Kátránypapíros tető szerszámkamrákra

A szerszámkamrák csak ritkán mondhatók igényes épületeknek. Sok a víkendház mellett csak a szükség miatt megtűrt, többnyire afféle lomtár, az igénytelenebb szerszámok raktára. Tetejére általában hevenyészve felrakott kátránypapír került, ami előbb-utóbb bizony felújításra szorul, s ha már rászántuk magunkat, érdemes alaposabb munkát végeznünk, mint esetleg ezt megelőzően. Képsorunkon szinte lépésről-lépésre követhetjük az egymást követő munkafázisokat, s így minden esélyünk megvan arra, hogy időtálló burkolatot készítsünk az ilyen igénytelenebb, ám de hasznos kis építményekre.

Első lépésben célszerű a régi, szedett-vedett hulladék deszkákból befedett tetőalapot is kicserélni. A jó tetőléceket hagyjuk meg, s ezekre erősítsük fel a faforgácslapokból kiszabott alapburkolatot (1). Széleire alulról csavarozzunk körbe 30x60 mm-es lécekből keretet (2). A tető alsó szeléhez igazodva terítsük fel az első kátránypapír sávot, s nagyfejű szegekkel sűrűn rögzítsük a felülethez, de ne csak a széleken, hanem legalább négysorosan, egymástól 30-40 cm távolságban beütött szegekkel (3).
A felette levő részt 2-3 cm-es átfedéssel fedjük le (4), a felesleges részt pedig vágjuk le. Ezt később még felhasználhatjuk. A felső kátránypapírt is sűrűn szegeljük le (5), majd vágjuk le a tető széleinek borításához szükséges csíkokat (6). Ezek kb. két arasznyi szélesek legyenek, és e célra az első réteg burkolásakor levágott felesleges anyagot is felhasználhatjuk.
Az első csíkot felváltva szegezzük fel a tetőlap élére és az ereszléc alsó felére (7). A kátránypapír sima oldala kerüljön kívülre. A darabok egymásmellé toldását úgy oldjuk meg, hogy az ereszléc és a tetőalap együttes vastagságáig 6 cm széles, ferdén kifutó bevágásokkal illesszük egymás mellé a kátránypapír sávokat (8). A következő lépésben a szélburkolatra kenjünk ecsetelhető bitumenes oldatot (9), majd az anyagot a hoszszabb oldalon visszahajtva, a sarokra oldalról is ráhajtva szegezzük le (10). A rövidebb oldalakon is hajtsuk vissza a szélburkolatot, az alsó sarkon pedig ferdén behajtva, majd kb. 3 cm szélesen visszahajtva, s a felesleges anyagot levágva alakítsuk ki a sarok szegését (11). A tetőszegély szélét minden oldalról kb. 15 cm-enként beütött szegekkel fogassuk le (12), majd 5 cm ráfedéssel kenjük be alaposan bitumenes oldattal (13).
Könnyebben megy a felső réteg felterítése, ha előbb a jobb oldalon csak arasznyi sávot kenünk le, majd a kátránypapír tekercset erre helyezve, szakaszosan kenjük le és ezt követően hengerítjük a lekent részre a kátránypapírt. A széleken most már vaskos árral mélyítsünk lyukakat a szegeknek, hogy könnyebb legyen a beütésük (14). Az előlyukasztás után szegekkel jól fogassuk le körben a lefektetett kátránypapír borítás széleit (15), majd az előzőkhöz hasonlóan, alsó szélén 5 cm-es átfedéssel terítsük fel a tető felső részére a második kátránypapír réteget is (16). A széleket ennél is szegezzük körbe, végül alapos bitumenes előkenés után helyezzük fel a tető gerincét legalább 20-20 cm szélesen letakaró kátránypapír csíkot is, majd ennek széleit is szegezzük a tetőre (17).
Kisebb, ferde tetejű építményeknél, természetesen szükségtelenek az átlapolások, de a tetőszélek visszahajtásait mindenképpen úgy alakítsuk ki, hogy a csapadékvíz még véletlenül se folyhasson a kátránypapír burkolat alá. Ezt bitumenezéssel, és jól átgondolt, alákorcolt, leszegezett szegélyekkel előzhetjük csak meg.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: kátránypapír

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Papírgyűjtés kereskedőknek

Fogyasztóvédelmi ellenőrzés! Melyik kereskedő örül ennek a mondatnak? Tapasztalataink szerint egyik sem... Mindegy, hogy egy kis tüzépről vagy egy tekintélyes építőanyag-áruházról van szó, ha az...


Infra érzékelők

Az infra érzékelők – gyakran mozgásérzékelőknek is mondjuk – átszövik mindennapjainkat. Ilyen kapcsolja be automatikusan a világítást, nyitja ki az automata bejárati kaput, vagy éppen jelzi az...