Csiszolás

Felületek finomítása

Csiszolni lehet kézzel és géppel is, attól függően, hogy mennyi anyagot kell lemunkálni, illetve mennyire finom felület elérése a cél. Ezt természetesen eleve meghatározzák a rendelkezésre álló eszközök, az adott felület nagysága és az anyaga is. Faanyagokhoz általában csiszolópapírokat, a fémekhez pedig csiszolóvásznakat szokás használni.

A kézi csiszolás kézenfekvő, ha kis felületet kell finomítani, vagy méretre igazítani. A használt csiszolóanyag szemcsemérete befolyásolja a felület érdességét és a lemunkálás mennyiségét is. A különféle csapozásoknál, szerkezeti kötéseknél fontos a szoros illeszkedés, mert az elemek túl laza kapcsolódása itt nem megengedett. Az ilyen felületeket ezért közepes, 80-as, vagy finomszemcséjű, 120-180-200-220-as csiszolóanyagot használva kell egymáshoz igazítani. Ha viszont egy nagyobb felületet kell finomítani, akkor azt fokozatosan, előbb durva, majd közepes, végül pedig finom szemcséjű anyaggal kell koptatni. Erre azért van szükség, mert a szemcsék ennek megfelelő nyomokat hagynak maguk után, amit csak egy finomabb szemcséjűvel lehet eltüntetni, azaz simábbá tenni.

A csiszolóanyagok és vásznak fajtái szerint az gránit csiszolópapír kemény és erős csiszoló anyag, amelynek gránit szemcséi leginkább faanyagok lecsiszolását könnyítik meg, és kezdeti felületkezeléshez használatosak. A dörzsvásznon fekete és nagyon kemény korund szemcsék alkotják a koptató réteget, amelyek főként a fémek megmunkálásánál előnyösek.

A szilíciumkarbid szemcsés bevonatok a vizes csiszolóanyagokra jellemzőek, és előnyük, hogy a szemcséi a megmunkált anyag szemcséivel együtt kopnak le a kezelt felületről és a hordozóanyagról, így nem tömítik el azok szemcséit. Használatukkal nagyon sima felületek alakíthatók ki.

Kézi csiszolásnál a papírt vagy vásznat általában ún. csiszolótömbre feszítve lehet egyenletes anyaglemunkálást elérni. Így elég nagy és főként sík felületen lehetséges a felület lemunkálása. A csak összehajtogatott és tenyérrel a felületre nyomott csiszolópapír egyenetlenül koptatja az anyagot, és így is kopnak le magáról a papírról is a szemcsék. A csiszolótömbre szorosan kell a csiszolóanyagot felfogatni, hogy munka közben feszes maradjon. Így a munka is könnyebben végezhető el. A különféle csiszolótömbökön ezt általában rugós felfogó pofák könnyítik meg, amelyek a csiszolóanyag cseréjét is meggyorsítják. Ha viszont könnyebben és egyben gyorsabban szeretnénk eredményt elérni, akkor a különféle csiszológépek valamelyikét kell használni.

A leggyakrabban a vibrációs csiszolót szokás mázoláskor és egyéb nagyobb felületek simára munkálásakor. A viszonylagosan nagy talpra feszített csiszolópapír rezgő mozgása a szemcsenagyságától függően igen hatékonyan koptatja le a fa- vagy a fémanyagok felületét. A szalagcsiszolók csiszolási teljesítménye jóval nagyobb az előbbinél, viszont inkább nagyoló lemunkálásra alkalmasak, mint felületek finomítására. Az excenter csiszolókban egyszerre forog és finoman rezeg a csiszolópapír, így finom felület érhető el használatával, anélkül, hogy a körforgásra jellemző kör alakú lenyomat megjelenne. Ez a gép – ugyanúgy, mint a vibrációs csiszoló – finom megmunkálásra alkalmas. A kis méretű multifunkciós csiszolók és deltacsiszolók tulajdonképpen a vibrációs csiszolók kisebb méretű változataik, melyek nagy felületekhez nem túl gazdaságosak, viszont szűk helyeken is lehet dolgozni velük.