Ellensúlyos ostromgép

Sokoldalú ezermesterek lehettek a XII. századtól használt ellensúlyos ostromgépek készítői, az ingenatorok, machionatorok. Érteniük kellett az igencsak behemót szerkezetek összeszereléséhez, azok sérüléseinek kijavításához szükséges eszközök elkészítéséhez, az ácsmunkákhoz, s mivel többnyire ők kezelték a gépezeteket, a célzáshoz is. S ez anno bizony jelentős tudást képviselt. Mai szemmel igen érdekes látvány egy ilyen ellensúlyos vetőgép rekonstruált modellje, különösen akkor, ha az még működőképes is. Nos, Diczkó László olvasónk egy ilyen ostromgépmodellt készített (címkép), s vázlatai alapján közzétett rajzaink, s leírásunk segítségével a régmúlt évszázadokban is szívesen kalandozó militaris modellezők is megmintázhatják ezt az ősi harci eszközt.

A kb. XII. századtól használatos ellensúlyos vetőgépeknél a rúd végére szerelt hálóba, vagy ládába rakott kövek ellensúlya szolgáltatta a dobóerőt. Az addig használt torziós hajítógépeknél ezek az ostromgépek pontosabb célzást és nagyobb "tűzerőt" biztosítottak az ostromlóknak. A vetőgépeknek ez a formája még a tűzfegyverek korát is megérte, sőt az akkor még megbízhatatlan és pontatlan tűzfegyvereknek még sokáig konkurensei is voltak. A korabeli kéziratok szerint még a tökéletesítésükben is sok fantáziát láttak az akkori hadmérnökök.
Hogy működik egy ilyen a hajítógép? Mint az képünkön (1) látható, az ostromgép nyugalmi állapotában a hajítórúdja közel függőleges helyzetben van. A rúd tengelyéhez támasztott létrán, majd a rúd oldalán levő kapaszkodó fokokon kellett kezelőjének olyan magasra felmászni rá, hogy a lelógó kötélre csigát helyezhessen, amelynek segítségével azután már a hajítórudat az állvány végére szerelt csörlővel le lehetett húzni, s az indítókötél szemét az "elsütő" szerkezet horgába akasztva már a parittyába lehetett helyezni a kőlövedéket (2). Közben a csigát leemelték a lehúzó kötélről, s ezt követően már tüzelésre kész volt a gépezet. Amint a kioldóhorgot egy kötél segítségével kirántották a lefogókötél szeméből, a gép hajítórúdja a dobás irányában egyre gyorsulva vágódott a magasba, majd a rúd végén levő ellensúlyláda vasalt végének ütközve kirepítette a parittyába helyezett kőlövedéket. Nagy szakértelem kellett ahhoz, hogy a kezelő machinátor tudja, mekkora legyen az ellensúly és a lövedék súlykombinációja, s a kívánt célpont eléréséhez milyen hosszú parittya szükséges. Egyszóval nem volt könnyű a használatuk, de a saját korukban nagyon hatásosaknak számítottak az ilyen kővetőgépek.
Építésükhöz kb. 40 m3 gerendára volt szükség, s ebből adódóan a szétszerelt ostromgépek szállítása sem volt egyszerű dolog. E harci gépezet a ma emberének a szemében ugyan kezdetlegesnek tűnhet, ám látványa még makett méretekben is érdekes, megépítése pedig van olyan élvezetes, mint egy motorkerékpár kit összeépítése.
A működőképes makettnek először a talpát készítsük el. Anyaga egységesen 10´10 mm-es léc. Két 540 mm hosszú darabot egymás mellé állítva, egymásba eresztve csapozzunk össze egy 425 mm hosszú, ezekre merőlegesen elhelyezett léccel. A keresztben fekvő lécet erősítsük meg vízszintesen 45 fokban melléjük illesztett oldaltámokkal. Függőlegesbe állítva erősítsük fel a hajítórúd állványát a legbelső lécpárra, majd szögbeállított támlécekkel és oldaltámokkal ezeket is erősítsük meg. A hajítórúd tengelyének fészke a két állványgerenda belső oldalára felragasztott, két-két lécdarabból megformált csapágytömb, s a beerősítését követően az állványt felül erős zsinegel körültekerve, bandázsolással is erősítsük meg. Az állványra csapozzuk fel az indítóhorog bakját. Ennek a felső lécébe vésett fészkébe kerüljön a 2 mm-es huzaltengelyre fűzött indítóhorog. A bak lapoltan összeragasztott sarkait 0,5 mm-es lemez vasalatokkal is erősítsük meg, oszlopait pedig huzalból hajlított kapcsokkal erősítsük a talpgerendához.
Az állvány végére a kilincsműves csörlőt és hengerkerekét lécdarabokból összeragasztott csapágyakkal fogassuk fel, majd huzalszegekből kialakított acélkapcsokkal erősítsük is meg. A kilincsmű 3-4 mm-es lemezből kivágott darab, a két fogaskereke pedig 5 mm-es rétegelt lemezből készüljön, s hatfogú legyen. A csörlőtárcsát keményfából esztergáljuk ki, ragasszuk össze a kilincskerékkel, majd a 10 mm átmérőjű, a csapágybakokba helyezett köldökcsap-rúdra ragasztva alakítsuk ki a csörlő hengerkerekét. Az akasztó kilincsvasakat 1,5 mm vastag lágyacélból formáljunk meg, s szegekből kialakított csapokkal szereljük fel az állvány két oldalára.
Következő lépésben az 500 mm hosszú hajítórudat és az ellensúly ládáját készítsük el. A rúd anyaga két egymásra ragasztott léc, amelyek közül az alsó kb. 110 mm-el rövidebb a felsőnél. A rúd végét kerekítsük le, majd a parittyaszárakat tartó huzalszemeket és az akasztóhorgot üssük a helyére. A hajítórúd végét 140 mm hoszszon erős zsineggel csavarjuk körbe, s kössük fel rá a lehúzó, majd a lefogó kötelét. A rúd másik végétől 120 mm-re fúrjuk ki a 10 mm átmérőjű tengelycsap fészkét, 20 mm távközökkel meg a hágófokok furatait is alakítsuk ki, s a 25 mm-nyire kiálló, 3 mm átmérőjű kis csapokat ragasszuk is a fészkükbe. A rúd végéről azonban még hiányzik az ütközőbak, amelynek darabjai kb. 30 fokos szögben, két oldalról csatlakoznak a hajítórúd oldalára.
Középen 18 fokos szögben ráépített támgerenda erősíti meg ebben a helyzetében. A merőlegesen rácsapozott, vasalt végű ütközőbak hossza az ütközőgerenda 1/3-a, s két oldalról egy-egy hosszú acélkapocs akadályozza meg, hogy az ellensúly ládájához csapódva letörjön.
Az ellensúlyládát 3 mm vastag rétegelt lemezből kivágott oldallapokból és 5´25 mm-es lécekből ragasszuk össze. A láda egyik felső részét lássuk el ütköző vasalással, majd 3 mm vastag rétegelt lemezből formáljuk meg a két függesztőlapját is, amelyet 8 mm-es átmenő köldökcsap-rúdból levágott tengelyekkel fogassunk a ládára, illetve a hajítórúdra, de úgy hogy azok szabad mozgásukat ne akadályozza a fatengelyek szoros illeszkedése.
Most már csak apróbb szerelési munka van hátra. A hajítórudat két esztergált távtartó koronggal közrefogva, 10 mm átmérőjű fatengellyel kell az állvány tetejére szerelnünk, majd a tartószemekre kell kötöznünk a bőrparittyát. A lehúzó csigát 0,6 mm vastag lemezből és egy 10 mm-es átmérőjű hornyolt fémtárcsából állítsuk össze, a csiga lemezkulisszáját pedig alul egy 1,5 mm-es csappal ellátva akasszuk a lehúzókötélre, csapjára meg fűzzük fel a csörlő kötélszemét. Az indítóhorogra is kössünk egy zsinórdarabot, majd az ellensúlyládába helyezzünk ólomsörétet, vagy óntömböt. A hajítórudat engedjük fel, s ha pontosan az ellensúlyláda vasalt végére támaszkodik fel az ütközőbak vasalt vége, akkor akár ki is próbálhatjuk, működik-e a vetőgép. Ha a támbak esetleg nem a megfelelő helyre ütközik fel, akkor a függesztőjármok hosszának növelésével korrigálhatjuk a hibát.
A próbalövést a szabadban végezzük el. Feszítsük le a hajítókart (3), rögzítsük a lefogókötelébe akasztott horoggal, majd tegyünk egy kis kavicsot a parittyába. Ha az indítóhorog kötelét meghúzzuk, akkor a karnak előre kell lendülnie, majd az ellensúlyládához ütődésekor a kő kirepül a parittyából. Hogy mekkora lesz a vetőgép hatótávolsága, az az ellensúlytól, a lövedék súlyától, továbbá a mozgó alkatrészek tengelyeinek súrlódásától függ. Egy ilyen kis makettől azonban ne várjunk túl sokat, ez inkább érdekes dísztárgy, s nem önvédelmi fegyver.