszögben, majd a keskeny szárat túlhajlítva leütjük a lemez felületéig (40). A visszaperemezett rész is egyenletes felületű lesz, ha a leverését faléccel végezzük el.
Huzalokra szükséges szemek hajlításához a végüket fogjuk vastagfalu cső palástja mellé, majd kalapáccsal megütögetve fokozatosan és több fogást alkalmazva hajlítsuk teljesen a csőpalástra. Vékonyabb huzaloknál e művelethez kerekcsőrű fogót használjunk. Fémszalagokból is hasonlóképpen hajlíthatunk bilincseket. A szárait a jobbról-balról satu pofái közé szorított, laposvas darabbal középen kitámasztott munkadarabon kalapáccsal megütve hajlítsuk le.