Pára, hőszigetelés, szellőzetlenség, penész

Időben vegyük észre a bajt

Valóban, a korábbi időkben sokkal kevésbé volt jellemző a lakásokra a penészesedés. Ha igen, akkor azért, mert a falak, az áthidalók hőszigetelése a mainál sokkal gyengébb volt, és hideg felületek adódtak a lakásban, melyen létrejött a páralecsapódás. Különösen jellemző volt ez az ablakok mellet és a sarkokban, ahol gyakran még rések is voltak, és dőlt be a hideg.

De egyik hiba kompenzálta a másikat. A rosszul záródó nyílászárók résein és a fal hibáin keresztül folyamatosan cserélődött a levegő, így nem tudott a páratartalom túlságosan megnőni a lakásban. Ezt a jelenséget segítette az is, hogy az energiahordozók ára viszonylag alacsony volt, és az átlag lakosságnak nem okozott problémát a folyamatosan elszökő melegnek a pótlása. Van ahol tőlünk függetlenül jött (és ma is jön) az állandó meleg – távfűtés -, és van ahol az olcsó gáz, az olcsó fa korlátlanul állt rendelkezésre. A levegő tehát folyamatosan cserélődött, a kintről beáramló hideg levegőt pedig felmelegítettük, és ezzel a relatív páratartalmát lecsökkentettük, így a hideg falakon nem volt páralecsapódás, és nem jött létre penészesedés.

Kevesen tudják, de a nyílt égésterű kéményes gázkazánok és vegyes tüzelésű kazánok is hozzájárultak a folyamatos légcseréhez. Ha a kémény huzata jó, akkor a fűtőkészülék folyamatosan szívja el a levegőt a lakásból, pláne, ha a gyenge nyílászárókon keresztül ez pótlódik. Számtalan olyan esettel lehet találkozni, ahol a lakásban semmiféle változás nem történt, csak a nyílt égésterű gázkazánt kicserélték zárt égésterűre. Nem változtak az ablakok, nem változott a hőszigetelés sem, a lakás páratartalma mégis 60-70%-ra nőtt a téli időszakban, mert a zárt kazán már nem biztosítja a folyamatos légcserét. Meg is indul a penészesedés.

A legfőbb ok azonban a nyílászárók cseréjében keresendő. Nem mint ha ez nem lenne egy abszolút pozitív jelenség, és természetesen nem a régi vacak ablakok megtartása mellett érvelünk. A légmentesen záródó új nyílászárok mellett azonban teljesen megszűnik a légcsere, ha arról nem gondoskodunk utólag. A család, a mindennapi élet – légzés, mosás, tusolás, fűtés, ruhaszárítás - termeli a párát, amit légmentesen bezárunk a lakásba, és pillanatok alatt 60-70% fölé nő a relatív páratartalom. Ami a szoba közepén 70%, az a fal sarkában, az üvegfelületen már 100%, és ott már el is indul a páralecsapódás.

Mostani gondolatmenetünknek ugyan nem témája, de a hermetikusan záró ablakok a nyílt égésterű fűtőkészülékeknek elzárják a levegő-utánpótlását, ami életveszélyes szituációt hozhat létre, ha nem gondoskodunk erről utólag, az ablakok kicserélése után. És tovább fokozzák a veszélyt a nagy teljesítményű konyhai páraelszívók, melyek – jobb híján – a szükséges levegőt a kémény „visszaszívásából” nyerik majd.

De visszatérve a páralecsapódáshoz és a penészesedéshez; az ablakcsere után gondoskodni kell a lakás légcseréjéről. Nem igazán megoldás az ablaknyitással történő légcsere. A növekvő páratartalmat és a levegő CO2 tartalmának növekedését nem érezzük automatikusan. Nem lehet elvárni senkitől, hogy állandó figyelmeztetéseket állítson be magának a telefonján a szellőztetésekre. Ezt a szellőztetést biztosítani kell, és automatikussá kell tenni.

Biztosítani minimum szabályozható légbevezetőkkel kell, amik vagy állandóan nyitva vannak, vagy a levegő növekvő páratartalma nyitja meg őket. Ugyanez teszi automatikussá is a páraszabályozott (higroszabályozású) légbevezetők esetén; 50% fölé nő a relatív páratartalom, kinyitnak a légbevezetők, és friss levegőt engednek be. A légcseréhez azonban arra is szükség van, hogy az elhasznált levegő távozni is tudjon, tehát légelvezetők is kellenek. Legjobb, ha ezek párban vannak, amennyi levegő az egyiken kimegy, ugyanannyi a másikon bejön.

És még jobb, ha ezekben hőcserélő is van, ami a légcseréből adódó hőveszteség egy részét visszanyeri, újra hasznosítja. Erre a legegyszerűbb példa az ún. decentralizált hőcserélő. Két lyuk a falban, azokban egy-egy ventilátor, melyek ellentétesen működnek, amikor az egyik kifúj, akkor a másik beszív. És mindkettőben van némi kerámia hőtároló, melyet a kifelé menő levegő felmelegít, a légcsere irányának megfordulásakor pedig visszaadja a meleget. A két ventilátor egy-két percenként szerepet cserél.

Ennél természetesen sokkal komplexebb szellőztető rendszerek is vannak, melyek megtervezése és kivitelezése már mindenképpen az épületgépész szakemberek dolga. Nekünk inkább az igény megfogalmazása a dolgunk, mert az épületgépész nem fog becsöngetni hozzánk; jó-e a levegő a lakásban, nem túl magas-e a páratartalom? Jó esetben a kéményseprő figyelmeztet a problémára, de ha nincs nyílt égésterű fűtőkészülékünk, akkor nemigen van dolga velünk neki sem.

Egy páratartalom mérőt azonban bárki beszerezhet – legfeljebb egy-két ezer forint költségért. Ha ez rendszeresen 60% feletti értékeket mutat, akkor már gyaníthatjuk, hogy itt be kell avatkozni. És – anélkül, hogy bárkinek az üzletét rontanánk – ne ott keressük a megoldást abban, hogy páramentesítő készüléket veszünk sok tízezer forintért. Az nem arra való, hogy egy bekódolt problémát megoldjon, és nem is fog segíteni. Meg kell teremteni a lakás szabályozott légcseréjét.